Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Káli István: Oldallöket
10 Ezt a megdöbbentő felszólítást sem külön-külön, sem együtt nem tudták volna a helyére tenni, feldolgozni meg éppen nem, de mert egyikük sem óhajtotta, hogy megbomoljon az életük addigi, viszonylag elviselhető, olykor egyenesen kellemesnek érzett rendje, a felelősség alól szinte egyszerre menekültek valamennyien a kitörő, harsány nevetésbe, amely hosszan kitartott, s végül a rekeszizmuk begörcsöléséig fokozódott. A kellemetlen érzés csitulásával többé nem emlegették a PPP cifra kiszólását, pedig abból a kis malőrből még valamennyi hasznuk is származott, lévén, hogy attól kezdve Alpár, ha éppen együtt voltak, tompított valamicskét az orrfúvás közben kiváltott hang erején, ugyanis valahányszor hasonló műveletre szánta rá magát, kilépett az ajtón, hogy az irodasor előtti hosz szú folyosót használhassa annak színtereként. Mérnököcskénk a kis kellemetlen, lényegében csak alkalmi, mert egyszeri összhangbontó intermezzo ellenére továbbra is jól érezte magát a tízóraizó társaságban, és külön élvezettel provokálta Alpárt az éppen megélt történelem eseményeinek meg az ezzel kapcsolatba hozható közelmúltnak a kommentálására, olykor PPP alá is lovat adva, aki legtöbbször, ha csak puszta heccből is, ellentmondott a mindentudónak. A provokálásra nem csak a hangulat miatt kapatta magát, igen kedvelte, ezért élvezte is azt a többé-kevésbé tárgyilagos érvrendszert, amelyre a kommentátor véleménye felépült. Néhány hét elteltével azonban valami zavarni kezdte az Alpár szövegeiben, jobban odafigyelt, úgy fedezte fel az okát: egyre gyakrabban használt a magyarázataiban, az érveiben „für alle Fälle” vagy „zum Beispiel” jellegű szavakat, amelyeknek nem látta helyét, értelmét a társalgásaikban, többnyire fellengzős fitogtatásként hatottak, nem is tudta mire vélni, hiszen soha addig nem volt jellemző rá az ilyenszerű kivagyiskodás, sejtette tehát, hogy létezik a háttérben valami ok, ami miatt tüntet velük, vagy talán erre fanyalodik, de közvetlenül egyszer sem tette szóvá. Szépcicire kérdezett rá, remélvén, hogy a mindennapi állandó szakmai kapcsolatuk közben csak szóba került közöttük, emiatt ő bizonyára tudja, minek szól ez a hirtelen kelt, tüntető „németeskedés”. És Szépcici csakugyan, tekintettel a mérnököcskénk és közte kialakult kölcsönös szimpátiára, az egyedüli beavatott lévén, bár örök titoktartást fogadott, fel is tárta a jelenség forrását: a drága kolléga már hat hónapja intenzíven tanulja a felesége őseinek nyelvét, szabadidejében kizárólag a Deutsche Wehle rádióadásait hallgatja, és az asszonyt is meg a gyerekeket is különórákra járatja. Mérnököcskénk ebben semmi kivetni- vagy elítélnivalót nem is talált, hiszen az ember tegyen meg mindent saját tudásának gyarapítása, az önbecsülésének növelése érdekében, és közben a családtagjairól se feledkezzen meg, de az erősen izgatta, hogy miért éppen most vált ilyen fontossá és intenzívvé ez a tanulásfolyamat, mert abban biztos volt, hogy valami igen fontos, még Szépcicinek sem említett szándék lappang a jelenség mögött. Elhatározta, hogy mielőbb kideríti az okát. Ennek érdekében képes lett volna akár turpissághoz is folyamodni, de nem lett szüksége rá, mert már az első nyílt kísérlete sikerrel járt. A következő alkalommal, amikor a társalgás során Alpár ismét használta az ominózus német kifejezéseket, ő a saját véleményébe ugyanazokat szőtte belé, csak éppen románul, furcsán is hangzott az ő mindenkor szép magyar beszédre fogott szájából a „pentru orice eventualitate” meg a „de exemplu”, meg is döbbentette vele a társaságot, csak Szépcici vette észre a kilógó lólábat, beavatott
