Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Füzi László: Az indulás évei (Töredékek a fiatal Buda Ferencről)
38 Ebben az időszakban történt az is, hogy – idézem – „életre szólóan összekötöttük a sorsunkat a párommal”, azaz Csiker Mártával. Márta az évfolyamtársa volt, ötvenhat novemberében hazautazott a családjához Kaposvárra, január végén tért vissza Debrecenbe, ekkortól már összetartoztak. Láttuk, Buda Ferenc Pesten elkerülte a forradalomhoz vezető diáktüntetésként meghirdetett demonstrációt, nem tudatosan, Debrecenben figyelte és átélte az eseményeket, a külső világ számára is megmutatkozó módon azonosult vele (nemzetőrség), a versek írásával cselekvő módon részt vett a forradalommal azonos értékű ellenállásban. Mi vezette korábban, s mi akkor, amikor megírta és terjesztette a verseit? Nem lehet mást mondani, csak azt, hogy a hajlamai, a másképpen nem tehetek érzése, amely képes legyőzni a belátást és a racionalitást is. Ezért nem lehet még utólag sem azt mondani, így vagy úgy kellett volna cselekednie, ezt vagy azt a lépést kellett volna megtennie. Emlékezésében hasonló értelemben ír erről: „Hogy ez bátorság lett volna részemről? Alig hiszem. Felfogtam ugyan a veszélyt, de át nem éreztem. Igen fiatal voltam még akkor, s abban az életkorban az ember nemigen hajlik rá, hogy a maga vesztét is elhiggye.” Az egyetem február közepén indult újra, Buda Ferencet február 19-én tartóztatták le. Előtte még tervezte, hogy az orosz szakot leadja, a latint választotta volna helyette, a mai napig nem érti, hogy miért akart így dönteni. A letartóztatása nyilvánvalóan egybeesett a február közepén kezdődött első nagy megtorlási hullámmal. Feltehetően gyűjtötték az adatokat, aztán amikor szükségét látták, elindították az akciókat. Volt ez már így, s később is lett így. Február 15-én Vass Lászlót, verseinek szavalóját vitték el, Buda Ferencért négy nappal később mentek. Az egyetemről megszökött a keresői elől, aztán Mártával tanácskoztak arról, hogy mit kellene tenni. Márta felvetette, hogy meneküljön Nyugatra, vagy vonuljon el az ő szüleihez Szóládra. Otthon kiderült, hogy már ott is keresték, apja nem javasolta a bujkálást, városházi emberként talán abban is bízott, hogy valamennyit tud segíteni a fiának. Így még annak a napnak az estéjén elmentek a rendőrségre, hogy feladja magát. Ott azonban elutasították a jelentkezését, már nincs félfogadás, mondta neki az ügyeletes. (Amikor ezt a történetet először hallottam, majd olvastam is, nem akartam elhinni. Nem hittem, hogy a gépezetek akkor is ennyire kisszerűen, vidékies lassúsággal működtek.) Február közepén tartóztatták le őket, március végére megvolt az ítélet. A Hajdú-Bihari Napló rövid hírben közölte, úgy, mintha mindenki ismerte volna a történetet: „Egy esztendő az izgatóhangú versért. A megyei bíróság Mátuztanácsa (helyesen Matúz F. L.) a héten tárgyalta Buda Ferenc egyetemi hallgató és társa, Vass László bűnügyét. Buda az októberi napokban izgató hangú verset írt s ‘azt Vass László Miskolc környékén terjesztette. A bíróság egy-egyévi börtönre ítélte őket.” A tárgyaláson részt vett Bán Imre professzor és Irinyi Károly történész is, Bán Imre szinte védőbeszédet mondott a két vádlott mellett. A Művelődési Közlöny az ország összes egyeteméről és főiskolájáról való kizá rásukról adott hírt. Itt a szedők dolgoztak pontatlanul: Vass László nevét Tass Lászlónak szedték, megjegyzendő, hogy Buda Ferencet itt már magyar–latin
