Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Orosz István: Emlékek apámról X.
51 lemi lett, ami a fölösleges sallangokat kerülte. Volt, hogy telefonbeszélgetéseink során jelezte, kezd hosszúra nyúlni, költséges lesz, azt meg szinte mindig szóvá tette, ha anyám túl sokat fecsegett a barátnőivel. Most meglepve olvasom a napló néhány bejegyzését, amelyben a „szokásos” szűkszavúságomat hánytorgatja fel. (Igen, kedves olvasóm, ugye sok minden megfordult a fejedben, de hogy a szűkszavúságom miatt kárhoztass, az eleddig sosem.) Olykor azért találok a naplók megjegyzései közt egy-egy írásaimra, munkáimra vonatkozó elismerő mondatot. Miféle szemérem gátolta benne, hogy az orromra kösse ezeket. Röstellem bevallani, én csak mostanában igyekszem elolvasni az írásait, amelyeket életében elmulasztottam, többségük ilyen, és titokban abban bízom, hogy talán a gyerekeim is kézbe veszik majd halálom után néhány könyvemet. Vagy legalább ezt itt. A kortárs irodalom ismeretéről szóló kétségeinek ellentmond a naplóban méltatott könyvek szerzőinek neve (Spiró, Hernádi, Grendel, Szilágyi István, Kornis, Konrád, Mészöly, Esterházy, Nádas, Kertész stb.), meg persze az, hogy az utókor szemüvegén át nézve is a legjelentősebb írókat és költőket hívta meg a szűk, majd a kitágított könyvtárba bemutatkozni, előadni, s azok kivétel nélkül fogadták el a meghívását. Kassákot, Déryt, Némethet az imént ő is említette, Weöresről, Nemes Nagyról is volt már szó, Fodor András és Pilinszky meghívása a Válasz baráti köre miatt magától értetődött. Emlékszem, egyszer egy fiatal költő verseivel jött haza, aki akkoriban költözött Kecskemétre. Lelkesen olvasta, sőt rá ritkán jellemző elragadtatással elemezte: „Vagyok bátor jó vitéz / megyek hídon által / öklelőzöm ördöggel / birkózom halállal.” Mint egy népdal, mondta, amit úgy kellett érteni, hogy tökéletes. Az, hogy a fiának – nekem – versmondó feladatot adjon, nem volt jellemző, de egyszer a városban föllépő Váci Mihály estjén, ahol a bemutató előadást ő tartotta, mégis szavalnom kellett. A hirtelen népszerűvé váló, majd a politikai változások után ugyanolyan gyorsan és méltatlanul eltüntetett Váci versére máig emlékszem: ,,Én úgy szeretnék népem / mesélő emlékezetében – pár szóban megmaradni, / ahogyan ma a beszédben / példás bölcsességképpen / közmondást szoktak bólogatni...”, és persze emlékszem, hogy szavaltam az ördöggel öklelőző kecskeméti költő versét is. Buda Ferencét: „Óvtam eddig üvegként, / szavaim szelíd csöndjét. / Szavaim szelíd csöndje / összetörött örökre. / Sűrű szelek haragja / törte dirib-darabra.” Nem tudom, hogy csöppentem bele a FÉSZEK Klubban rendezett Forrás -estbe, hisz a többi versmondót a kecskeméti színház állította ki. Talán gimnáziumi magyartanárom, Szekér Endre ötlete lehetett, aki a folyóirat helyettes főszerkesztője volt akkoriban, s tudhatta, fejből fújom a 113 soros verset. Megtalálom a hírt a Petőfi Népe 1971. május 7-ei számában, mint költőt említenek a cikkben, akinek a verseit – Budáéval és Goór Imréével együtt – Dévay Camilla szavalta. Szép is lett volna! Az est után Camilla, a szép szőke színésznő (Udvaros Dorottya anyukája) mellém ült, tetszett neki, ahogy a verset mondtam, igaz, leginkább arról beszélt, milyen nehéz lehetett egy ilyen hosszú verset bevágni. Ő csak olvasta a rá kiosztott költeményeket. (Egy fotót is találok, az est előtt készülhetett, apám Vekerdi Józseffel és Szalay Károllyal beszélget, én magányosan egy szomszédos asztalnál merengek.) Buda Feri egy Kecskemét környéki tanyasi iskolában tanított, Kerekegyháza-Alsópusztán. Egyszer, az is valamikor a hetvenes évek elején lehetett, elhívott, mondjak vagy olvassak verseket az „osztott iskolás” gyerekek egyik csoportjának, míg ő a másik felüknek számtant tanít vagy történelmet. Úgy emlékszem, a Toldit olvastam, úgy, ahogy nagymamától hallva a fülemben maradt. Írtam már a Hargita utcai lakás hibáiról. Javított valamit a helyzetünkön, hogy bevezettettük a vizet, megszereztük a fürdőszobát, az egyik szobába olajkályhát állítottunk be. 1972-ben odaköltözött az új tulajdonos a férjével. Átépítették a házat, a mi lakásunkat leválasztották az övékről, megszűnt a közös bejárat, közös előszoba. Végeredményében jó volt, de az építkezés sok kellemet-
