Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 12. szám - Egressy Zoltán: Csak a reggeltül félek
8 A lányomnak is van elege. A férje megvesz mindent, ami a szemének, szájának megtetszik. Igen tésztás. Múltkor a lányom nem ért rá sütni, az meg vett erre mindent. Keltésztát, diósat, mákosat, vett paprikát kilószám, az is milyen drága pedig. Ilyenekre borzasztó sokat elkölt. Annyi pénzt, hogy haj de, haj de. Régebben a kocsmába is járt. Ha meg a városba bemegy, a csarnokba megy, ottan sütik a kolbászt, jó drágákat megvesz. Mindent megad magának. Az anyja se tudta fékezni, az aptya pláne nem. Az anyját jobban szerette. Pedig az is sokszor megrendezte ám, kiabált vele. Van benne is hiba, kiabál sokszor a lányommal. De nem ütötte meg soha, csak úgy a szavával. Amúgy nem verekszik. Engem az uram egyszer jól pofon vágott. Még terhes se vótam, még az elejin. A hátsó részt köllött csinyálni, az istállónak tömték a falát, hordani köllött a földet, a sárt. Aztán az emberek kiabáltak, hozzon valaki ágakat. Azt rakták a tömésfalba. Én meg nem akartam. Ismerkedtem még akkor ott, májusba vót az esküvő, ez meg augusztusba vót. Itt vótak a testvéreim segíteni, csinyálták az istállót. Az uram mondta, na, te is vigyél. Előttem állt, én meg ellöktem. Az Isten őrizte, hogy hátra nem esett. Akkor aztán visszafordult, aztán adott egy jó pofont. Eleredt az orrom vére. Persze elkezdtem siránkozni, itten én nem maradok többet, menek haza. Gyüttek, hogy a világér se, mer te is bűnös vótál, gyütt az uram anyja is. Én akkor se maradok, semmiér se maradok. Gyütt az uram, az meg könyörgött, hogy nem akaratbul csinyálta. Akkor se maradok, akkor is menek, én többet itt nem leszek. Csak aztán az uram olyan hízelgő természet vót. Nem gondoltam, hogy pofon vág. Megfogadta még ott a testvéreim előtt, hogy ilyen nem lesz többet. Ő ezt nem akarta, nem így akarta, de hát én föllöktem. Ez igaz vót. A mama is mondta neki, hogy ez nem fordulhat elő. Aztán a testvéreim odamondták neki, el ne engedjenek ám. Nekem meg azt, hogy te is bűnös vótál, nem fogunk elvinni. De mikor elmentek, csak menni akartam. Hogy a világér se maradok. Sokáig haragudtam, még egy h é tig is. Aztán eltellett pár nap, aztán mégis megnyugodtam. Hogy akkor hát mégis maradnom köll. Lehet, hogy jobb vót így, mer ilyen nem fordult elő többet, hogy a kezét rám tette vóna. Aztán mondogatta mindig, hogy én is bűnös vótam. Hetvenszer megbánta, de akkor is. A lányom is el akart gyünni, már gyerek is vót pedig, de őt se engedte a nászasszonya. Haza akart gyünni, én mondtam is neki, gyüjjön csak, ha hitván ember a férje, de az uram nem engedte. Aszondta, mér, azér hozzuk haza, hogy itt kurválkodjon? Jobb is, hogy így lett, csak megvannak azóta is. A lányomnak nincs ott hiánya, nincs ám. Mindenük szépen rendben van. Csak a tetőt köll majd cserélni, mer beáznak.
