Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 12. szám - Füzi Péter: Megtalálói megjegyzések
38 kesztőségbe, Tandori versírási tempóját ismerve nem sokkal korábban keletkezhettek. Erről a tempóról árulkodik az is, hogy már az ebben az évben, a nyári dupla számban újabb írást közölt a folyóiratban,6 majd pedig ebben az évben még kétszer adott verseket közlésre.7 Az elmaradt publikáció nem befolyásolta az ekkor is folyamatosan alkotó költő és a folyóirat viszonyát, a szoros munkakapcsolat a továbbiakban is fennmaradt, ahogy arról a Forrás 50. évfordulóját ünneplő 2019. márciusi számban közreadott levélrészlet is tanúskodik.8 Tandori, különösen az utolsó időszakban, a szó klasszikus értelmében kéziratokat küldött, melyeket aztán a szerkesztőség tagjai gépeltek be, majd a szerző legközelebb a tördelés utáni állapottal találkozott, és itt lett volna lehetősége az esetleges hibákat korrigálni, ez a lépés azonban, mivel ezek a versek a szerző életében nem kerültek be lapszámba, elmaradt. Tandori egyébként is tendenciózusan nem javította a szövegeit, az elküldött levonatokat postafordultával küldte vissza; számára a gépelés és a tördelés során esetlegesen a versszövegbe kerülő hibák épp annyira a vershez tartoztak, mint az ő elképzelései – a gépelés és a tördelés pedig az alkotási folyamat része volt. A verscsokor erősen szerkesztett, nem egyszerűen arról van szó, hogy a nagyjából ugyanabban az időszakban született verseket juttatta el Tandori a szerkesztőségnek. Az, hogy a folyóiratos publikációinak komponáltságára is legalább akkora figyelmet fordított a szerző, mint egy kötetben helyet kapó cikluséra, egyébként is már jellemző volt az életmű elejétől fogva.9 A verscsokor magját adó versciklus, a Szkriptihon, szkriptidegen, szvidrigál etcz, bár látszólag az V.csakugj (csakugi) darabbal véget ér, 10 a többi vers is összetartozónak érződik. Folytatódik a számozás, előbb a 6 és a 7 kerül a címbe, majd a versekhez tartozó mottókban, utasításokban halad tovább: „Nyóca a végtel, lenn (fenn)”, a következő versben nem jelenik meg a számozás, ám utána ismét: „Befejező, a 10essz”, majd „+1”, innentől pedig folyamatosan a lezárás, a vég és a külön egységként való folytatás tematizálódik a versekben. Tandori a versek elején álló rövid „mottókat”, ajánlásokat sokkal inkább a rendezői utasítással rokonítva olvasói utasításként használja. A K oppar Köldüs című kötete elején, melyet a legelső vers ajánlása is megemlít, még a tényleges és sokat tárgyalt mottók előtt található „A 8-olcast vegyuk allo vegtelen-jelnek”11 utasítás parafrazeálódik, roncsolódik a „Nyóca a végtel, lenn (fenn)” ajánlásban is. A verscsokrok szerkesztettsége mellett a magánkánon folyamatos megképzése a különböző esszék, fordítások, valamint a versekben szereplő említések, ajánlások révén is fontos szerepet tölt be az életműben. Az első vers ajánlásába Tandori két, számára egyébként is fontos és többször tematizált alkotót emelt, Weöres Sándort és Erdély Miklóst, mellyel egyúttal a versek hangoltságát, a neoavantgárd és a meseszerűség felé való egyidejű elmozdulást is jelzi. Az első versben feltűnő, majd a verscsokor egészében újra fel-felbukkanó, és így az egészet összefűző motívum, a Pothortány fiktív városnév a szó klasszikus értelmében hagyományos tandorizmus, a versben is megjelenő, szinte caroll-i szóalkotással jön létre 6 Tandori , „»Tavasz ide, tavasz át...«”, Forrás 2013/7–8., 78–85. 7 Uő, „Réváldozat: Forrás-mű”, Forrás 2013/3., 45–54.; „Vokabuláré: versciklus”, Forrás 2013/12. 3–18. 8 Uő, „Tandori Dezső kézirata”, Forrás , 2019/3., oldalszám nélkül. 9 Tóth, „Az ismerős és titkos tandarab”, in Szövegek között V., Szegedi Tudományegyetem, 2001, 25. 10 A tördelés alapján, hiszen a kézirat jelenleg nem áll rendelkezésre. Ugyanakkor az ilyesfajta játék jellemző volt Tandorira. 11 Tandori, Koppar Köldüs , Holnap, Bp., 1991, 7.
