Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 2. szám - Kontra Ferenc: Levéltitok
32 Kontra Ferenc Levéltitok Túlzott kedvesség csorgott folyton az arcáról. Rózsika, mindenki Rózsikája a postán dolgozott, mindenkinek a titkát tudta: ki kinek írt és miért. A levelezőlapok fénykorában a tökéletes tájékozottság birtokában nézett az emberek szemébe. Belegondolni is rossz, hogy mire használhatta mindentudását. Képességeit a látvány és a látszat világában kamatoztatta. Nem kért pénzt a hallgatásáért, pedig véletlenül kiderült egyszer, hogy egy cseppet sem ártatlan információ birtokába jutott, amit aztán sikerült a maga hasznára fordítania. Nem is értettem még kamaszfejjel, hogyan írhatott valaki nyílt levelezőlapon arról, hogy ki a gyermeke apja. Merthogy nem a férjétől volt. Rózsika pedig unalmas óráiban mindent elolvasott. Vagy festegetett. Egy városka postáján lassan járt az óra. Mindenre volt idő. Festőállványa a sarokban állt, hogy felkeltse az emberek érdeklődését. A festés misztikuma a laikusok érdeklődését is felkeltette. Rózsika jó érzékkel irányította a betérők figyelmét az elkészült képei felé. Célzatosan tett ki a fal mellé a postahivatalban néhány alkotást „száradni”, hogy minél szélesebb választékot kínáljon, és valóban: az olaj még frissen, csábítóan ragyogott rajtuk, amin még érezni lehetett, ahogyan ő mondta: a művészet illatát. Voltak ott háborgó tengeren hánykódó vitorlások, lovak az itatónál és a négy évszak tájképe. De ott sorakoztak a pulton a kisebb és drágább miniatűrök is, mert ezeket fekete bársonyra festette, hogy jobban kiemelje a színeket; hosszan száradtak a várótérben, hogy mindenki elgondolkodhasson rajta, mit veszít, ha elszalasztja az alkalmat. Az a bűn súlyának nagyságán is múlt, mivel lehetett Rózsika fejéből a titkokat törölni, mert aranybetétes csupafog mosolya nem kért, hanem követelt. Nem zsarolt, hanem eladott. A legpikánsabb pletykák is elsimultak egy-egy széles és drága panorámaképpel, középen a városközponttal, a rézrozsdás azúr templomtoronnyal. Az a kis ibolyacsokor abban a kosárkában mintha csak illatozna... szinte érezni lehet az egész postahivatalban, nem igaz? A művészet a legszebb ajándék... Bármit rá tudott sózni a vevőire. Mindenkinél az ő képei lógtak a falon. A témák gazdagsága nem ismert határt: gyümölcskosarak, csendéletek kukoricacsövekkel, pipacsokkal és az összes virággal, ami a környéken nőtt vagy csak Rózsika fantáziájában született; csak az volt a fontos, hogy színes, fodros legyen a szirom, zöld levelekkel – és királykék vázában álljon, alatta horgolt csipketerítővel, ami sosem hiányozhatott. A posta mellett már két éve belefogott az építkezésbe, a második emeletnél tartottak a kőművesek. És Rózsika éjt nappallá téve festett. A lánya két évvel idősebb volt nálam, ismertem az iskolából, nemigen szólunk egymáshoz, hiszen ő már nagylány volt. Mindenki tudta, hogy ő is olyan tehetséges művész lesz, mint
