Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Biernaczky Szilárd: A Manasz kirgiz hőseposz
136 völgyében temették el. A továbbiakban Manasznak a kirgiz nép védelméért vívott harcát fia, Szenetej, majd unokája, Szejtek folytatta. Az eposztrilógia legterjedelmesebb lejegyzett variánsa, a Szajakbaj-féle szövegváltozat meghaladja az ötszázezer sort, mely a világ legnagyobb terjedelmű hőskölteményévé teszi a Manaszt.” Somfai Kara utószavából a továbbiakban megismerkedhetünk az eposz gyűjtésének történetével, az énekmondókkal (manaszcsi ), azzal a szereppel, amelyet a szöveg napja inkban is játszik a kirgiz kulturális életben, az énekek, illetve az énekmondás hátterében rejlő spiritualitással, a napjainkra több mint 60 változatban ismert Manasz keletkezésével, a kirgiz történelemmel és a jelen fordítás előzményeivel. A végleges fordítást elkészítő Csáji László Koppány utószava viszont a magyarítás nehézségeit vázolja. Ismerteti a kirgiz verstani szabályokat (hangsúlyszámláló ütemek, ütemhangsúlyos verselés, alliteráció, gondolatritmus, ragrímek, asszonáncok, váratlan ritmusváltások), de kitér a szöveg struktúrájának néhány vonására is (kiszólások, dramaturgia, történetfűzés, szókészlet). Az olvasónak természetesen nincs módjában ellenőriznie, mennyiben követi a magyar fordítás az eredetit, mindenesetre az alliteráció (amely egyébként a világ hagyományos, törzsi, primitív költészetében, mintegy a strófi kus-rímes verselést megelőzendő, gazdagon jelen van), íme, pl. ilyen gazdagon bukkan elő adott pillanatban Csáji magyar szövegében: Szeme vörösen izzott, Szájából orkán szökött, Szeméből szikra szállott. (16 345-7. sor) Ami a pörgő (hét szótagos verssorokban megnyilvánuló) ritmikusságot illeti, azt ugyancsak kizárólag egy magyar szövegidézettel érzékeltethetjük: Szembeszállni gyáva volt, Nem tudta őt kopjával Megsebezni, elérni. Így a dombon s hegyen át Elvágtatott szaporán. Látva Manasz haragját, Megrettent nagy Kongur báj, Hangáj felé vágtatott, Innen gyorsan elfutott. Mikor hátratekintett, Manasz lova, Ak-kula, Megfeszített izmokkal Bokacsontként szállt, repült. (16 460-72. sor) Néha érzünk csak a verssorok menetelésében – bár idézetünkben ismét gazdagon jelentkezik az alliteráció – némi döccenőt (a második, a negyedik és az utolsó sorra gon dolunk): Magas égben Hold és Nap Fényéből születhetett? Széles homlok, ívelt fej, Alakja délceg, remek! Kosszerű arc, szép pilla, Nyílt, jóképű tekintet.
