Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 12. szám - Kötter Tamás: Az erdőn át a folyóhoz
18 Kötter Tamás Az erdőn át a folyóhoz Wagner Tannhäuser ének zenéje mintegy varázsütésre elhalkult, helyette egy halk, ünnepélyes bariton hang szólalt meg: „Hamarosan fontos bejelentés következik.” A zene átváltott az Istenek alkonya komor, vészjósló dallamaira. Heinrich és Erwin gyors pillantást váltott, de egyikük sem szólalt meg, anélkül is tudták, mire gondol a másik. Május elseje volt. Pontosan ezen a napon a Leibstandarte hadosztály berlini laktanyájának udvarán tették le a középkori teuton lovagokéra emlékeztető hűségesküt, amellyel felajánlották testüket és lelküket Adolf Hitlernek, a Német Birodalom Führerének és kancellárjának. Akárhol jártak, akármilyen heves harcokban vettek részt, ezt a napot mindig megünnepelték, de mára már semmi okuk sem maradt az örömre. Négy év telt el azóta, és az ezeréves birodalom, amelynek határai az Atlantióceántól az Uralig kellett volna hogy húzódjanak, romokban hevert, és a földjét az ellenség taposta. Április közepén Zsukov harckocsijai áttörtek a seelowi magaslatokon kialakított állásokon, és Konyev délről támadó csapataival harapófogóba fogták Berlint. Mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy Németország számára közeleg a vég. Heinrich és Erwin ezredének maradványait egy erdő szélén, a Frankfurt– Müllrose országútra néző domb tetején érte a végzet. Akik túlélték a 15 mm-es orosz aknagránátok tüzét, a T-34-es harckocsik és az őket kísérő, fanatikus elszántsággal rohamozó gyalogság rohamait, úgy döntöttek, hogy a halálos csapdává váló Berlin helyett a fővárostól délre fekvő erdőségek felé veszik az irányt. A visszavonulás során menekülő civilek és mindenféle fegyveres alakulat csellengő katonái csatlakoztak hozzájuk: egységüktől elszakadt Wehrmacht-katonák, a Volkssturmba besorozott, barázdált arcú, idős férfiak, gyermeki lelkesedéssel átitatott, hírnévre áhítozó hitlerjugendes fiúk. A káoszon a csapat egyetlen tisztje, egy Hauptsturmführer próbált meg úrrá lenni. Arra gondolni sem mertek, hogy nyílt terepre merészkedjenek. A pusztítás – amely elborította Németországot – körülöttük lopakodott. Időről időre zsákmány után szimatoló orosz vadászgépek tűntek fel az égen, az utak felől harckocsimotorok dübörgése hallatszott. Az orosz előrevetett páncélos osztagok, kihasználva, hogy a front szétesett, és az utakat már senki sem védte, messze behatoltak a még kétségbeesetten harcoló német alakulatok hátába. Senki sem volt biztonságban. Az erdők tele voltak kísértetként bolyongó menekülőkkel. Az ösvények, a patakmedrek mentén mindenütt elszórt rohamsisakok, fegyverek, felszerelési tárgyak és elvérzett sebesültek hullái jelezték, hogy előttük mások is jártak erre. Időnként lövés dörrent a homályba vesző fák közt, s a csapat vad
