Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Káli István: Oldallöket
7 otthon az egyik fiókban azt az oklevelet, amely igazolta, hogy anyai nagyapja 1942 februárjában, a „kis magyar világ” idején, sikeresen letette a jegyzői vizsgát Nyárádszeredában, amelynek egyik tétele a román nyelvtudásának ellenőrzése volt, amelyre a majdani körzetéhez, a járáshoz tartozó, azt a nyelvet, ha éppen csak mutatóban is beszélő emberekkel való könnyebb értekezés miatt volt szükség; a másodikhoz az egyetemi évek idején kezdett kötődni, mert a legjobb barátja, egykori osztálytársa, Barabás Ottó az ottani konzervatóriumban képezte magát majdani oboistának, s ennek ürügyén öt éven keresztül hetente elkísérte őt a helyi filharmónia hangversenyeire. Így aztán a munkahelyi környezetében, a tudását illetően, nemcsak a szakmájában, de a másik két témában is utolérhetetlen volt, amivel méltán ki is vívta a rácsodálkozók elismerését. Közéjük tartozott természetesen mérnököcskénk is, akinek csak annyiban volt köze a geológiához, hogy egy ahhoz közel álló tudományból, a kristálytanból egyetlen félévnyi anyagot kellett bebifláznia, az említett, kiegészítő ágakban pedig csak a gyenge amatőr szintjéig jutott az ismereteket illetően. Emiatt, kíváncsiságát mérséklendő, igyekezett méltó hallgatósága lenni úgy az Alpár részletes, a Trianon utáni időszakra vonatkozó, kordokumentumokból, szakirodalomból és különböző kommentárokból válogatott szemelvényekkel fűszerezett racionális eszmefuttatásainak, mint a zenét szerető és értékelni tudó emberként, az ő „melomán” tájékozottságát és érzékenységét bizonyító műidézéseinek. Ilyen volt például az egyik kedvenc filmjének, a Szereti ön Brahmsot? címűnek a zenei alapmotívuma, amelyről megtudhatta, hogy az a fő témája az önkényesen émelyítőre állított kérdésben említett szerző harmadik szimfóniája harmadik tételének, amit a kürtszóló külön kihangsúlyoz, mint a főszereplő Ingrid Bergman érzékiségét az ajkai; és ilyen a német himnusz, tulajdonképpen Haydn egyik szimfóniájának vezérdallama, amelynek kezdőakkordjaiban az Erkel által komponált magyaréhoz hasonló harmóniára hívta fel a figyelmét. De nem lévén még részlegesen sem időmilliomos, mint a geológus kolléga, nem volt alkalma egyikben vagy másikban annyira elmélyülni, hogy méltó beszélgető-, netán vitapartnere lehessen az általa felvetett témákban, azt találta ki, s javasolta is, hogy amikor csak lehet, tízóraizzanak együtt, az így rendelkezésükre álló negyedóra, húsz perc alatt sok mindenről elbeszélgethetnek, eszmét cserélhetnek, így a történelemről és a zenéről is, azzal álcázva okulni vágyását, hogy eközben a legkényesebb témákat is érinthetik, mert nem lesznek ott avatatlan fülek, így senki nem kérheti számon tőlük, hogy evés közben miről folyik a szó. S mert Alpárnak nem volt ellenvetése, attól kezdve, ha csak tehették, naponta igénybe is vették a Szépcici oldalfalhoz tapadó íróasztalát, lévén az a nagyobbik a keskeny kis irodában, s amely mellé ezáltal a két végére meg hosszában, azaz félkörben akár öt szék is beszuszakolható, de hárman aztán igen komótosan elférnek. Leterítették a raktárostól kapott csomagolópapírral, kitették rá az éppen soros dobozka májkrémet, főtt tojást, darabka szalonnát, ritkaságszámba menő felvágottat vagy sajtot, ki mit csomagolt magának aznapra, felaprítottak hozzá némi retket, paprikát, paradicsomot, újhagymát, nyers vagy ecetes uborkát, mikor minek volt szezonja, s így ették közösen, egyik és másik ételből is falva, melyikük mit kívánt meg a kínálatból, mihez volt kedve, vagy éppen mi jutott,
