Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Orosz István: Emlékek apámról X.
56 kívánkozott. Csak utólag tudtam meg, hogy engem akartak a helyébe tenni, a megye azonban nem járult hozzá. A „megye” szemében tehát továbbra sem volt elfogadható, noha Madarász László, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese, aki még az iskolai tablókról is letiltatta a fényképét, ’74-ben meghalt. A hír, hogy egyáltalán ki akarták nevezni, legföljebb elméleti szempontból érdekes, alig hiszem, hogy ha a felkérés eljut hozzá, igent mondott volna, ahogy ’56 decemberében sem állt kötélnek, amikor vezető funkciót ajánlottak föl számára, nota bene, épp azt, amelyet aztán Madarász töltött be. ’75 őszétől féléves fizetéses szabadságot kaptam a Bánk bán kritikai kiadásának készítésére. Ez azonban csak a könyvtári munka alóli fölmentést jelentette, egy osztályt továbbra is tanítottam (Pál Éváékat). Fölkértek közben, hogy járjak le a szegedi egyetemre másodállású adjunktusként két másodéves szemináriumi csoport vezetésére. Vállaltam. Ez heti egy napot jelentett. Eközben jött el hozzám Horváth Attila, a múzeum igazgatója meg a felesége (a tényleges igazgató), menjek át a múzeumba irodalomtörténésznek. Ráálltam. Magasabb lett a fizetésem, s úgy gondoltam, irodalomtörténeti munkámat ott főfoglalkozásként végezhetem. Március 1-jén álltam munkába. Horváthék mondták ugyan, hogy a könyvtár vezetése is az én föladatom lesz, de nem mértem fel, mivel jár. A könyvtár teljesen rendezetlen volt, s mikor nagy munkával kialakítottam a rendjét, azt kaptam elismerésül: eddig tudták, mi hol van, most semmit sem találnak. Nyakamba varrták a Cumaniával kapcsolatos külföldi levelezést is, kazalnyi megválaszolatlan levelet, a cserepartnerek pontatlan nyilvántartását, csináljak rendet. A megye múzeumaiban szinte teljesen rendezetlen vagy nem célszerűen rendezett könyvekből is nekem kellett volna szabályszerű könyvtárakat létrehozatnom olyan, részben mellékállású, tiszteletdíjas muzeológusokkal, akiknek ehhez idejük sem volt, meg szakképzettségük sem. Nem sokkal munkába állásom után Budapesten értekezletet rendeztek a múzeumi könyvtárosok számára. Meglepődve értesültem, hogy ott főfoglalkozású múzeumi könyvtárosként tartanak nyilván. A PIM-ben meg természetesen főfoglalkozású múzeumi irodalomtörténészként. Munkaköri leírást nem kaptam. Nehezítette helyzetemet az is, hogy irodalomtörténészként is, könyvtárosként is olyan emberek munkáját kellett volna irányítanom és felügyelnem, akiknek képzettségük és képességük sem volt ahhoz, amit csináltak, annál nagyobb öntudatuk, önbizalmuk (Istenes Kiskőrösön, Majsai Szalkszentmártonban, Pastyik Dunapatajon – fölkészültebb és szerényebb volt Fazekas István Félegyházán, Vorák József Halason). A múzeumban nem, vagy csak alig-alig tudtam a saját kedvtelésemre dolgozni. Bizonyára bennem is volt hiba, nem voltam elég erős ahhoz, hogy a saját munkakörömet kiharcoljam. A könyvtár kezelésére ugyan kaptam később egy félállású nyugdíjas könyvtárost, de ő meg olyan önállótlan volt, hogy alig-alig segített rajtam valamit. Azt hiszem, az tetőzte be szenvedésemet, hogy Barta Jánossal együtt megbíztak, csináljuk meg – egy hét alatt – a halasi múzeum új helytörténeti kiállításának forgatókönyvét. Akkor jártam először a halasi múzeumban! A forgatókönyvet megcsináltuk, Horváth Attila is elismerte, ilyen rövid idő alatt senki sem csinált volna jobbat, nekem azonban elegem volt az egészből. Rontotta a helyzetet a Horváthék meg a múzeum munkatársai közt egyre mélyülő ellentét is. Így hát örömmel fogadtam, mikor Mester Barna – 1978. szeptember 1-től – visszahívott a gimnáziumba. Az én sanyarú időszakom, a Szív utcai albérletezés sokkal rövidebb ideig tartott, mint apám múzeumi vesszőfutása, alig egy évig, mégis mély nyomot hagyhatott bennem, mert mint helyszínt Páternoszter című könyvembe is beleírtam, sőt beleírtam Irma nénit is. ’76 elején valahonnan megtudtam, hogy az óbudai új lakótelep tízemeletes sorházainak közepén, a hatodik emeleten tűzrendészeti okból menekülőfolyosókat nyitnak, s az így használhatatlanná váló lakások maradékát olcsón kibérelhetik fiatal képzőművészek műterem gyanánt. Pályáztam, s kaptam is egy szobát a folyosó egyik oldalán, illetve egy konyhát meg fürdőszobát a másik oldalon. „Életvitelszerűen” ugyan nem tartózkodhattunk a Gárdos Mariska utcai (ma Ágoston utca) helyiségben, de azért minden művészpa-
