Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Háy János: Hangok és színek
57 feleségül, hanem egy másik nőt. És akkor ebből az lett, hogy elváltak, és a gyerekek el is veszítették az apjukat, mert az új nő, azt mondták, nem engedi, hogy találkozzon a régi családjával. De én nem leszek ilyen, én csak azt fogom akarni, akit szeretek, másra nem is nézek majd, és mindent megteszek, amit kér tőlem, és ha mindent megteszek, akkor ő sem fog mást szeretni, mert rajtam kívül senki nem tud megtenni mindent. 7 Anyukám sír, pedig egy anyukának nem lenne szabad sírnia. Anyukám sír, mert nem szereti őt az, akit szeret, mert elhagyta, és elment tőle, ő meg ott maradt egyedül, vagyis velem meg a testvéremmel és ez neki így nem jó, mert nincsen apukánk, és ő nem akar más apukát nekünk, csak azt, aki eddig is volt. Anyukám sír, mert fáj a szíve, ezt mondja, fél, hogy mi lesz vele és mi lesz velünk, ha teljesen egyedül maradunk. Hogy lesz-e mit ennünk, vagy hogy nem jelentik-e fel a parasztok a faluban, hogy éheznek a gyerekek, pedig nem is éheznek, vagy hogy nincsenek rendesen öltöztetve, pedig rendesen vagyunk, és akkor jön a gyámügy, és elvisznek bennünket, pedig minden gyereknek csakis az anyukája mellett jó. Anyukám sír, pedig én mondtam, hogy majd mi szeretjük. Tudom, mondta, de tovább sírt, akkor mit mondjak, ha ez is kevés? 8 Amikor anyukám egyedül maradt, akkor összegyűltek az unokatestvérei meg az unokatestvérei anyukái, és kiderült, hogy nagyon sokan vagyunk. Szomorúak voltak, mert látták, hogy anyukám szomorú. Csináljunk egy fényképet, mondták, és akkor készült egy kép róluk, ahogyan ott állnak szomorúan, a képen nem látszik, hogy mit mondtak az anyukámnak, hogy mit gondolnak az ilyen férfiról, és hogy nem érdemelte meg az anyukámat, aki a legszebb nő a világon, ezt mindenki tudja. Az a szerencsétlen is tudta, aki elhagyta, de nem volt neki esze, hogy elment egy olyan nővel, aki csak a pénzt szereti meg a bulizásokat. Hogy az egész élete rá fog menni erre a nőre, ráadásul még kurva is, mert nem ez az első férj, akit megszerez magának. Egy darabig kell neki, de amikor megunja vagy elfogy a pénz, akkor továbbáll, keres egy olyan férfit, akiből még ki lehet szedni valamit. Állítólag volt olyan, aki még rabolni is rabolt miatta, és mi lett a vége, hogy börtön, ott aztán összeismerkedett más rablókkal, és amikor kiszabadult, akkor is már csak rabolni tudott. Ez lett egy becsületes családapából, hogy rabló, egy nő miatt. 9 Sokan vagyunk, és mindenütt megbújunk, megbújunk a folyosó végén, a kert sarkában. Nem látja a nevelő, hogy mit csinálunk. Amikor elbújunk, szabadok vagyunk. Csak azok látnak, akiknek látni meg van engedve, mondjuk, az isten. Az isten olyan, hogy belenéz a levegőbe és látja ott az embereket. Azokat is, akik