Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 12. szám - Biernaczky Szilárd: Életrevalók (Horváth Ernő Zoltán: „Életrevalók”. Híres fogyatékkal élő emberek és alkotásaik)
131 gyümölcsét. Tizennyolc évesen már felléphetett Seattle-ben, első lemeze 1949-ben jelent meg...” (262.) E könyvismertetés szerzőjének itt meg kell vallania, hogy mint végzett zeneszerző (Sugár Rezső tanítványa volt egykoron) számára a könnyűzene sosem bírt vonzerővel, csak ritka esetben volt hajlandó felfigyelni egy-egy különleges jelenségre, stílusra, műre/számra vagy előadóművészre. Nos, ezek sorába tartozik Cher (1946), akit ugyan Horváth Ernő a beatkorszak ikonikus alakjának minősít, én jómagam ennél sokkal többre tartom. Olyan zenék megszólaltatójának, amelyek napjaink mind mélyebbre süllyedő silány daltömegalmaiból kiemelkedve érdemi, zenei képzettséggel rendelkezők számára is élményt nyújtó dallamok, hanghatások, hangszerelések sorozatával lepnek meg bennünket. Megvallom, nem gondoltam volna, hogy Cher életét is a látszólag csillogó, sikeres pályafutás mélyrétegeiben tanulási zavarok gátolták (és talán még ma is gátolják?). Mint szerzőnk írja, egyaránt diszlexiás és diszkalkuliás (mind az olvasás, mind a számok jelentése nehézséget okozott neki) teherrel ült az iskolapadban. A nagyszerű könnyűzenei díva bemutatása ugyanakkor ezúttal is teljes: az évtizedek óta újra meg újra megújulni képes Cher szakmai pályafutásának a személyes élet hullámzásaiban elénk tárt rajza a könyv lapjain bóklászva (még így zene felhangzása nélkül is) megragadja képzeletünket. A kötetben még bemutatásra kerül a muzsikusok közül a már említett Stevie Wonder Oscar-díjas amerikai zeneszerző, zongorista és énekes, aki ugyancsak megújulásra képes alkotóművész. Egy fotó tanúsága szerint az Elnöki Szabadság Érdemrendet maga Barack Obama akasztotta a nyakába. A sikert sikerre halmozó muzsikus ugyanakkor csecsemőkora óta, vélhetően zöld hályog miatt, látássérült. Tanulmányait egy, a Detroitban található vakok intézetében végezte. Miközben látással tehát alig rendelkezett, hallása viszont kiélezetten működött, egy távoli garázsban folyó zenélést is meghallott, amelyet mások nem észleltek. Rövidesen kiválóan zongorázott: első lemezfelvétele 13 éves korában készült. Whoopi Goldberg (1955) amerikai színésznő, a kedvencek kedvence, aki igen szegény családból érkezett a legtöbbet díjazott művészek sorába, ugyancsak diszlexiával küszködött, és az iskolázás során lemaradónak minősítették, majd ki is maradt belőle. A kötet szerzője ezúttal asszociációs mellékletként a dixlexia és a tanulási zavar történetét foglalja össze röviden. Andrea Bocellit (1958) aligha kell Magyarországon bemutatni (különösen a nálunk is megrendezett hangversenyei nyomán). Népszerűsége hazánkban is túlnyúlik azoknak a körén, akik csak a klasszikus zenét kedvelik. Megható szavakkal emlékezik meg a kötet Bocelli szerepléséről 2020-ban a milánói dómban, amely, mint olvashatjuk, megtiszteltetés volt az egész emberiség számára, még akkor is, ha a járványhelyzet miatt csak az énekes és Emanuele Vianelli orgonista volt jelen a hangverseny helyszínén, a dómban. Jól tudjuk a Bocelli életét felelevenítő filmből, mennyi erőfeszítéssel járt egy vak embernek a klasszikus zene világhírű előadójává válni. Bocelli életrajzi bemutatását a kötetben egy, a duett műfajáról adott nyilatkozat teszi teljessé. A kötet egyik záró személyi portréja talán az egyetlen, amelyet a recenzens némi viszolygással olvasott el. Nem mintha kétségbe vonnánk Tom Cruise (1962) különleges színészi tehetségét és gazdag, sokoldalú filmművészeti munkásságát, amelyet, amint a kötetből kiderül, ugyancsak súlyos iskoláskori tanulási zavarok (diszlexia) keresztezték: 12 év során 15 iskolába járt. De mivel a szcientológiai mozgalmat (és nem egyházat!) napjaink egyik káros jelenségének tartom, mint Tom Cruise-t is, aki felvállalja a benne való aktív részvételt (és a híradások szerint ennek következményei jócskán megnyilvánulnak a neves amerikai színész magánéletében is, nem csekély idegenkedéssel vagyok csak képes számba venni.)
