Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Varga Réka: Sajtóhírihletek a Csáth-életműben (A kis Emma forrásai)
67 akinek igen nagy értelmi defektusai is vannak. A háromszori kísérletezés, a bűntettnek csaknem ostoba kitervezése és végrehajtása arra mutat, hogy ez a bűntettés azok k özé tartozik, akik akkor is ölnek, ha földbirtokosok, akkor is ölnek, ha kereskedők; de épen azért igen nagy veszedelmei a társadalmi életnek.3 Világos, hogy egy ilyen bestiális bűntettre nincs magyarázat, és az is, hogy a közvélemény igazságérzetét nagyban sértette volna, ha az elítélt a családja vagyoni és társadalmi helyzetéből adódóan enyhítésben részesülne. A bűntényt övező fokozott figyelem azonban megszülte azt az olvasói igényt is, hogy az újságírók ne pusztán a neutrális tényeket tegyék cikkeik tárgyává. Egyre több szó esett Papp Béla múltjáról, az őt kitagadó apjáról, felesége és félárván maradó gyermeke további sorsáról, majd a törvényszék előtt tanúsított magatartásáról. Így tehát maga az individuum is elkezdett körvonalakat nyerni Papp Béla személye kapcsán. Ennek is tulajdonítható, hogy amikor 1900. szeptember 13-án a királyi kúria, mint legfőbb feljebbviteli bíróság, Papp Bélát kötél általi halálra ítélte, a gyilkos tettet evidens módon elítélő társadalmi hozzáállás változni látszott. 1900. november 20-án a Budapesti Napl ó egy glosszát publikál A siralomházban címen, mely szépirodalmi eszközökkel taglalja az elítélt szenvedéseit a halálsoron, ráadásul a fiktív elbeszélő maga a testvérgyilkos Papp Béla. Oh én boldogtalan álmodozó. A menekülésre gondolok, holott jól tudom, hogy a háromlábnyi vastagságú falat, mely itt fogva tart, nem t örhetem keresztül! — Halálra ítélve, — ez iszonyú és szivem vérzik, ha arra gondolok, hogy egykor mint gyermek jöttem ide más gyermekekkel, hogy a börtönlakókat bámuljam... A hosszú monológban az árván maradt gyermek képe is felbukkan, mely egyébként visszatérő eleme a részvétet kifejező sajtócikkeknek: Szegény gyermek! meg fogják ölni atyádat, ki oly gyöngéden szeret téged, ki oly gyakran csókolta kicsiny bársonyos nyakad, játszadozott selyem fürteiddel, kezében tartotta szép, kerek arcodat, ki térdein ringatott és ki esténkint imára kulcsolta kezeid. Ki fogja mindezt pótolni? Ki fog téged szeretni? Kortársaidnak van apjuk, csak neked nincs! Le kell szoknod a névnapi ünnepről, az újévi ajándékokról és játékszerekről, talán ételről és italról is — és ezt nem teheted. Igen, ha az esküdtek láttak volna, talán belátták volna, hogy egy hároméves gyermek atyját nem szabad megölni, hogy szem előtt kell tartaniok e gyermeket és sorsát, ha megnő.4 1900. november 21-én, két nappal a halálbüntetés végrehajtása előtt a Budapesti Napló a következőképpen számol be Papp Béla utolsó napjairól: Láttam őt ma egy percig. A fegyveres őr és az őrmester felügyelete alatt sétált. Délceg a járása, ruganyosak a léptei, puha kalap a fején, a ruházatán a gondosság látszik. Az utolsó olvasm ánya a Magyarok Története volt. A szivarozást eltiltották neki. Közeli rokonai nem törődnek vele, az anyja sem, az élelmezéséről Egry körorvos és Gáspáry póstamesternő gondoskodott. Az őrök beszélik, hogy imádkozni egyetlenegyszer sem látták. A hányavetiség megvan még a modorában, de sokkal szerényebb, mint a tárgyaláson. Némelykor gondolatokba merül és bizonyára eszébe jutott, hogy ma egy esztendeje az öcscse holttestét vizsgáló bizotts ág előtt bandabandázott, és féléve, hogy halálra ít élték.5 A Budapesti Hírlap még a védőügyész utolsó, kétségbeesett táviratát is közli, melyben a királyhoz fordul felmentés reményében: Kelemen Samu dr. ma délelőtt az Ítélethirdetés után a következő táviratot küldte a kabinetiroda útján a királyhoz: Ma hirdette ki a szatmári törvényszék Papp Béla b ű npör é ben a halálos Ítéletet, holnap hajtják azt végre. A borzalmas kivégzés első perceiben az irgalomnak és könyörületességnek nevében, a melyre Urunk, Istenünk előtt mindnyájunknak szüksége van, esedezem Felséged előtt: 3 Kain: Pesti Hírlap , 1900. május 23., 22. 4 A siralomházban: Budapesti Napló, 1900. november 20., 8. 5 A kivégzés előtt: Budapesti Napló, 1900. november 21., 10.
