Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Fogarasi György: Fikció és tanulság: Wordsworth anekdotája a nem-morálisan felfogott hazugságról
124 That in the unreasoning progress of the world A wiser spirit is at work for us, A better eye than theirs, most prodigal Of blessings, and most studious of our good, Even in what seem our most unfruitful hours?18 (Prelude, 1805, 5:370–388. sor) „Az idő kiszipolyozásában” (the usury of time ) oly ügyes nevelők Wordsworth szerint afféle fegyőrökként saját pedagógiai „gépeikbe”, sőt „kínpadjukra” (engines ) kénysze rítik a fiatalságot, nem vesznek tudomást „a világ okoskodásmentes haladásáról” (the unreasoning progress of the world), vagyis arról, hogy az önfeledtségben töltött „terméketlen óráknak” (unfruitful hours ) nagyon is lehet rejtett hozadékuk. Ugyanakkor míg a Prelude iménti passzusa a tanítás feladatát végül egy emberfeletti autoritás, valamifajta „bölcsebb szellem” (wiser spirit ) gondjaira bízza, addig az anekdotában semmilyen végső biztosíték nem jelenik meg. A jövő kalkulálhatatlansága nem oldódik fel egy transzcendens gondviselő előrelátó kalkulációjában, így a tanulás folyamata radikálisan kiszolgáltatott marad a metonimikus érintkezések esetlegességének. Egy jóval későbbi, 1826-os levél szerint Wordsworth az anekdotikus verssel arra pró bált „rámutatni, milyen káros hatásai vannak, ha meggondolatlan kérdéseket szegezünk gyerekeknek, és arra kényszerítjük őket, hogy állást foglaljanak olyan kérdésekben, melyek vagy érdektelenek számukra, vagy nincs kialakult véleményük róluk”.19 Amit itt Wordsworth „káros hatásnak” nevez, nem más, mint amire a vers alcíme a hazudás művészetének „megtanításaként” utal. Hogyan is állunk hát a tanítással? A szöveg utolsó versszaka két szinten beszél tanításról, amikor az apa apák felé irányuló tanításának forrásaként a fiúnak apja felé irányuló tanítását említi, amely tanítás önkéntelen aktus az apa szándékolt tanításához képes, és ennyiben inkább tanulás (az apa részéről), semmint tanítás (a fiú részéről). E tanítás tárgya pedig csak egy újabb tanítási jelenet, a hazugság művészi gyakorlatának apai „megtanítása” a gyerek számára, ahol a tanítás pedig inkább erőszakos kikényszerítés, semmint ártalmatlan rávezetés, beláttatás vagy okítás. Amit tehát az apa-narrátor az anekdotán keresztül tanítani szándékozik más apáknak, az nem más, mint amit maga a fiától tanult, ami pedig az, ahogyan ő maga „megtanította” fiát hazudni.20 A tanítás-tanulás eme egymásra rétegződő szintjei a két szereplő szégyen ének egymásra rétegződésével is összefüggnek. Amiként a fiú szégyenkezik a kezdeti hazugság miatt, minden bizonnyal úgy szégyelli el magát az apa, amiért fiát hazugságba sodorta. Ez a szégyen pedig átragadhat nemcsak a címben említett apákra, hanem Wordsworth versének tényleges olvasóira is, akár apák (szülők, férfiak, felnőttek stb.), akár nem. Ahogyan a 18 The Prelude: 1799, 1805, 1850, szerk. Jonathan Wordsworth , M. H. Abrams és Stephen Gill , Norton, New York – London, 1979, 170., 172. ( „későbbi korunk e hatalmas munkásai, / kik széles országúttal hidalták át / a jövő szertelen káoszát, / parancsukhoz szelídítve; akiknek megvan a technikájuk / a könyvek és dolgok irányítására, arra, hogyan hassanak velük / finoman a gyermeki elmére, ahogy a nap / a virágra; fiatalságunk tanítói, / készségeink vezetői, őrei, / munkálkodásunk követői, éber férfiak, / az idő kiszipolyozásában jártasak, / bölcsek, kik nagy előrelátásukban uralnának / minden véletlent, és az általuk elképzelt / úthoz kötnének le minket, / mint a kínpadok ‒ mikor tanítják már meg nekik, / hogy a világ okoskodástól mentes haladásában / egy bölcsebb szellem munkálkodik értünk, / egy jobb szem, mint az övék, ránk tékozolva / áldásait, és azt figyelve, mi jó nekünk, / még legterméketlenebbnek tűnő óráinkban is?”) 19 Wordsworth levelezését idézi: Brett – Jones , i. m. , 273. 20 Chase megfogalmazásában: „amit a gyerek tanít az apának, az az, hogy az apa hazudni tanít”, Chase, i. m. , 185.
