Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Karikó Katalin: A nehézségekről (A Géczi Jánossal folytatott beszélgetéssorozatból)
76 hogy miként hoz létre a szervezetünk RNS-t, s hogyan működnek a nukleozid transzporterek, tehát a nukleozid miként lép ki vagy be a sejtbe. Vannak koncentratív, ekvilibratív szervek, például a májunk készíti a purint, a lépünk legfőképpen a pirimidin típusú nukleotidokat, nukleozidokat. És a vérben ezek az anyagok nukleotidként szállítódnak, nem nukleozidként, mivel a nukleozid, amikor nincs még odakötve a foszfát, nehezen oldódik. A sejtek transzportere fölismeri az alapnukleotidot, a módosultat azonban kidobja, nem veszi vissza. De csak azokat azonosítja, amelyek a szervezetünkben jelen vannak. Ezért, ha valakinek leukémiája vagy egyéb tumoros betegsége van, mindenféle nukleozid analógokat adnak neki, ugyanis a sejt nem ismeri azokat föl, azt hiszi, hogy fölveheti őket, a transzporteren átmennek, aztán meggátolják a sejtek osztódását. Így hatnak a különböző neoklasszikus vegyületek, amiket ma használnak a rák kezelésében. Amikor aztán valakinél mutáció jön létre, s a transzporter nem veszi föl a rákkezelésre addig alkalmazott anyagot, akkor megint elkezd nőni a sejt és osztódik. Tehát tudnom kellett minden fellelhető ismeretet a messenger, azaz hírvivő RNS-ről, arról, hogy mit kell rajta változtatni, hogy jó sok fehérje képződjék róla, hogy az ne degradálódjék, hogy oda transzlálódjon, ahol szükség van rá. És mi lesz, ha lebomlik? Hova tűnik? Például a pszeudouridinnél az az érdekes, hogy olyan kapcsolat van a cukor és a nukleobázis között, amit a szervezetünk nem képes lebontani. Ezért a pszeudouridint, amiből normálisan nagyon sok van a szervezetünkben, kipisiljük, így távolítjuk el a szervezetünkből. Régen mérték a vizeletben, hogy meny nyi pszeudouridin található benne, abból állapították meg, hogy valaki rákos-e, hiszen a lebomlott sok-sok sejtre ez utal. Vannak baktériumok, amelyek fölhasználják azt az energiát, amely a pszeudouridinben a nukleobázis és a cukor által van lekötve, s éppen ezek okozzák az urogenitális fertőzéseket, mert a vizeletben lévő pszeudouridinből élnek. A hírvivő, azaz a messenger RNS-t már 1989-ben, amikor a University of Pennsylvaniára kerültem, meg lehetett csinálni. A messenger RNS-t 1961-ben fedezték föl, megtalálható minden sejtünkben. A sejtjeinkben róla készülnek a fehérjék. De ezt 1984-ig kémcsőben senki sem tudta megismételni. Akkor két harvardi professzor, Doug Melton és a kollégája ezt megcsinálta, ők bemutatták, és az enzimeket azonnal meg is lehetett vásárolni. Amit elértek az érthető is, elvégre 1961-től 1984-ig a molekuláris technológia rendkívüli mértékben fejlődött, s ez lehetővé tette, nagyon-nagyon sok kutató munkája eredményeként, hogy képesek legyünk messenger RNS-t létrehozni. A University of Pennsylvania egy Ivy League egyetem, azaz jelentős presztízsű univerzitás: itt az egyik kollégámat sikerült arról meggyőzni, hogy érdemes lenne mRNS-terápiát csinálni. Nem mutatkozott könnyű feladatnak. 1990 környékén – éppen itt – indult el az a génprogram, ami arra irányult, hogy az ember génállományát szekvenálják. 13 évig tartott, 2003-ban ért véget. S ahogyan fölfedeztek egy-egy gént, annak a génnek aztán minden egyes hibája útmutatást adott arra, hogy milyen betegséget okoz. Érthető okkal abban az időszakban a génterápia került előtérbe. A szakértők arra gondoltak, ha a jó gént bevisszük a sejtbe, a beteget meg is gyógyítjuk. Az 1990-es évtized pusztán a génterápiáról szólt, senki nem kívánt messenger
