Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Tóth László: Ahogy én… (Széljegyzetek elszelelt napokhoz 2019, 2020)
33 tosan nyelvi, nyelvben és a nyelv által való gondolkodás példáját” látja, amihez rögtön hozzá is teszi, hogy „nem sok ilyen van költészetünkben”. Érdekes összefüggés, hogy Somlyó szóban forgó filozófiaitraktátum-versei, önmagukon túlszaladó gondolatfutamai, minduntalan groteszk léthelyzeteket demonstráló elvonatkoztatásai mennyire egy irányba tartanak – valószínűsíthetőn tőlük függetlenül – az 1960-as, 1970-es évek cseh lírájának egyik meghatározó alakzatával, a „mindennapok költészetének” tárgyilagos, szenvtelen, valóságleíró (valósághű?) ellentételezettségével, vagy a lengyel Tadeusz Różewiczék, Zbigniew Herberték történelembölcseleti groteszkjeivel. Figyelemreméltók például e szempontból a cseh Miroslav Holub (1923–1998) ellenmítoszai, antimeséi és rövid értekezései vagy Herbert (1924–1998) „tárgy-tanulmányai”, illetve Cogito úr-ciklusa és Somlyó (1920–2006) – hozzájuk képest talán kissé bőbeszédűbbnek tűnő, lazábbnak ható – ellenmeséi közti nyilvánvaló, bár akaratlan összefüggések. (S mint látható, lényegében ugyanabból a Közép-Európából, ugyanabból a köztes-európai történelemből kinőtt és ugyanazt a tapasztalatot hordozó nemzedék képviselői mindhárman...) Úgy is mondhatnánk: Herbert történetfilozófiai szkepticizmusa egyfelől, Somlyó természettudományos világ- és énszemlélete másfelől, s a kettő szervesítésével kísérletező Holub ugyanazt a háromszöget zárják körül a maguk – egymáséit is idéző – eszközeivel. (2019. augusztus 15., csütörtök) Ahogy én Dedikált köteteim lajstromozásánál Vasadi Péter Ahogy én tudom... című, még 1994-es jegyzet-, illetve kisesszéfüzére akadt a kezembe. S a legnagyobb elismeréssel kell intenem ezúttal is Péternek a túlvilág felé a pontos címadásért. Mert aligha lehet fontosabb feladatunk az életben – s nemcsak íróként, hanem bármely tekintetben –, ami indokolná létünket, az „ahogy én tudom” bizonyságtételénél... És bár sok minden egyebet is hozzátehetünk a világhoz, a legfontosabbak egyike talán éppen ennek késztetése... (2019. október 24., csütörtök) Más „Az ugyanaz az egyetlen, ami biztosan más” – olvasom szintén Vasadi Pétertől. S micsoda (belső, logikai) feszültség ebben az axiómában! (Feszültség, de nem ellentmondás – hangsúlyozandó, mint annyiszor, ezúttal is.) S bizonyos, hogy világunkat is ezek a belső feszültségek tartják fenn (mi több, valószínűleg egybe is). Hiszen van-e, lehet-e megnyugtatóbb léttapasztalat a számunkra, minthogy a más is a saját egyetlenségében érvényesül, s az ugyanaz is magában hordja a maga másságát? (2019. október 24., csütörtök) Irány Hosszú hetek óta levelezésemet – ötven év levelekbe kódolt összevisszaságát – rendezgetem, lapozgatom, bele-beleolvasva egyikbe-másikba. Amiről Kassák Lajos verse, az Elsárgult levelek jut eszembe még a hatvanas évekből: „Esténként régmúlt barátaim leveleit olvasom / és érzem / egyre kitárulkozóbb a világ.”
