Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Orosz István: Emlékek apámról X.
54 alkotók és szakemberek gyűjtőhelye. A művészeti tanács vezetője, a voltaképpeni fődramaturg Hankiss Elemér volt, aki nem a státusa révén (talán nem is volt ott a neve a stúdió fizetési listáján), inkább a fiatalok között egyre növekvő tekintélye miatt számított szellemi középpontnak. Mindig melegen érdeklődött apám felől, igaz, jó időbe telt, amíg minden mondatát megértettem. Az egymásba kaszáló szavakat – talán a túl gyorsan pörgő gondolatok miatt sűrűsödtek össze a szájában szinte dadogássá – nem volt könnyű követni. Debrecen környékén beszélik legszebben a magyar nyelvet, mondogatta apám, na ez Elemérre vonatkoztatva egyáltalán nem volt igaz. Azt hiszem, volt szerepe benne, talán nem is kicsi, hogy korai forgatókönyveim szabad utat kaptak, hogy film lett belőlük. A Dániel Ferivel együtt írt Ah, Amerikát lehetett a legnehezebb lenyomni a torkokon. Elemér nimbusza, tanácsai és az, hogy 1986-ban a kritikusok az év legjobb filmjévé választották az Ah, Amerikát, együtt is kevés volt hozzá, hogy következő tervünk, az 1956-os emigrációs hullámról tervezett filmötletünk (akkor disszidálásnak hívták) akár a forgatókönyv állapotig is eljusson. A kilencvenes évek közepén apám egy másik Eötvös-collegista társa, Domokos Mátyás hívott föl, aki az 1992-ben megalakult Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke volt, a szintén egykori collegista, majd fejkopogtatóvá előlépő Kosáry Domokos elnök mellett, mondván, az Akadémia meghív a tagjai közé. Az alapítók közt kettejük mellett ott volt Fodor András és Lator László is. Ott voltak persze főiskolai mestereim, Haiman György és Balogh István, nyilván ők ajánlottak, de a meghívást valahogy mégis apám barátaihoz kötöttem. Az MTA honlapja szerint 2006. szeptember 17-én az Ernst Múzeumban tartottam a székfoglalót, apám a szeptember 19-i naplójegyzetben írt róla, és néhány fényképet is találok az eseményről, sőt a közönségről is. Voltunk vasárnap István kiállításán, Széchenyi akadémiai székfoglalóján. Sokan, ismerősök is. Lator vezette be a székfoglalót, s adta át a tagsági oklevelet. Ott volt Ruttkay, Benda, Sütheő Péter, Varga Jutka stb. Lator László a Holmi szerkesztőbizottságában is ott volt, le is hozta a székfoglaló tel jes szövegét. Egy anamorfózisokra utaló Shakespeare-idézet volt a címe ,,...nothing but confusion”, majd Körzővel rajzolt víz című verseskönyvemet olvasva azt is fölajánlotta, küldjek verseket is a Holmi nak. Ott jelent meg például az Egy ausztrál kertben című hos z szúversem, sőt az is előfordult, hogy rendeltek tőlem írást. 2010-ben például Kass János búcsúztatóját. A Holmi alapítója és főszerkesztője a szintén collegista Réz Pál volt. Vele ugyan nem találkoztam, de egyszer fölhívott Radnóti Sándor, azt mondta, Réz kérésére telefonál, akinek tetszenek az írásaim, küldözzek többet. Megígértem, aztán nem sokkal később, 2014-ben megszűnt a folyóirat. Még 2009-ben történt, hogy Latort meghívta Alföldi Róbert a Nemzeti Színházba Képzett társítások című beszélgetős műsorába, ahol az volt a szokás, hogy a vendégnek egy másik vendéggel kell érkeznie, olyannal, aki egy másik művészeti ágat képvisel. Lator László engem választott társául. A dolog pikantériája az volt, hogy Lator akkor már a Széchenyi Akadémia ügyvezető elnöke volt, engem meg, aki időközben tagja lettem a Magyar Művészeti Akadémiának is, Makovecz ugyancsak ügyvezető feladatra kért föl. Amikor Imre kérésére igent mondtam, az volt az álmom, hogy majd mi ketten Lacival összebékítjük a két oldalt, amiről persze hamar kiderült, mennyire naiv elképzelés, hisz a szemben álló művészek zöme épp az ellenségkép folyamatos lobogtatásával tudta fontosságát demonstrálni. És erre, úgy tűnik, máig szükségük van mind a két oldalon. De nagyon előreszaladtam, pedig az első pannóniás munka sincs lezárva. Ott tartottam, hogy háttereket festek a Lúdas Matyihoz. Azaz csak festenék; az igazsághoz tartozik, hogy végül nem Líviusz tervei nyomán, vagyis nem a mi háttérgrafikáinkkal készült el a Lúdas Matyi, mert Líviusz közismerten aprólékos, részletező rajzstílusa miatt alighanem még most sem lenne kész, még mindig pöttyöznénk a húzósakat. Az egyik erdőrészlet,
