Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 12. szám - N. Horváth Béla: Politika és irodalom: A „politikus” Illyés (1945–1946)

94 Illyés 1946 márciusában lemondott országgyűlési képviselői jogáról. Az irodal­mat és politikát egyensúlyban tartó, kiegyenlítő alkatának jobban megfelelt a Magyar Népművelési Intézet, amelynek vezetője lett. Ilyen tevékenysége nem előzmény nélküli. 1945. április 19-én megalakult az Országos Köznevelési Tanács. Elnöke Szentgyörgyi Albert, vezetői: Kodály Zoltán, Szekfű Gyula, Veres Péter, Ferenczy Béni és Illyés. A Népművelési Intézet irányítójaként az oktatás, a tanügy reformjába Németh Lászlót akarta bevonni. 1945 nyarán hosszabb utazást tettek, hogy megismerjék a vidéket. Illyés és Németh László – nem mindig harmonikus – kapcsolata 1944-re szoros barátsággá alakult.31 A német megszállás, s főleg a nyilas hatalomátvétel után együtt bujdostak, az ostromot is közösen vészelték át. A kapcsolat további erősödéséről a Naplójegyzetek is vall, hogyan próbálja Illyés menteni a támadásoknak kitett és egzisztenciálisan is fenyegetett helyzetben levő Németh Lászlót. Az 1945. július 22-i dátumú feljegyzés pedig arról infor­mál, hogy „R.-val többször is beszéltem Laciról”. A Révaival folytatott megbeszélést így summázza: „Lacit legfeljebb egy-két személyeskedő polgár vagy friss sütetű szociálde ­mokrata akarná » lehetetlenné « tenni, – de ezekkel szemben viszont nekünk kell sarkunk ­ra állnunk. Véleményem tehát az, hogy Laci bármit választ is a kínálkozó lehetőségek közül, azt meg lehet csinálni. Én így messziről tán a könyvtárnokságot ajánlanám, ott még egy-egy rosszul értelmezett szavába sem köthetnének bele, s közben nyugodtan írhatna. A Parasztpárt támogatásáról ezt mondhatom: Kovács egypárszor meglepő hevességgel állt ki mellette. Péterről s rólam nem kell beszélni. De bizonyos, hogy bármi döntés ese­tén velünk lesz Darvas és Erdei is.” 32 Illyés tehát a Parasztpárttal – s annak vezetésével – is támogatást, védelmet nyújt. Ugyanezen napon levelet ír Némethnek, s felkéri, írja le, „mit gondol” az új tanügyről, s itt ismét a Parasztpárt nevében beszél. Jól érzékelhető Illyés szándéka, hogy a Hódmezővásárhelyre visszavonult, ott menedéket talált Németh Lászlóra kiterjessze a Parasztpárt politikai védelmét. A tanügyi tervezet rövid idő alatt el is készült, meg is jelent a Parasztpárt kiadásában, de különösebb visszhangja nem volt. Ennek oka az is lehetett, amire a szerző is utal: „Tudom, hogy a tanulmány sok gondolata a pedagógust és a politikust egyaránt meghökkenti.”33 A Parasztpárt háttértámogatása biztosította azt is, hogy Németh László tanári állást és fizetést kapott, Illyés minisztériumi közbenjárásának eredményeként. Levelezésükből látszik, hogyan kapacitálja barátját, vállaljon országgyűlési képviselőjelöltséget.34 A Naplójegyzetekben (datálatlan, de valószínűleg szeptember eleji levélben) így ír erről: „A te képviselőséged meg így áll. A többiek kérdésére a mi beszélgetésünket legmegfe-31 Monostori Imre: Illyés Gyula és Németh László. Párhuzamok-kitérők-találkozások. In: „Költő felelj!” (Szerk. Tasi József). PIM, 1993. 169–183. 32 Napló I. , 376. 33 A tervezet hét fejezetéből különösen az általános iskoláról írottak (2.) és a „bölcsőtöl az egyete­mig” (5.) fejezet tűnik ki nem csak a korabeli pedagógiai gondolkodásból. Vö. Tordáné Hajbács Ilona: Németh László pedagógiai nézetei, Magyar Pedagógia, 1976. 4. sz. 381–396. továbbá: Pukánszky Béla – Németh András: Neveléstörténet . Tankönyvkiadó, 1996. 34 Illyés az 1945. szept. 8-i levelében tudósítja Némethet a képviselő-jelöltségről. (ld. Németh László élete levelekben 1914–1948, szerk. Németh Ágnes, Magvető-Szépirodalmi, 1993. 453.) Németh szkepti ­kusan válaszol: „Darvas miniszterjelölt higgadtan foglalkozhat reformtervemmel. Ha mint képviselő az esetleges versenytársat (ő borzalom anyja, ne hagyj el) üti agyon benne!” I. m., 464. Október 14.: Németh Darvasra és főleg Szekfűre vonatkozó gúnyos megjegyzése szerint azért nem kap állást, mert a „minisztériumban ott ülnek Szekfű emberei”. I. m. 483. Végül megkapta a kinevezést. „A magyar irodalom művelése terén szerzett érdemére tekintettel”, kivételes hozzájárulásként. (I. m., 481.) Illyés megszerezte Némethnek az írószövetségi tagságot is, ami védelmet és publikálási lehetőséget biztosított. I. m., 468.

Next

/
Thumbnails
Contents