Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 11. szám - Füzi László: Az indulás évei (Töredékek a fiatal Buda Ferencről)

26

is, hogy a József Attila-kötet kapcsán kölcsönkért könyvről olvashattunk, ezzel a kifejezéssel később még számos esetben találkozunk. Nyilván több, a későbbi életútra kiható történés történt meg a Petőfi-versek első olvasása és a József Attila-versek értő olvasása közötti időben, Buda maga ezeket a történéseket a Világ, világom (Egy kéziratos könyv fejezeteiből)

című könyvében tárta fel, a könyv 2011-ben jelent meg. Ez és a két évvel korábban megjelent Rendkeresés című könyvének az önéletrajzhoz kapcsolódó feljegyzései a korai éveinek külső és belső történéseiről pontosan beszámolnak. A Világ, világom című könyv súlyát, jelentőségét Dobozi Eszter ragadta meg a legpontosabban: „Talán a vágy, hogy mind messzebbre hatolva hosszabbítsa meg magát a múltban, szülte a felidézhetőnél is távolibb időre vonatkoztatható címet: Világ, világom

. A

második, értelmezői szerepben feltűnő szó az elsőhöz fűzve, s így teremtve meg egyúttal a tőismétlésekben rejlő játék alkalmát is, legelőször azt sugallhatja számunkra, hogy mindenestől övé már az a világ, amelyben az emlékező mozog az emlékezés különös logikáját követve. Világa a fölidézéssel és a személyes történelem feltárásával lesz a sajátja, valamint a nagy egésznek a történetével, amelytől az előbbi aligha függetleníthető. Sajátjává pedig éppen azáltal válik, hogy elmondható, rögzíthető, megörökíthető, ami történt, amit látott, amit hallott. S miközben belső élménnyé avatódik a három nemzedéknyi sors, a külső világ is otthonává lesz a benne élőnek. De nem csupán ezt jelenti a fejezetekbe rendezett vallomás. A másfél évszázadnyi, ha úgy tetszik, két évszázadnyi idő a középkor, a kéziratos könyvek, a kódexek koráig tágul. A könyv címének áthallásaiban ugyanis megjelenik legelső nyelvemlékeink egyikének jellegzetes sora. Akinek vannak ismeretei az Ómagyar Mária-siralomról, abban könnyen keletkezik asszociációs kapcsolat a Világ, világom

könyvcím és

a középkori siralomének legismertebb és legköltőibb sora között: világ világa. Míg az Ómagyar Mária-siralom a fiát elveszítő anya siratóéneke, addig Buda Ferenc önéletírásában a fiú kelti életre – a megírás, elmondás által – a már elhunyt szülőket, így a hozzá lélekben mindenkinél közelebb álló anyát is.”

Dobozi Eszter jellemzésének tanulságai mellett tudnunk kell azt is, hogy ennek az önéletrajzinak nevezett kötetnek a legfontosabb jellemzője a pontossága, a könyv sajátosságát ez határozza meg – úgy, mint ahogy költészetének a tárgyiasság és ugyancsak a pontosság a jellemzője. Melyikünk tudná, mondjuk nem hetven év, hanem harminc, negyven, ötven év távlatából pontosan megnevezni általános iskolai vagy középiskolai osztálytársait, ki tudná ugyancsak abból a távlatból jellemezni a tanárait? S ki lenne az, aki a megjelent könyvéhez a pontosság jegyében kiegészítő részeket írna? Buda Ferenc így járt el, s tudom, mindez akár külsődleges jelenség is lehetne, de nem az – a könyv egésze a lélektani pontosságot sugallja. Mindezeket figyelembe véve azt kell mondanunk, hogy ez a könyv élete első húsz évének, az abba a húsz évbe sűrítődött történéseknek a foglalata. A pontosság önmagára, a maga világára irányul, a megélt világára, így annak hitelességét nem kérdőjelezhetjük meg – a könyvben azok a megfigyelések rögzülnek, amelyek későbbi világára is kihatottak. Innét nézve akár azt is mondhatnánk, hogy a későbbi világát vetítjük vissza ennek a könyvnek a belső idejébe, vagy éppenséggel azt, hogy maga a szerző is ezt teszi, de nem gondolom,