Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Komálovics Zoltán: A vendéglét mint poétikai tapasztalat (Villányi László: mindenek előtt)
133 Az idő diszkrét elemekben történő elsajátítása és felmutatása Villányi költészetében már az időközben című kötet szövegeiben az önmegnyilatkozás képi-formai keretévé vált, s a mindenek előtt című kötet a szövegteremtésnek ezt a szerkezeti modelljét gondo lja és építi tovább. A pillanatok sokaságát birtokló lét szimultán idejének reprezentálhatóságának, kimondhatóságának problematikája a könyv egyik leghangsúlyosabb kérdésköre. „Pillanatok sokaságát birtokolta, a késésben ért időben / állomásról állomásra.” Kosztolányi alak jának, költészetének jelenléte és jelentése egyébként a kötet egészét illetően fokozatosan egyre több értelemsíkot mozgásba hozó önálló kóddá válik. Ez a kód elsősorban nem a Kosztolányi/Esti doppelganger-alakzat személyes újraírásában teljesedik ki, hanem a kései Kosztolányi világ- és emberszemléletének motívumáthelyezéseken keresztüli folyamatos, játékos szövegbe íródásában. Ha a Kosztolányi-kódot a szövegek közelségében próbáljuk meg értelmezni, akkor a leginkább centrális összetevőként az emberlétnek mint vendéglétnek egy olyan tapasz talata mutatkozik meg benne, amelynek eredendő sajátossága a létnek poétikai móduszként történő interpretációja, s az ebből fakadó nyelvi felmutatás esztétikai természete. Villányi költészete szinte a kezdetektől ebben az értelmezési és megszólaltatási hagyományban gyökerezik, s e tekintetben talán csak a figyelem fókuszáltságának fokozatos elmélyülése mutatkozik meg látható történésként. A fokozatbeli különbség azonban a poétikai világ lassú , de folyamatos átrendeződését hozta magával, míg ez a költészet eljutott az amúgy kitü ntetettként felmutatott költői lét nek valami nála nagyobb létérvényesség fennhatósága alá helyezéséig. Az életeden túlra című szöveg nyitó és z áró versszakai feszes keret ként rögzítik az önma gán kívüli/túli léttel szembesülő ember mindig elfelejtett és zárójelbe helyezett tapasztalatát: „Időnként nem árt figyelmeztetni: évtizedről évtizedre / ajándékok sokaságával halmozta el a Jóisten... Nődögél a tavasszal ültetett diófacsemete. Mire dús / lombot növeszt, életeden túlra nyúlik árnyéka.” A szövegrészletben megjelenő ajándék-motívum az egész kötet témavi lágát mozgásba hozza, hiszen a verseket alkotó szókészlet meghatározó részét valójában legkülönbözőbb szinekdochikus helyettesítések által e motívum nagy részletességű szétírása alkotja meg. Ez a helyettesítéses eljárás legnyilvánvalóbb módon az önálló szövegalkotó ténnyé emelt növény-, madár- és virágnevekben materializálódik szinte szűnni nem akaró felsorolások formájában. E tekintetben Villányinál nem textuális eljárással állunk szemben, melyen keresztül poétikusan hangzó, tematikus névkatalógusok vállalnák át a szövegalkotás költői funkcióit, sokkal inkább az ajándékként adódó lét mindennapi rea lizmusa nyer tanúsítást a különböző életformák megnevezett konkrétságában: „Már csak kétszáztizenötöt kell aludnod, s virul a kert / szélére gondolt vérmogyoró, Carmen vérborbolya, / vérszilva, / kékszakáll, cserszömörce, puszpáng, / mályva, gyöngyvirágcserje, illatos lonc, rózsalonc, / szárnyas kecskerágó, / kikeleti bangita, aranyvessző, / seprűzanót, pompás jezsámen.” Ez a felsorolás és a fentebb idézett életeden túlra című szöveg is az egyedi életnek azt a minősített sajátosságát dramatizálja, melynek léttörvényeiben az egyén örökül kapja a természeti totalitást, és benne élve, benne állva saját élete munkájaként örökíti azt tovább, azaz a vendégség idejét tölti benne. Az ajándékként ültetett csemetemotívum ebben az értelemben a vendéglétben betöltött helyünk átadásceremóniájának archetípusos szimbolikáját hozza mozgásba. Villányi nem az újonnan meghonosodott (meghonosított) bioetikai vagy biopoétikai esztétika konjunktúrájára csatlakozik a nyelvezet és a stilisztika ilyen típusú elaborálásával, hiszen ez a költészet mindig is idegenkedett az „idők szavának” kikiáltott irodalmi beszédmódok divatjától. A Kosztolányi-életmű világának beí ródása a kötetbe a Villányi-féle költői reflexió természetéből fakad, melyben a megajándékozottság állapotának felismerése által egyfelől minden bizonyos bizonytalanná válik, másfelől min den bizonytalan, elképzelhetetlen a lét- és ön tapasztalat lehetőségét kínálja fel.
