Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - A. Gergely András: In ex-territorium – ha érti, miről van szó (Még nem arról, de talán közelítésként!)
98 köszönt, amelyekben az egysíkúvá és egycélúvá tett történelem még az áthallást, a megértést sem tűrte meg..., majd erre érkezhetett az újabb megváltó nemzetállamiság, még több személyes hitványsággal, még kisebbségibb közérzettelenséggel, még több csalósi ügyességgel, még szolidabb sikerképességgel kecsegtetett. Egészen odáig, míg már a „kecs”-ből hiány és a sikerből a menekülés lett a lehetséges kiút. „A kisebbségi lét drámája sírig tartó megkettőződés. A tartós bűnhődést okozó nevenincs bűn tudat, a permanens szorongás , az örök újrakezdés , a kétségbeesett átértékelés . Hogyan váljék a megkettőződésből szellemi tőke , a bűnhődésből erkölcsi erény , a szorongásból termékeny nyug talanság, az átértékelésből újjászületés ? Hogyan legyen a hátrányból előny ? Csak úgy, hogy elfogadjuk a kisebbségi lét titkát: ezzel is gazdagabbak vagyunk, mert a skizofrénia határát súroló két életünk, két nyelvünk, két kultúránk, két szerelmünk, két sorsunk, két hazánk van, ezt vállal juk, ellenkező esetben megtagadjuk magunkat. Ha lemondunk a fogadatlan ikerénünkről, akkor saját kis nemzeti buborékunkban szenvedő, nosztalgiázó magyarok leszünk, amelynek utolsó stációjában elismerjük, hogy nem lehet tovább, áttelepülünk az anyaországba, ahol a budapesti kisebbségi skanzenben nosztalgiázunk a szülőföldről, ahová néhanapján kirándulunk , míg azzal ámítjuk magunkat, hogy valahova tartozunk; ha viszont lemondunk a másik, a nemzeti énünkről, akkor látványosan vagy diszkréten alkalmazkodunk, túlbuzgó hazafi lesz belőlünk, nagyobb szerb, mint a szerbek és mindig a regnáló hatalmat szolgáljuk . Lojális, ügyeskedő állampolgár válik belőlünk, számos közhivatalt és köztisztséget viselő, megbecsült, a nemzeti identitással kupeckodó pragmatikus magyarok leszünk. A hiteles kisebbségi ember ezekkel ellentétben két teherrel a vállán, peremvidékeken csatangoló kentaur lesz , aki nem is akar más lenni, csak kentaur, akinek nem találtak megfelelő helyet a nemzeti állatkertben. Kettős énje átok és áldás is egy ben, egyiktől sem menekülhet, mert ezzel önmagát tagadná meg.” (139. old.) Igen-igen... – a fellengzős látszat nem sokat csal. „Recenziónak” álcázott idézetgyűjtemény ez. Mégpedig textusaiban is végtelen, kontextusaiban méginkább az, néhány visszatérő replikaelemmel. Sok-sok-sokféle kisebbségi szakirodalmat olvastam eddig, távolságtartóan hideg számadatosat is bőven, háborgót, ágálót sokszor, panaszost még többet, közbuzgalmit is eleget, nemzeti identitásban kereskedni hajlamosat meg végképp rengeteget. Végel tónusa, hanghordozása mintha valahonnét ismerős lenne, de mégsem az. Egyedi, minden ízében. Fölháborodott, „mert van”, mert egzisztenciája nem „lecserélhető”, mert adatott a sors, kapott a rokonság, került valahogyan a környezet is, alakultak helyzetek és kényszerek és válaszok is – ezekre pedig mind-mind válasz dukál, vállalásos felelősség mellett. Morgolódik is, helyenként háborog is, tanulságokat lát és félszeket oszt meg, hálátlanságokra utal és jól járóknak kijáró indulatoktól sem mentes. De mélységes mélyen leülepedett megértő disszonancia van abban, amit megfogalmaz. Kínosan nem igazán idézhető egy mondat sem, mert fél oldalon belül követi egy jobb, egy pontosabb, egy igazabb, egy fejezetre rúgóan tiszta és nemes, egy korosztályra való emberben felgyülemlett sértettséggel elegyes, egy átkozódóbb és elfogadóbb, egy helyzettudatos és egy türelemre intő, egy megoldást kereső és más tizenöt tónus egymásra halmozódva. Hosszú fejezeteket kéne kimásolni, értékelni, elbeszélni, megidézni..., s még akkor is több maradna a legközelebbi olvasatra, amely igazabbnak hat és visszafogottabban őszinte, belenyugvóbb, de morálisan mélyebben sértett, indokoltan bosszantó és magyarázhatóan megértő. Megértő embertan az egész, történelembe ágyazva, apró és pontos kis reflektorfényekkel, mikron méretű daccal és hekatombányi lágysággal. Ahogy a „balkáni háborúról” szól, vagy a magyar 56-ról pesti élményekről, ahogy a félelemre emlékszik számos időpontban és helyen, ahogy a bölcsésztípusú literátus-
