Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 11. szám - Buda Ferenc: Tárgyaim
3 Buda Ferenc Tárgyaim Belátom, nem valami korszakos felfedezés: életünk kezdetétől fogva (szinte) a legvégéig számos tárgyat kapunk ajándékul, vásárolunk, veszünk birtokba, használatba, fogadunk társaságunkba. A tárgyak jellege, használati és/vagy „piaci” értéke, továbbá egy-egy személynél föllelhető mennyisége roppantul, már-már végtelen mód változatos. Függ a vonzalmaktól, vagyoni helyzettől, emlékektől és érzelmi tényezőktől-kapcsolatoktól, világnézettől, hajlamtól, hivatástól, foglalkozástól, az életmódtól meg az életúttól, továbbá a ház, hajlék, lakás – esetleg az egész porta – befogadóképességétől, s függ természetesen annak a kulturáliscivilizációs környezetnek a hagyományaitól és lehetőségeitől is, amelybe ki-ki beleszületik. A sor innenső végén (elején?) ott áll, mondjuk a buddhista szerzetes egy szál egyszerű köntösében, egyetlen pár sarujában, kezében az étkezésre, valamint adománygyűjtésre szánt tálkával. Avagy – teszem azt – egy koiszan vadász a Kalahári sivatagból, magacsinálta íjjal s néhány nyílvesszővel a markában meg antilopbőrrel vagy egy lenge szövetdarabbal a derekán. A sor túlsó, ellenkező vége szerteágazóbb, dúsabb, és szinte felsorolhatatlanul változatos. Meg sem kísérlem hát a különféle példák részletes felsorolását, csupán megemlítem, hogy nagyságrendi tényezők tekintetében egy szakképzettnek elismert műgyűjtő, továbbá a kiszuperált, öreg motorkerékpárok hobbiszerelmese, valamint családi csecsebecsék tucatjainak-százainak szenvedélyes babusgatója lelki szempontból egymással rokon kategóriákba rendezhetők. Művészi, szellemi, piaci, használati értékről most ne essék szó. (Az érzelmi tényezők más lapra tartoznak.) Jómagam soha nem tartoztam a tárgyak szenvedélyes gyűjtői közé. Ettől függetlenül számos holmi került a – hová is? birtokomba? tulajdonomba? használatomba? Ma talán így mondanám: a társaságomba. Időközben egy-kettő – vagy ki tudja, mennyi – el is hagyott. (Ám inkább hadd valljam be tisztességgel: figyelmetlenségem folytán többnyire én hagytam el őket.) Van, amit máig sajnálok (például a legelső szekercémet), ám többségük hiányába belenyugodtam. Az alább kiemelteknél jóval, mondhatni sokszorosan több az olyan s még máig meglévő holmi, ami számomra valamiért fontos vagy kedves. Puszta felsorolásuk is túllépné az általam itt nekik szánt kereteket. Amelyekről most szót ejtek, azok mindegyike emlékeztet valakire vagy valakikre. Akik közel álltak, közel állnak hozzám. Akiket ismertem, szerettem, becsültem. Avagy: akiket jó lett volna személyesen is megismernem. 85. születésnapján szeretettel köszöntjük Buda Ferenc költőt, folyóiratunk főmunkatársát, barátunkat. (A szerk.)
