Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 10. szám - Káli István: Oldallöket
6 lapjairól, hogy egyetlen értő szakiként kiszolgálja a bunkó megyei első titkárt az Isten teremtette természeti csoda tönkretételében, megsemmisítésében, így aztán élhetett a helyzet kínálta lehetőséggel, betöltve a beosztásából lefokozott Sanyec megüresedett helyét, hogy elkezdjen belerutinosodni a mindennapi tennivalókba, majd három és fél év múltán, a román ipar és gazdaság újabb nagy szerkezeti átszervezését követően, valóságos egyedura legyen a marosszéki téglagyárak palabányáinak és – néhány jellegtelen kivétellel – kőkitermeléseinek, külön kis irodácskát kapva ehhez a meggyesfalvi alvállalat központjának adminisztratív épületében, s hozzá még egy technikussegítséget is a mindig jó kedélyű kis elvált asszonyka, Solomon Rodica személyében, akit – a mérnököcskénk kedveskedésszándékából fogant, s azt követően a bizalmasabbak által folyamatosan használt néven – ő is hétköznapiasan csak Szépcicinek szólított. A mindenkori jó közérzetéhez az is nagyban hozzájárult, hogy Ölyvessy mérnök igazgató, mielőtt ezt az egyeduralkodást elismerte, sőt feladatkörének leírásával utasításba adta volna, szert kerített az „új, értékes, irányításra rábízott kiváló szakember” meghallgatására, és tette magát, hogy a közel egyórás, barátiasra hangolt beszélgetésen nem érzékeli a bőr alá bújósdi furcsa bizsergéseit, ami részéről elnézhetőnek számít, hiszen annyira szíve szerint voltak a hallottak, ugyanis azt a valós reményt keltették benne, hogy Kelemen Alpár elvtárs szakértelme és hozzáállása révén körülhatárolható egy újabb olyan terület az ő mindenhatóságán belül, amelyre nem neki kell majd külön időt, energiát és némi szorongást áldoznia. És számításait illetően – amint arról az elkövetkezőkben bárki meggyőződhetett – Ölyvessy nem is csalatkozott. Kelemen Alpár alapáron – ahogyan ő nevezte azt a „semmi kis, fizetés gyanánt kapott éhbért” – pontosan és határidőre elvégzett mindent olyan munkát, ami a feladatköréhez tartozott, azaz a késztermékekre megadott tervszámok szerint felvázolta a négy – a meggyesfalvi, a koronkai, a felfalui, a jobbágyfalvi – téglagyár palabányájának, valamint a három – a cserepesi, a szakadáti, a mesterházai – kőbányának a kitermelési tervét, s miután Szépcici, léptékre téve azokat, külön-külön két-két példányban áttekinthető, ezért értékelhető tusrajzot készített róluk – egyet-egyet a tervezők, illetve a felhasználók számára –, nem maradt egyéb kötelezettsége, mint betartatni az adott tervet a „drága proletárokkal”, s ennek érdekében havonta egyszer a helyszínen ellenőrizni, hogy ennek érdekében minden a legtökéletesebb rendben zajlik. Ez az ellenőrzés-kötelezettség volt a legjobb az egészben, kijárt volna többször is vidékre, főleg a kőbányák környezetét élvezte nagyon, de ezzel az ürüggyel nem hiányozhatott havi hat alkalomnál többször a székhelyről, egyfelől, mert a rendkívüli kiszállásokra nem volt keret, másfelől, mert Ölyvessytől nem lehetett csak úgy, a semmiből kapott érvekkel magyarázkodva kiudvarolni, hogy az odabent kitöltetlenül maradt munkaidejét „kellemes sétafikálásra” használhassa. Azt viszont senki nem kérhette, nem is kérte számon tőle, hogy amikor éppen nem „palázik vagy kövezik”, azzal foglalkozzon, amiben kedvét leli. Két olyan terület volt, amelyet az amúgy szeretett szakmáján kívül Kelemen Alpár igazán közel érzett magához: az újkori történelem és a zene. Az első annak a nagy ellentmondásnak a kapcsán tette őt kíváncsivá, hogy megtalálta
