Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 11. szám - Füzi László: Az indulás évei (Töredékek a fiatal Buda Ferencről)

33

Fiaidé. Felebarátaidé.

Amibe beleszülettél.

Amibe belehalsz.

(A szegénység)

A tájhoz való kötődés és a sorsot meghatározó szegénység mellett Buda fiatalkora műveltségélményeit is magával viszi a későbbi évekre, azok meghatározó erővel mutatkoznak meg későbbi verseiben is. Az alapvonulatot a „debreceni költők”, Fazekas Mihály és Csokonai Vitéz Mihály mellett Petőfi és Arany jelenti. Tartásban, nyelvi gazdagságban Petőfi és Arany a példa, úgy, ahogy az időben való elhelyezéshez a valamikori debreceni történések idejét „alkalmazza”. „Petőfi képe a polcon / meginog” – írja majd a ’83 című, a nyolcvanas évek kilátástalanságát megfogalmazó versében. A nyolcvanas évek végén írta a Március című versét (kezdete: „Hideg van, / csönd van, / Március tizenöt van. / Jácintok, tulipánok / lobognak, akár a / gyetyalángok. / Bizakodván levelet bont / a bodza. / Ma ne gondolj semmi gonoszra...) – a vers Petőfi sorsához fordul vissza: „Hiába mégsem volt, / mégsincs hiába! // Háromszínű kokárda. // Százezer fekete dárda. // Foszforeszkál a fagyban / Petőfi koponyája”. Arany János szintén a kezdetektől erősen jelen van Buda Ferenc költői világában. Csillaglépő Csodaszarvas címmel mesejátékot írt, ennek „megkerülhetetlen előzménye Arany János Rege a csodaszarvasról című remekműve”.

A Toldi szövegét gondozta és jegyzetekkel

látta el, s megírta a magyar irodalom egyik leggazdagabb és legösszetettebb Aranyversét Csalárd ökör címmel. S ahogyan Arany a hun–magyar mondakör történeteiben kereste az elveszett magyar hőseposzt, Buda úgy nyúlt vissza a magyar népmesekincs legősibb rétegeihez (Fehérlófia

). Azt, hogy költészete ezer szállal kapcsolódik József Attila költészetéhez, az olvasó már eddig is megtapasztalhatta.

Isten szalmaszálán című versét első mesterének, a 90 éves Kiss Tamásnak ajánlotta, a verset elemző és értelmező Mórocz Gábor értelmezésében visszatér Ilia Mihálynak az Ébresszen aranysíp című kötetről írott recenziójához, s idézi azt: „Bármilyen furcsának is tűnik, de ebben a nem szokványos poézisben ott van a dal (...) a dal, amely Buda Ferencnél erős és súlyos gondolatisággal telítődik.”

Látjuk, ahogyan gazdagodik az életmű, úgy mutatja magát egyre szélesebbnek az az alapzat, amelyen a mű nyugszik. Képzőművészeti érdeklődése, egyáltalán a kézzel végezhető művészeti tevékenység és a kézművesség iránti vágya a fafaragásban kötődött le – s megőrződött a társadalmi igazságtalansággal szembeni indulata is. A kétezres évek elején a Forrás több alkalommal is írótábort rende

zett Veránkán, ezen a kicsi, ugyanakkor felejthetetlen szépségű szigeten. A sziget szinte előhívta a résztvevőkből a mély és őszinte beszélgetéseket. Ettől a ponttól kezdve Molnár Vilmos írását idézem: „Épp egy ilyen beszélgetést zavart meg egy jókora vaddisznó. Fiatal, de kapitális példány volt, meg kell adni. A vaddisznó modern terepjárón érkezett, hanyagul kikönyökölve a kormány melletti ablakon. Miután lefékezett mellettünk, és alig leplezett fitymálással végigmért minket, lekezelően közölte, hogy a környéken nemsokára vadászat lészen rendezve, városi potentátok és egyéb hatalmasságok részvételével, oszt mink, mint képbe nem illő, lábatlankodó civilek a pályán, húzzunk innen sürgősen. Ha úgy tetszik,