Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Karikó Katalin: A nehézségekről (A Géczi Jánossal folytatott beszélgetéssorozatból)
77 RNS-sel foglalatoskodni. És mivel az mRNS gyorsan tönkremegy, normál testhőmérsékleten másodpercnyi az élete, egyetlen pillanat alatt odavan, emiatt senki nem látott fantáziát a vele való bíbelődésben. Szerencsémre akadt egy ember (s nekem mindig volt egy ilyen emberem, segítőm), aki ugyanúgy hitt, és ugyanolyan lelkes volt, miként én. Próbáltam a vizsgálatokhoz pénzt szerezni, sikertelenül. Valaki azonban akadt, aki segített, és előteremtette a fizetésemet. Az egyetem nem ad fizetést, a kutatónak kell azt biztosítani valamilyen adomány, támogatás révén, s miután nem tudtam saját támogatást felkutatni, állandóan bajban voltam. Miből lesz fizetésem és egészségbiztosításom? Úgyhogy az ügyet támogató – a kutatásomat a saját kutatási költségvetéséből finanszírozó – kollégám jóvoltából a kardiológián kezdtem dolgozni, utána pedig az agysebészeten. Egy molekuláris biológusnál teljesen mindegy, hogy milyen szervvel dolgozik, mivel azok molekuláris szinten ugyanazok. Tíz évig ekként kutattam. Próbáltunk olyan RNS-t kifejleszteni, amivel a szív- és a bypassműtétnél lehetne jó szolgálatot tenni. Ha az erekbe betesszük az RNS-t, kell, hogy valami jó hatást érjünk el. Sajnos a kollégámat és engem kitettek az egyetemi karról, elveszítettem a pozíciómat, alacsonyabb szintre soroltak vissza. Volt azonban egy másik egyetemi munkatárs, aki segített. Vele a kutatásom során korábban diákként találkoztam, aki ekkorra már rezidens lett, s arról győzte meg az agysebészeten a tanszékvezetőjét, hogy alkalmazzanak egy molekuláris biológust. Ismét kaptam labort, és kaptam fizetést. A hajdani diákkal kezdtük együtt a munkát, az agyvérzés gyógyítására fejlesztettünk RNS-t. Vele néhány évet dolgoztam, de aztán elment, és ott maradtam egyedül, lelkes emberként. A labor megmaradt, de a fizetés nem. Ekkor találkoztam Drew Weissman kollégámmal. Éppen tíz éve próbáltam kifejleszteni, terápiás RNS-t, amikor találkoztam vele. Ő Anthony Faucinak a laborjából, Bethesdából érkezett. Elhatározta, hogy a HIV-re fejleszt vakcinát. Nagyon nem mentek a dolgai, én pedig állítottam, hogy tudok RNS-t csinálni, ami segíthet. RNS-t készítettem a programjához, aminek örült, azért is, mert rendkívül sok fehérje keletkezett róla. Én pedig majd’ gutaütést kaptam, hogy mindaddig soha nem néztem meg immunsejten, hogy az én RNS-em mennyire immunogén, azaz okoz-e gyulladást. Valahogy ezt nem vettük észre. Kétségbe is estem, hogy tíz éve dolgozom, és ebből a munkából semmi sem lesz. Én az RNS-szakértő voltam, a kollégám, akinek futott a programja, az immunológus, lehetett volna örülni, de jött az újabb probléma. Végezetül: egy transzfer RNS, ami sosem volt immunogén, és benne sok módosított nukleozid van, vezetett el ahhoz a gondolathoz, hogy érdemes valahogyan módosítani az RNS-ben a nukleozidot. Akkor talán nem idéz elő gyulladást. Amikor ezek szerint elkészítettem a módosított RNS-t, Drew Weissman kollégám letesztelte, s az anyag valóban nem okozott gyulladást. Sok fehérje keletkezett róla, ráadásul több, mint a konvencionális RNS-ről. Erről álmodni sem mertem! Eközben Drew rájött, hogy az a gyulladás, amit az mRNS okoz, ellene hat az amúgy hatásos vakcinának. Emiatt használni kezdte azt, amit kifejlesztettem, azt, ami nem okoz gyulladást. Majd Pardi Norbert kollégával együtt betette egy lipidburokba. Ezt injektálták a kísérleti állatokba.
