Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Bíró-Balogh Tamás: Kosztolányi Dezső ismeretlen önéletrajza
73 Bíró-Balogh Tamás Kosztolányi Dezső ismeretlen önéletrajza 1 Az önéletrajz (curriculum vitae) alkalmi műfaj, készítője sohasem belső indíttatásból, hanem külső ok miatt írja: általában valami beadványhoz csatolja szükséges mellékletként. Az önéletrajz nem más, mint írója éle trajzi adatainak sorozata – végső lecsupaszított formája ennek a szöveges önéletrajzok ellenében ma egyre inkább elterjedő vázlatos CV, amely már nélkülöz minden egyénítő nyelvi eszközt, s ténylegesen nem is más, mint egy formásan elrendezett adatsor. A szöveges önéletrajzban u gyanakkor arra is lehetőség van, hogy írója – éppen a nyelvi lehetőségek által – bújtatva, vagy éppen kihangsúlyozva azokat a nem alapadatokat is leírja, amiket ő maga vél fontosnak a beadványhoz: kiemelheti egyes tulajdonságait vagy képességeit, a már elért eredményeket, esetleg céljait. Vagy akár, és ez ugyanolyan fontos, el is hallgathat ezek közül már kevésbé fontosnak vagy éppen kínosnak tartott tényezőket. Kosztolányi Dezső önéletrajzai közül eddig mindössze három volt ismert. Közös bennük, hogy mindet fölkérésre írta; és az elsőben ezt az aspektust ki is emeli: „Életrajzot kérnek tőlem?” – kezdi írását az 1911 augusztusában megjelent darabban.1 Ezt a Budapesti Újságírók Egyesülete Almanachja, a következőt Az Érdekes Újság Dekameronja , a harmadikat a Színházi Élet tematikus összeállítása számára írta. (A szintén az önéletrajzok között számontartott Önmagamról című esszét nem számítom a „hivatalos” darabok közé.) A három írás időrendi elhelyezkedése lefedi a már ismert alkotó pályáját: a kezdő költő még nem volt olyan irodalmi pozícióban, hogy életrajzot kérjenek tőle, viszont az első nagyobb sikere (A szegény kisgyermek panaszai , 1910) után, de még mindenképp a pálya elején kétszer is vallomásra bírták, 1911-ben és 1913-ban. Ezt követően azonban már csak a befutott, és mint utóbb kiderült: az élete vége felé járó költő írt önéletrajzot, 1935-ben.2 2 Az alábbi, Kosztolányi gyűjteményes köteteiben nem szereplő – és így a kutatók figyelmét elkerülő – önéletrajz Az Est 1923-as Hármaskönyvé ben jelent meg, amely a közölt szerkesztési adatok szerint 1922. június 1. és november 15. között készült; Kosztolányi is e két dátum között írta meg szövegét. Kosztolányi életének ebből az időszakából nem ismerünk hasonló szöveget; már jegyzett költő, több verses-, novellás- és műfordításkötete megjelent, de még előtte áll az igazi nagy regényeknek. És még egy fontos életrajzi helyzet: nemrég zárult le pályáján az Új Nemzedék -periódus (1919–1921), ekkor már a Pesti Hírlap munkatársa. 1 Kosztolányi Dezső: [Önéletrajz ] In: Budapesti Újságírók Egyesülete Almanachja . Bp., 1911. Újraközölve: Tükörfolyosó. Magyar írókról . Szerk. Réz Pál. Bp., 2004. Osiris. 661. 2 Ezekről bővebben: Bíró-Balogh Tamás: Kosztolányi Dezső önéletrajzai . In: Egy közép-európai értelmiségi napjainkban. Tverdota György 65. születésnapjára. Szerk.: Angyalosi Gergely, E. Csorba Csilla, Gintli Tibor, Veres András. Bp., 2012. ELTE BTK. 249–256.