Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Bíró-Balogh Tamás: Kosztolányi Dezső ismeretlen önéletrajza
74 Ez az önéletrajz is felkérésre született. Az Est című napilap 1923. év végi, Lexikon az újságolvasó számára című évkönyvében jelent meg. A kötet szerkesztői Salusinszky Imre és Mikes Lajos, a szerkesztőbizottság tagjai pedig Cserna Andor és Tóth Árpád voltak. „Az Est , Pesti Napló , Magyarország előfizetőinek” készült kötet, vállalt jellegéből adódóan vegyes tematikájú lexikon, melyben – több más terület mellett – helyet kapott az irodalom is. A „döntő a szerkesztésnél tehát bizonyosan annak a társadalmi rétegnek az ízlése, érdeklődése volt, amely olvasóként s vásárlóként a lap mögött állt, s amely akkor az irodalomnak is elsőszámú fogyasztója volt: a városi, ún. liberális polgárságé. Elmondható tehát: aki bekerült címszónak Az Est lapok e lexikonába, az a történeti pillanat polgári olvasóközönségének a műveltségképében mint a magyar irodalom szerves része volt jelen”, és ezen belül „aki nagy súllyal, hosszú szócikkel (stb.) szerepelt a lexikonban, az volt akkor érdeklődésre számot tartó » nagy « író.” 3 Lengyel András tipologizálása alapján Kosztolányi mindenképp a „nagy” írók közé tartozik, hiszen egy rövid életrajz mellett az arcképe és az önéletrajza is megtalálható a lexikonban. 1922-ben Kosztolányi ezt írta magáról:4 A költő önéletrajza az, amit megír verseiben, és életrajza az, amit az olvasó a versek alapján elképzel. A többi csak adat, akár az irodalomtörténet jegyzi föl, akár maga a költő. Mikor számot vet magával az író, megdöbben, milyen kevés történt vele és mi sok mindent élt át. Szabadkán születtem, 1885-ben. Húsz évig éltem itten, a poros, magyar kisvárosban, majdnem egyedül. Egyetlen társaságom, egyetlen barátom Csáth Géza volt, unokaöcsém, kivel korán írogatni kezdtünk, a magunk módján, s ifjúkori merészségünkkel nem egyszer megbotránkoztattuk a vidéki közvéleményt. Különben el-nem-múló, folyton megújuló élményem a családom volt, melyben növekedtem. Nagyapám, az ősz, daliás aggastyán, ki átküzdte az 1848/49.-i szabadságharcot, Törökországban, Amerikában élt hosszú évekig mint emigráns, és a tengerről, háborúról, Petőfiről beszélt nekem, kit személyesen ismert. Az üvegszekrényben állt egy Amerikában készült daguerrotype-je, mely harmincéves korában ábrázolta, göndör fejjel, Kossuth-szakállal, s az elefántcsont forgópisztolya, melyet számos ütközetben használt. Apám matematikával, fizikával foglalkozott, éjjel-nappal kísérletezett, otthon is. Írószobája tele volt görebekkel, ingákkal, ismeretlen műszerekkel és ábrákkal. Tízéves koromban egyszer fölvitt a laboratóriumba s – mikor ez még újság volt – a Röntgen-fényben megmutatta csontvázamat. 1905-ben5 Budapestre kerültem. Aztán évente sokat utaztam Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban, többször hosszasabban időztem Párizsban és Rómában. Az életem igazi eseménye azonban a magyar vidék volt, mely sok lelket és érzést ismertetett meg velem s torz és fájó furcsasága ma is a titkot jelenti számomra. Az első húsz évemnek vagyok adósa, halálom napjáig. A szöveget Kosztolányi kézzel írt aláírásának hasonmása zárja. Az önéletrajz tipográfiailag jól elkülönül környezetéből: nagyobb betűmérete kiemeli a címszavak közül. (Másoknál az irodalmi művekből vett részletet is ezzel a nagyobb betűmérettel szedték.) Az önéletrajz alatt van Kosztolányi tulajdonképpeni lexikonszócikke, melynek a vallomás valójában csak kiegészítője: „Kosztolányi Dezső az új magyar lírai költészet egyik vezető egyénisége. Négy fal között című első kötete egyik legjelentősebb hatá s ú elindítója, 3 Lengyel András: A magyar „írói rend” összetétele 1922-ben. Kísérlet egy forrástípus irodalomszociológiai értelmezésére. In: Uő.: Útkeresések. Irodalom- és művelődéstörténeti tanulmányok . Bp., 1990. 13–33. 4 Kosztolányi Dezső: Önéletrajz . In: Az Est Hármaskönyve, 1923 . Szerk.: Salusinszky Imre és Mikes Lajos. Bp., 1922. 399–400. hasáb. 5 Az eredetiben 1915-ös évszám áll, ami nyilvánvalóan nyomdahiba.
