Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Káli István: Oldallöket
11 cinkosként kuncogott, amit sem Alpár, sem PPP nem tudott mire vélni, amíg fel nem oldódott a hirtelen kelt feszültség, mert mérnököcskénk úgy hitte, vannak annyira közvetlen, szinte már baráti viszonyban, hogy nyíltan rákérdezhessen: minek tudható be Alpár részéről ez a nagy nekifeszülés, hogy minden áron németül fejezze ki magát, hiszen, ha a magyar nem elégséges, a változatosság kedvéért, amint azt az imént bebizonyította, számukra legalább annyira kézenfekvő az általuk sokkal gyakrabban használt román is. Alpár elgondolkodni látszott, hogy most éppen milyen hecc áldozatának szánták, de mert úgy találhatta, hogy a kérdés őszinte, vagy legalábbis nem egy ellenséges, áskálódó, kárörvendő környezetben kényszerítik általa színvallásra, Szépcicitől külön elnézést kérve azért, amit mond, megvallotta, hogy a helyzetük hosszas és alapos kielemzése után úgy határoztak az asszonnyal, ha már mindenképpen arra a sorsra ítéltettek, hogy asszimilálódjanak, megválasztják, hogy kik közé; még nem döntötték el ugyan, mikor és hogyan, de lélekben és ténylegesen is készülnek rá, remélve, hogy a Bauer név elégséges ürügy lesz a majdani befogadásukra az új hazában, megelőzvén, hogy a nem túlságosan távoli jövőben, ha minden úgy halad, ahogyan a regnáló hatalmasok tervezik, a gyermekeiket itt majdan, a beolvadásuk érdekében, a számára elfogadhatatlan Căliman néven azonosítsák. Alpárnak ezzel az őszinte, és a viszonyokat tekintve egyáltalán nem veszélytelen vallomásával, a téma jó időre ki is került a társaság figyelmének középpontjából. Sajnálták, hogy valamikor, ha éppen beláthatatlan időn belül is, jó kollégát, okos munkatársat, már-már valóságos barátot veszítenek, de sem közvetlenül a megnyilatkozása után, sem a későbbiekben nem tették szóvá, mert belátták, hogy mindenkinek szíve joga az általa elképzelt módon alakítania a saját meg a szeretteinek életét, sorsát. Ezért aztán szinte változatlanul folytatódtak a mindennapjaik, alkalmazkodtak a kényszerű külső és belső szokásrendhez, mert arra nem számítottak, hogy az elválásra viszonylag oly hamar, alig néhány hónap múlva éppen egy olyan rendkívüli eseménysor teremt okot, amely akár az élet befolyásolóképességének jeleként is felfogható. Október közepe volt, szombat, a szokottnál rövidebb munkanap, amikor az Alpár számára a lehető legelszomorítóbb, tulajdonképpen az elkövetkező életét végzetesen befolyásoló baj megtörtént. De csak a következő, az első őszi befűtést követő napon, vasárnap délelőtt derült ki, hogy a szülői ház kéménye bizonyára még tavasszal, a gyenge gáznyomás pótlására használt fafűtéssel eldugulhatott, vagyis akkor, amikor a tiszteletes úr a szószékről körülnézve értetlenül könyvelte el a hiányérzetét, amely abból eredt, hogy az általa igen nagyra becsült, nyugalmazott tanárházaspár, szokása ellenére, hiányzott az istentiszteletről, s annak ellensúlyozására vett annyi fáradtságot, hogy utánajárjon az okának. Még ebéd előtt felkereste hát őket, többször is megnyomta a kapucsengő gombját, az éppen arra járók értetlenségétől sem elriadva az egyre hangosabb szólongatástól sem fogta vissza magát, egy idő után pedig, mivel a szólongatottak odabentről semmi jelet nem adtak, kezdte sejteni, hogy a zárt ajtók mögött valami komolyabb baj történhetett, nem is tétovázott túl sokat, hogy betörjön-e hozzájuk, a kántor segítségével megtette, úgy találta meg a „két drága embert” élettelenül az ágyukban. Halálukat, mint később, az elkerülhetetlen törvényszéki boncolásukkor kiderült, szénmonoxid-mérgezés okozta.
