Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Káli István: Oldallöket
12 Mérnököcskénk egy pillanatig sem csodálkozott azon, hogy Kelemen Alpár valósággal belerokkant a következő néhány napon történtekbe. Az történt ugyanis, hogy amint hírül vette a telefonáló tiszteletes úrtól a végzetes szörnyűséget, azonnal otthagyta a vasárnapi ebédet, bevágta magát a hat kemény év alatt kiböjtölt, új, mohaszínű Skoda L120-asába, kiszáguldott Nyárádszeredába. Csakhogy mire kiért, a kihívott mentők, a halált megállapító orvos javaslatára, a tetemeket már bevitték a városba boncolásra. Gyorsan vissza tehát Vásárhelyre, fel az új megyei kórházhoz, de vasárnap délután lévén, már senkit nem talált a kórbonctanon, mást sem, aki segítette volna, hogy láthassa a szüleit, ez még jobban elkeserítette, mély, fájdalmas bánatban virrasztotta át az éjszakát, reggel be a vállalathoz, hogy hozzátartozóinak halálesete jogán elkéredzkedjen Ölyvessy igazgatótól a következő három napra, csak utána ugrott be Szépcicihez, hogy szóljon a kollégáknak is, milyen szerencsétlenség érte a szüleit, mérnököcskénk is ott volt, el is szörnyülködött azon, hogy beszéd közben mekkora fájdalom torzította el az Alpár különben nemesen férfias vonásait, és mennyire lerítt az általában racionálisan gondolkodó és viselkedő emberről, hogy a tehetetlenségtől eluralkodott rajta a kapkodás. Fel a kórházhoz, hogy láthassa végre a drága elhunytakat, aztán ismét ki Nyárádszeredába, hogy hivatalosan bejelentse a helyi illetékesnél is a halálukat, és intézkedhessen a temetéssel kapcsolatban, vállalva a procedúra minden nyűgét, nehezen feldolgozva az üggyel foglalkozóknak az együttérzéssel álcázott közönyét, este ismét haza, kedden reggel újra ki a szülővároskájába, mert addigra a tetemeket visszaszállították oda, intézni kellett a mosdatásukat, öltöztetésüket, a ravatalozás, a virrasztás, a kötelező ceremónia részleteit, utána kellett járni az elhantolásukat követő halotti tornak, mert annak is illik megadni a módját. Nem maradt ott végig a virrasztáson, hazaautózott, jóval éjfél után zuhant be a lakásba, Annamari ébren várt rá, amikor látta, milyen állapotban van, ragaszkodott hozzá, hogy másnap délelőtt autóbusszal utazzanak ki a temetésre, különös tekintettel arra is, hogy a havi kvótára egy héttel előbb vásárolt húsz liter benzin a sok jövés-menéssel elfogyott, valami kis maradék lötyög a tartályban, de Alpár nem akart rá hallgatni, már munkakezdéskor, háromnegyed hétkor bent volt a vállalatnál, remélve, hogy Ölyvessy, a kapcsolatai révén, talán szerez neki annyi üzemanyagot, amivel a temetés napján oda-vissza megjárhatják Nyárádszeredát, de az igazgató nem érte el telefonon az ismerősét, aki intézkedni tudott volna, PPP járta körbe az udvart, egy-egy liternyit kunyerálva a boldog birtokosoktól, a más-más tankból lecsapolt, hozzávetőleg öt liter elégnek tűnt a nem egészen ötven kilométerre, gyorsan haza hát, beöltözni a sötét öltönybe, beparancsolni a türelmetlenkedő, fölöslegesen tébláboló, csupa ideg Annamarit, a ragályzaklatottságtól elvadult Alpárkát és Andriskát a kocsiba, és az egyre jobban nekikeseredő esőben elindulni, végighajtani a kátyúkkal teli huszonvalahány kilométeres utat, hogy végleg elbúcsúzhasson a szüleitől, aztán örök nyughelyükre kísérhesse őket. Akkor még nem tudta, hogy Székelysárd és Tompa között, úgy százméternyire előtte, két mezítlábas gyermek kergetőzik majd a sáros-pocsolyás útpadkán. Már messziről észrevette őket, de a rosszat sejtése ellenére sem látta értelmét visz szavenni a tempóból, az útviszonyok miatt amúgy sem hajtott a megengedettnél
