Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Villányi László: Tükör; Honleány utca (versek)
46 Villányi László Tükör Győrtől Csapig, az egész út alatt bezárkóztunk a vonat fülkéjébe, nővéremmel a hamutartóba pisiltünk, édesanyám az ablakot lehúzva ürítette ki az éjszakába, a határon túl érkeztünk haza, öt unokatestvérem várt a kerekes kútnál, apámnak még nem adtak vízumot, büntetésből, gonoszkodhatnék, mert Beregszászban úgy jegyezte el a tizenöt éves lánykát, hogy azt felelte neki, tud táncolni, nem tudott, emiatt a halálos ágyán is értetlenkedett édesanyám, aki megszenvedte, ha mással merészelt táncolni, leginkább bátyjaival szeretett, rajongott értük, de nagyszüleim halála után valamiért megbántódott, gyanítom, félreértések sorozata miatt elmaradtak a találkozások, ebben nem kevés része lehetett sértődékeny, vélt sérelmein hosszan rágódó, haragtartó apámnak, sokáig rémülten fedeztem fel magamban, keveset tudhatott a szerelemről, bizonyára ezért nem beszélt róla soha, az égvilágon semmiről sem világosított fel, még Istenről se szólt, jó ideje már nem rettenek meg, ha a tükörben néha őt is látom, ha mondják, olyan a hangom, mint az övé volt, a háborúban sofőrként szolgált, a bakák tolták fel teherautóját a behavazott Vereckei-hágóra, ki tudja, milyen trauma érhette, mert később fel sem merült, hogy autót vezessen, csak az alkatrészek érdekelték, egy kardántengely vagy egy karburátor megjavítása, a munkahelyéről hozta a leselejtezett, óriási kerékbelsőt, akkoriban jött divatba, azt használtuk úszógumiként, egyszer a vízbe csúsztam róla, ijedten merültem a hideg mélységbe, apám kapott utánam, emelt ki a Rábából.
