Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Buday Bálint: Egy „avult műfaj” esélyei (Narrációs szereplehetőségek a Szőke Panniban)
130 Érdekes tehát ezen a lencsén keresztül szemügyre venni a Szőke Panni narrátorának Pannihoz való viszonyát is. Imre László ehhez a balladához mindössze annyit fűz, hogy a körülmények helyett az egyént teszi felelőssé,34 amivel a romantikára jellemző módon az egyént felmentő és a minden baj okának a társadalmi igazságtalanságot tevő magatartással száll vitába egy – a korban erősen jelenlévő – társadalmi probléma kapcsán. Elismerve az olvasat legitimitását, az elbeszélői szerepek rekonstruálásával ennél árnyaltabb képet kaphatunk. A narrátor ugyan az első versszakokban valóban kifejezetten negatív képet fest a lányról és apjáról, aki bár mindent megtesz lányáért, felelőtlenül küldi a nagyvárosba. Ez az ítéletalkotás azonban a mű végére mintha fordulatot venne: az utolsó strófa modalitásából azt érezhetjük, hogy már inkább részvéttel fordul a haldokló lány apjához. A váltás nem csak a narrátori szólam modalitásán érhető tetten, a narrátor nézőpontja is megváltozik: az első öt versszakban jelenlévő mindentudó narrátor, aki a puszta cselekménymondáson túl a szereplő lelkivilágát is ismerni látszik („... az apja mégse’ bánja, / Mert kisasszony a leánya”) a hatodik versszakban elveszti omnipotens hatalmát és értelmező pozícióba kényszerül, kénytelen megszólítani a szereplőt: „Mi lelt téged Szőke Panni?” Érdekes egybeesés, hogy a narrátor szerepváltoztatásával együtt jár egy szemléletváltás is: az eleinte bírált szereplőhöz később – haldoklásakor – már empátiával fordul. Ráadásul nem is áll meg itt: talán a válasz hiánya kényszeríti rá, hogy még egyel közelebb lépve, egy naivabb szerepet magára öltve, az apával azonosulva ismét feltegye a kérdést. Azt, hogy a hetedik strófát ne az apa megszólalásának, hanem csak egy vele azonosuló narrátori szólamnak tekintsük, több dolog is indokolja: az idézőjel hiánya mindenképp fenntartja ennek az olvasatnak a lehetőségét, de az előző – még egyértelműen egy a történetbe csak passzívan jelenlévő narrátori megszólalásnak tekinthető – strófa megszólítására történő rájátszás is ezt implikálja: „Mi lelt téged Panna lyányom?” Emellett a képi világ ismétlődése is ezt az olvasatot erősíti: az eltűnt, illetve hervadt virág Pannihoz való kapcsolása. A hatodik és hetedik strófa tehát szinte egymás ismétlésének tekinthető, két különböző szempontból közelítve a szenvedő szereplőhöz: az egyik értelmez, a másik aggódik és öncsalásba menekül. Majd a záróstrófában ismét a hatodik versszak elbeszélői szerepét veszi fel, azonban immár az apához szólva. A három elbeszélői szerep a vers tárgyához fűződő három különböző viszonyt mutat be: a mindentudó narrátor objektívan értékeli a szereplőket, személyesen nem kerül kapcsolatba a hősökkel, így az ítéletalkotás felszínessége szinte fel sem tűnik az olvasónak. A második elbeszélői szerep már nem engedheti meg magának az ítéletalkotást, csupán az események értelmezése lehet a célja. Az áldozathibáztatás pozíciója itt háttérbe szorul, sőt értelmezhetetlenné is válik a személyesen involválttá vált elbeszélői helyzetben. Az apa vagy az apa szerepébe kerülő narrátor pedig már kifejezetten naiv szemléletű, a lánya iránt érzett szeretete miatt a tragédiát észre nem vevő helyzetértékelés az övé. Mintha Arany a különböző elbeszélői szerepekben rejlő hiányosságokra akarná felhívni a figyelmet, vagyis – Heideggerrel szólva – arra, hogy a világkép lényegi értelemben nem a világról alkotott képet jelenti, hanem a képként fölfogott világot,35 kihangsúlyozva ezzel minden nézőpont esetlegességét. A különböző elbeszélői szerepeket aktivizálva a közben folyamatosan zajló cselekményt több különböző szempontból mutatja be, ami együtt jár a tárgyhoz fűződő viszony folyamatos változásával is, mintha folyamatosan a hiteles ábrázo lás lehetőségeivel, illetve lehetetlenségével küszködne, kérdőjelet téve ezáltal mindenfajta objektívnak tűnő morális értékelés mögé. Az implicit narrátornak a kiléte ezáltal ebben a 34 Imre László, i. m. 33. 35 Heidegger , Martin, A világkép korszaka, Vigilia 1980/3. ford. Koch Valéria, 176.
