Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)

2021 / 9. szám - Fried István „… az »igazi« Európa küszöbén botorkáltunk” (Az ismerős és az ismeretlen az Egy polgár vallomásaiban)

79

„És óriási városokat láttam itt, csodálatos tájakat, áttekinthető és gazdag könyvtárakat és múzeumokat, felfoghatatlan méretű gyárakat, padlásszobákat, ahol kitűnő művészeteket álmodtak és módszereztek össze fiatal és öreg németek, s megismertem őket ott, ahol szomorúak, érzékenyek és bizonytalanok, megismertem őket kételyeikben és »Európaellenesség«-ben, mert sokan gyűlölték közöttük Európát, s aztán másokat, akik készek voltak meghalni Európáért.”

„A Birodalom elmaradt mögöttünk a sötétségben villódzó városaival, ahol évezredes kultúrában és városiasságban élt hatvanmillió ember, különös berlini »vidékiességével«, amelyet lassan kezdtem megszokni és becsülni, s vidéki városainak mély és valóságos kultúrájával, Weimarjával és Frankfurtjával és Münchenjével, a württenbergi erdőkkel és a türingiai hegyekkel, a brandenburgi grófság tavaival, a sziléziai mocsarakkal, azzal az ismerős vadregényességgel, azzal a felszínen agyonrendezett, s a jelenségek mögött nyugtalanítóan »rendetlen« szorongással és zavarral, amelyet definiálni, közös képletbe kifejezni »általában« mégiscsak veszedelmes és felületes vállalkozás lett volna.”

Aligha kell a jelzőkre külön felhívnom a figyelmet, a bensőségessé tett idegenség, a láthatóvá húzott határvonal a saját

ságosan szemlélt más és az elfogadni mégsem teljes

ségében kívánó között sem képes arra, hogy ne emlékezzék a kultúrá

ra, amely a rokonná tett érzés hangjait szólaltatja meg. Az sem maradhat rejtve, hogy az együttélés sem köny

nyíti meg annak elbeszélését, mi történt négy esztendő alatt, a tanulmányúton elsajátít

ott (világ)tapasztalat csak részleges lehet, semmiképpen nem tarthat igényt a kétségeket kizáró bizonyosságra. A másik tényező: a városiasság, amelynek kultúra- és társadalomépítő/szervező pozitivitása majd a kassaiság körüljárásakor köszön vissza, sokatmondóan Lübeck példájára (is) hivatkozva, illetőleg az Egy polgár vallomásai

egy nagyon fontos helyén a Buddenbrook-ház

egymillió német vásárlóját érvként emlegetve. Ez természetesen visszavonatkoztatható a Márai-műre, amely belép a Mann-regény kezdeményezte irodalom történetébe és polgáriság-képzetébe.24

1935-ben ide gondol vissza Márai a „másik” Németországot szembeállítva az egyikkel, és ez a mű 1940-es kiadásakor még hangosabban szólhatott, mint 1935-ben, író és kiadója tisztességére vall, hogy ez a passzus megúszta az öncenzurális törlést. A francia évek a tanulni, olykor idomulni vágyás kudarcának epizódjaival beszédesek. A hétköznapi élet jelentéktelennek tetsző mozzanatai során válik teljesen nyilvánvalóvá, hogy szokásrendek alig-alig feleltethetők meg egymásnak. De az is, hogy mennyire eltérnek egymástól felfogások, ami az életszervezést, a közönséges reakciókat illeti:

„Közel hajoltam és jól belenéztem az »európai« életbe, s elvörösödve, zavartan és szégyenkezve észleltem, hogy fogalmam sincsen az élet felelősségéről, csak úgy élek a világban, életmódom, igényeim meghaladják egy francia milliomos igényeit. Az autóbuszon évekig a belső padokra telepedtem, a franciák néha félórát vártak, amíg üres társaskocsi érkezett, melynek második osztályán, a fapadokon kaptak helyet... Két-három souért türelmesen vártak az esőben, sárban és ernyővel a kezükben; ó, nemcsak a szegények, a környék ismert milliomosai is.” Egyfelől ott a csillapíthatatlan vágy az igazi franciaság megismerésére, a francia életbe való beilleszkedésre, másrészről ugyancsak ott annak reménytelensége, hogy a magáévá tegye ennek „titkát”. Nem lelkesíti az említett, másoktól tapasztalt „mimikri-módszer”, amely a hasonulást teszi lehetővé; sokatmondóan franciául hivatkozva IV. Henrik cinikus bon mot-jára: „Paris vaut bien une messe (Párizs megér egy misét)”. Természetesen megér, mégsem tud, akar átkeresztelkedni franciának. A párizsi évek éppen úgy nevelődésiek, mint a német évek voltak. A saját és az idegen között élő elbeszélő fokozatosan illeszke-24 Fried István, Két polgár vallomásai (Thomas Mann és Márai Sándor). Tiszatáj 73, 2019, 67–87.