Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 10. szám - Tóth László: Ahogy én… (Széljegyzetek elszelelt napokhoz 2019, 2020)

32

hogy adott volt egy politikai helyzet, egy politikai-idegológiai kényszerektől szenvedő struktúra, melynek valóban csökött gondolkodású és ízlésű haszonélvezői mellett azonban már a szóban forgó időben is megvolt a maga, ma is érvényes műveket és kezdeményeket eredményező ellentétele

, azaz megvoltak azok az irányok és törekvések is – mégha támadások erős kereszttüzében is –, amelyek már a nagyobb távlatok és tágabb összefüggések, szigorúbb és általánosabb érvényű értékrendek felé mutattak. Tehát rossz esetben is legkevesebb két csehszlová

kiai magyar irodalom létezett már akkoriban is: egyfelől az, amelyet Ildi szapul – s ismétlem: egyáltalán nem alaptalanul – a jegyzetében, de csehszlovákiai magyar irodalom volt az is, amelyben – még ha a hatalom és csinovnyikjai részéről egyre szűkíteni óhajtott keretek között is – teret kapott Tőzsér Árpád is, Grendel Lajos is (s mellettük többen is), és teret nyertek azok az ízlések, szándékok és törekvések, kezdeményezések, melyek az adott kényszerek és kényszerűségek ellenére számos, mai szemmel is mérhetőt eredményeztek, s melyek végső soron Czakó Jóskát, Pálovicsot és fiatal társaikat is felszínre hozták, és az érdemesebbjeiket és kitartóbbjaikat ott is tartották. Hiszen ha ez nem lenne igaz, talán nekik kettőjüknek sem foglalhatnának most helyet a régmúlt időkből a mai Szemlében... (2019. május 13., hétfő)

Háromszög A magyar verspróza, illetve gondolati költészet új irányait keresi Somlyó György 1967-ben megjelent, a maga környezetében újszerűségével (is) ható, Mesék a mese ellen (1967) című kötete, melyet A mesék második könyvé

vel folytatott 1971-ben. A kötetpár első darabjával költőnk – mondja róla Kabdebó Lóránt – olyan határterületre

lépett, ahol „

úgy csupaszította le a pontos leírásra és a logikus gondolatra a verset”, hogy közben nemcsak megtartotta, hanem fokozta is az azt egybentartó feszültséget. Maga Somlyó, amint egy általam készített hosszú beszélgetésében elmondta, szóban forgó verspróza-ciklusát, francia fordítója, Eugène Guillevic szóleleményével: „ellenmeséit” szembefordulásnak minősítette „a nálunk, Magyarországon akkoriban [...] tulajdonképpen mindenben – a politikában ugyanúgy, mint a költészetben – egyaránt meghatározó felfogással, mely még mindig nem racionálisan és analitikusan értelmezte a világot, hanem egyfajta anakronisztikus mese-konceptusban”, mellyel az ő világértelmezése „élesen szembenáll”, ami azonban „nem jelentett elszakadást az európai vagy egyáltalán az emberi kultúrának az ősibb formáitól, hanem csupán azok átalakítása volt”. Azaz megértette, hogy „a mese struktúráját kell” felhasználnia „a mesélés elleni tiltakozásul”. Egyszersmind költőnk ez apró világmagyarázatainak realizmusához a groteszket és az abszurdot is mozgósító – s helyenkénti moralizálásaival is mértéken belül maradó – versprózája, illetve prózaverse a magyar szabadvers külön útját jelentette be kora verstermésében, s a valósághoz való viszonyában is tiltakozás volt a sémák és a konvenciók ellen. Somlyó olyan gondolkodó nyelvet

teremtett e „magánműfaja” számára, melynek segítségével úgy beszél tárgyáról, hogy azt a legteljesebb mértékben kívülről szemléli, és úgy azonosul valamivel, hogy azon mindenestül kívül marad. Rónay György ebben az eljárásban „a sajá-