Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Milbacher Róbert: A hitehagyott
69 kapott, mert tudta, illetlenség volna ilyen korai órán zavarnia a papot. Az volt a fejében, bizonyára az öregapjának a katolikusokat nem túl kedvező fényben feltüntető elmondása alapján, hogy ezek a papok későn kelő fajta, lusta népség, semmi dolguk nem lévén a reggeli órákban, mint más rendes embernek. Leült a templom lépcsőjére, szerényen oldalra húzódva, nehogy bárkinek is az útjában legyen, holott egy teremtett lelket sem látott sehol, aztán elővette batyujából az anyja csomagolta kenyeret, kevés szalonnát, hogy megreggelizzen. Biztosan a korai gyaloglástól és a friss levegőtől, de észre sem vette, hogy meny nyire megéhezett. Még be sem fejezte az evést, amikor meglátott egy „szoknyás agglegényt”, ahogyan az öregapja nevezte gúnyosan a reverendát hordó papokat. Riadtan felugrott, lesöpörte a szoknyájára hullott morzsát, nem tudta, hogy szabad-e enni egyáltalán egy templom lépcsőjén. Illedelmesen ráköszönt, bár mivel nem tudta, milyen szavakat használjon, mert mégsem mondhatta, hogy „áldás, békesség”, ahogyan azt eddig megszokta, egy pillanatra tétovázott, aztán jobb híján horvátul kívánt jó reggelt. A pap, aki még az álmosságtól félig csipás szemmel, vaksin próbálta kinyitni a templom ajtaját nagy és fényes kulcsával, amelyen meg-megcsillant a kelő nap fénye, ahogy forgatta a zárban, morgott valamiféle köszöntésfélét, de igazából oda sem figyelt a lányra. Próbálta udvariasan megszólítani a papot, aki most már ingerülten kérdezett vissza, mert nem számított senkire ilyen kora reggel, hogy mit akar tőle. A nem túl barátságos hangvétellel csak azt érte el, hogy még inkább elbizonytalanította, és máris az öregapja igazságát látta beteljesedni, hogy nagy hiba volt ide jönnie. Alig hallhatóan suttogta, hogy katolikus szeretne lenni, de úgy, mintha csak valami szentségtörést követne el. A pap csak ekkor nézett rá. Először a meztelen lábára esett a tekintete, majd annyit kérdezett tőle, de csak úgy foghegyről, hogy van-e pénze. Válasz helyett zavartan és kapkodva elővette batyujából a tiszta zsebkendőbe csomagolt pénzt, amit erre az alkalomra kuporgatott, mert az öregapja figyelmeztette rá, hogy ezek a katolikus papok nemcsak bálványimádók, hanem fösvények is mind, és pénz nélkül ne is próbálkozzon. Akkor reggel már másodjára volt kénytelen belátni hát az öreg igazságát, de akkor már nem volt visszaút. Intett neki, hogy kövesse, és belépett a templomba. Ő gyorsan felhúzta fényesre suvickolt cipőjét, visszasimította rendetlenül kibukkanó tincseit kontyába, leporolta szoknyáját, hogy méltóképpen járulhasson az idegen isten színe elé. A templom hűvös és árnyakkal teli méltósága megriasztotta, de aztán beléptek a kicsivel barátságosabb, mert világosabb, naftalinszagú sekrestyébe, elkérte tőle, és némi elégedetlenkedő fejcsóválás közepette megszámolta a pénzt, és utána már minden úgy ment, mint a karikacsapás. Kikérdezte, hogy mi célból akar katolizálni, milyen hiten volt eddig, majd elimádkozták együtt a Hiszek egy et – amit reformátusként is imádkoztak, az anyjától pedig megtanulta horvátul is –, azzal a kitétellel, amely magában foglalja a katolikus egyházba vetett hit megvallását is. Utána a pap meggyóntatta, vagyis inkább kérdezgette az elkövetett bűneiről, hogy tiszteli-e eléggé apját, anyját, káromkodott-e, kívánta-e mások
