Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Füzi László: Az indulás évei (Töredékek a fiatal Buda Ferencről)
28 felőli öbléhez érkezvén, bámész tekintetem felröppent, s rátelepedett egy kőtalapzaton állongó-várakozó bronzalakra. Meg kellett állnunk, hogy Anyám kezét eleresztve tüzetesebben is szemügyre vehessem. Hátraszegett fejjel, hosszan csodáltam a daliás termetű – s akkor én úgy hittem: – vitézi öltözetben pompázó hatalmas férfiút, ahogy laza, de biztos pihenőállásban, fennkölt vonású, merengő arcát a Kollégium felé fordítva töpreng valamin, talán épp azon, hogy mihez is kezdjen a baljában szorongatott jókora citerájával.” Édesanyja felvilágosította, kit ábrázol a szobor, s szavalni kezdte neki a Szerelemdal a csikóbőrös kulacshoz című verset. Így esett a találkozása Csokonaival. Azt, hogy Petőfi verseit már gyermekként olvasta, már említettem, Arany János versei is korán a kezébe kerültek. Verseket is írt, ezek közül egyet őrzött meg az emlékezete, még elemi iskolás korából: Esik a hó, nincs már virág, Fehérbe borult a világ, A fák kopaszon állanak, Rájuk bús varjak szállanak. Gimnazistaként sokat rajzolt, felmerült benne, hogy képzőművész lesz majd, de az irodalom is foglalkoztatta, erre utal, hogy 1955-ben a Debrecen városa által rendezett Kardos Albert Emlékversenyen másokkal együtt negyedik helyezést ért el. Az akkor vagy később az egyetemen tanítók közül tanította Iglói Endre, aki később az orosz tanszék vezetője lett, iskolájukban tanított Nagy János, akiről az a megalapozott hír járta, hogy ő tudja kívülről a legtöbb magyar verset, mondta is őket. Emlékezésében feltűnik Bán Imre, a későbbi nagy professzor neve, Für Lajos pedig tanárjelöltként tanította. Kiss Tamás költő a történelemtanára volt, neki mutatta meg a verseit, írásaiban többször emlékezett rá. A Rendkeresésből idézem: „Az első szakmai útbaigazítást – mind közt talán a legfontosabbat – Kiss Tamástól kaptam: Versbe egy fölösleges szót se! Igyekszem ehhez tartani magam. Ha lehet, eladdig, hogy fölösleges verset se.” Kiss Tamás akkor az Alföld szerkesztője volt, Buda Ferenc versei először az Alföld ben jelentek meg, 1955-ben, ebben nyilvánvalóan szerepe volt neki is. Akkor, amikor Buda egyetemista lett, természetszerűen került közel a város szellemi életében is meghatározó szerepet betöltő kiváló tanárokhoz, vagy inkább ahhoz a réteghez, amelyik a város szellemi életét és az egyetem világát meghatározta. Az emberi gondolkodás célképzetes – annál, aki költővé lett, korai éveiben is azt keressük, ami úgymond a költővé válás irányába mutatott: az irodalom iránti érdeklődést és a költői próbálkozásoknak legalább az emlékezetben megmaradt nyomait. Erre a területre a későbbi évek kutatója többnyire nem lát rá, nagyobbrészt az érintett emlékezésére hagyatkozhat. Buda pontos emlékező – a főbb csomópontok mellett a részleteket is másnál alig-alig tapasztalható alapossággal tárja fel. A Világ, világom című emlékezésének a poétikáját is a pontosságra törekvés határozza meg, ha tetszik, ez adja a könyv sajátosságát: az emlékező számára fontos emléktöredékek egésszé való összerakása, a részletek egymás mellé illesztése. Ha elfogadjuk ezt a megközelítést, akkor nyilvánvalónak kell tartanunk, hogy a könyvben leírt irodalom és a költészet iránti érdeklődés már a
