Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Fogarasi György: Fikció és tanulság: Wordsworth anekdotája a nem-morálisan felfogott hazugságról
125 vers – kettős aposztroféval – előbb tényleges olvasóitól fordul el a címbeli apák felé, majd a zárlatban tőlük is továbbfordul a történetbeli fiúhoz, ugyanúgy mozog és vált szintet – csak épp ellentétes irányban: az apától a fiúig, majd vissza, a fiútól az apáig, aztán rajta keresztül az apákig, illetve olvasókig – a tanulás jelenete. Amennyiben pedig a tanulás itt szégyenkezés formáját ölti, annyiban Wordsworth olvasása mindemellett azt is tanítja nekünk, hogy a tanulság óhatatlanul „morálként”, erkölcsi tanulságként fejti ki hatását a tanulóban, még akkor is, ha ez a tanulság épp a nem-morálisra (például a nem-morálisan felfogott hazugságra) vonatkozik. Wordsworth anekdotája egyszerre demonstrálja az elsietett morális ítélkezés megtévedtségét a fikcióval vagy figurális nyelvvel szemközt, és figyelmeztet arra, hogy e megtévedtség belátása maga is erkölcsi leckeként érkezik el hozzánk. Paradox tanulsága úgy hangzik: ne ítélj gyorsan, olvass figurálisan (is), méghozzá ne csak „irodalmat”, és inkább az erkölcsi dogmákat szolgáltasd ki az olvasásnak, ahelyett, hogy az olvasottat sorolnád azonnal ebbe vagy abba az erkölcsi rubrikába. Mivel azonban ez a tanulság mint tanulság erkölcsi leckeként tartozik a fikcióhoz, ezért a fikció menthetetlenül visszaíródik a moralitás rendjébe. A morális ítélet ennyiben nemcsak lehetségesnek, de elkerülhetetlennek is mutatkozik, valahányszor tanulunk szövegekből, beszédekből, gesztusokból, helyzetekből, vagy lényegében bármiből, ami a tanulás számára – akár tanár, sőt felsőbb gondviselő hatalom nélkül is – tanításként kínálja magát.
