Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Karikó Katalin: A nehézségekről (A Géczi Jánossal folytatott beszélgetéssorozatból)
84 kinőne egy új cső, csak ugye a növény nem tudna annyit beérlelni, és ezért gátlás alatt van. Mindennek genetikai okai vannak. Nagyon sokszor megállapíthattam azt, ha különböző területen vannak ismereteim, akkor jobban meg tudom magyarázni a dolgokat. És minél több az ismereted, minél több területről tudsz valamit, annál egyszerűbben találod meg a kérdésre a választ. A tudományszemléletemből erednek a cégalapítási vágyaim is. 2006-ban megalapítottuk az RNA RX nevű céget a módosított RNS-ekre, de most mégis a Moderna cégről beszélünk, és nem az RNA RX-ről. A cégalapítás bonyolult stratégiát igényel, arra is fel kell készülni. Tudni, hogy mi szükséges hozzá, hiszen sokrétű a feladat, más jellegű, mint a kutatás. Ha lesz időm és energiám, akkor még egy céget szeretnék alapítani, amelyik olyasmit csinál, amiről ugyan húsz éve gondolkodom, és amit régen tanulmányozok, de mindeddig nem publikáltam róla semmit, mert mindennek csak elméleti alapjai vannak meg. Erre lenne jó céget alapítani, azoknak a dolgoknak a kipróbálására, amik ez alatt az idő alatt gondolatban összegyűltek. Lehet, hogy lehetőségem lesz rá, ki tudja. Mindig tele vagyok tervekkel. A vakcina-előállítás miatt megnyilvánuló érdeklődés – tudományos és média szinten egyaránt – sajnos elveszi az időmet attól, hogy most cikkeket olvassak. Az hiányzik a legjobban. Egy évvel ezelőtt, ha megláttam egy érdekes cikket, mindig volt elegendő időm, hogy elolvassam és elgondolkozzak rajta, most, ha meglátok egy érdekes közleményt, csak nézem, hogy de jó lenne elolvasni. Ugyanakkor, vigasztalom magamat, arra használom az időt, hogy ráirányítsam a figyelmet a kutatás fontosságára, a kutatók megbecsülésére, az alapkutatások elengedhetetlenségére, az orvosok, a tanárok megbecsülésére, mert ha a tanárok nem indítanak bennünket el ezen az úton, akkor nem lettünk volna kutatók, tanárok, orvosok. A kutatás nem reggel 8-tól délután 5-ig tartó munka, hanem hivatás, ahol minden pillanatunk a diákokért és másokért van. Amikor a lányom az általános iskola második osztályát elvégezte és hazajött, vakáció volt, ledobta a cuccát, és elkezdett levelet írni. Azt kérdeztem tőle, hogy hát te mit csinálsz? És mondta, Mrs. Wilsonnak megköszönöm ezt a nagyszerű évet, köszönőlevelet írok neki. Nagyon elszégyelltem magam, és elgondolkodtam azon, én bizony nem írtam, nem köszöntem meg semmit a tanáraimnak. Ettől kezdve igyekeztem leveleket írni és megköszönni azoknak, akik megérdemlik. Mindenkitől tanulhatunk, még egy kisiskolástól is. Sosem késő. Ugyan lehet, hogy gondolunk rá, de elfelejtjük a tanárainknak megmondani, hogy milyen fontosak az életünkben. Én köszönök mindent, amit tőlük tanultam. Amikor elmentem a Temple Egyetemre előadást tartani, és jelen volt az, aki nem adott több lehetőséget ott dolgozni, elmondtam és megköszöntem, hogy mennyi mindent tanultam tőle. Talán már el is felejtette, hogy ő akart deportálni. Ugyanúgy köszönetet mondtam otthon annak is, aki elküldött. Mindenkinek. Mivel sokat tanultam az így adódott helyzetekből. Néhány évvel ezelőtt az egyik Nobel-díjas előadó azzal kezdte az előadását, amelyen jelen voltam – nem mondom a nevét, nem lényeges, a sztori a jó –,
