Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Fried István „… az »igazi« Európa küszöbén botorkáltunk” (Az ismerős és az ismeretlen az Egy polgár vallomásaiban)
74 nyelvből a másikba, az egyik kultúrából a másikba.21 Ugyanakkor nem tekinthetünk el ennek időiségétől sem, a kassai (legalább négy esztendőtől azelőtti) szokásrendből egy ismerősnek feltételezett, valójában ismeretlenbe, egy utánzottból a valódiba, egy műviből az eredetibe átlépés kísérlete 1934-re távlatot kapott; ami 1923-ban a felkészülés/ felkészültség homályában rejlett: önnön polgáriságának szembesülésére, ellenőrzésére, megmérésére kell sort keríteni; nem a rokonítható vonásokra emlékeztető német városi közegben, melyben a sajáttá birtokolható expresszionista revoltálás is megszólaltatható (versekkel fordításokkal), hanem a létezés más szférájában, mely minden részleges és pontatlan tudás(feltételezés) ellenében az eredet másféleségére, nem változat voltára, de meglepetésekkel kecsegtető hitelességére figyelmeztet. Arra, hogy a tetszetős felszín, a pusztán tünetértékű körvonalazottság-reflektálatlanság önelégültséggel tölthet el, a hazai – elfogadott konfrontálódása az idegen mással a sejtett nyugati életforma olyan alakzatokra rálátással válhat ismerőssé, mely eltérít a merő utánzástól, a hasonlóság akarásától. A társadalom folyamatos szerveződése egyben e polgárivá emelt létezésen való szüntelen munkálkodás: „Kezdtük sejteni (...), hogy polgárnak lenni a szó nyugati értelmében más, mint polgárnak lenni odahaza: nemcsak a négy szoba teszi meg a gőzfűtés, a cselédek, Goethe összes művei a könyvszekrényben meg a finom úri társalgás, s Ovidius és Tacitus műveinek ismerete, mindez egy kultúra érintkezési felületeinek horzsolópontjain függött csak össze lazán a másik, valódi polgáriasságával, amelynek látogatására indultunk most.” Ez ugyan némileg ellentmond az Egy polgár vallomásai más helyén tett megjegyzésnek, miszerint a tervezett háromhetes párizsi útból lett 1923-tól 1928-ig tartó ott-tartózkodás, ám talán felfogható úgy is, mint annak belátása, hogy a (polgári) önértelmezés igénye felülírta (volna) a tervet, és mintegy kikényszerítette az alámerülést a párizsi életbe, a tanulást, a „titok” birtokba vételét, az otthonihoz képest alternatív életrend részleteinek és egészének megismerését. S ha valóban 1923-as ez az életterv (együtt a több ízben aposztrofált sejtéssel); ennek valószínűsítésére mozgat energiákat az elbeszélő, akkor tetten érhető az írói-történetírói stratégia: valahonnan valahová akar eljutni (ismétlem, földrajzilag és szellemileg), a sejtéseket váltaná át bizonyosságra, a reflektálatlanságból elgondolt életrendet az összetettebb, a várostörténettel összehangzó, reflexiókat sem nélkülöző létértelmezéssé. „mi odafent, a mi »nagy urbanitású« felvidéki városainkban, valahogy kínos-lelkiismeretesen voltunk polgárok, úgy iparkodtunk, mint az eminens diákok, valósággal szorgalmi feladatokat végeztünk polgáriasságból, ernyedetlenül civilizálódtunk.” A „vallomás”-ba rejtett kérdésre a mű zárófejezete kísérel meg válaszolni, miközben a Kassáról közzétett hírlapi írások, a Cassovia -vers, majd a Kassai őrjárat , A kassai polgárok , utóbb naplóbejegyzések a nyugati városokkal, e városok polgárságával egyenértékű, egybevethető, és ebből az egybevetésből nem vesztesként kikerülő kassaiságot, kassai (felvidéki) polgáriasságot körvonalazzák. Összeolvasva a műveket két megállapításra juthatunk: 1) A hajdani szorgalmi feladatként gyakorolt polgári létezés elfedte a kassaiság lényegét, így adódhatott, hogy ki-ki mimikrivel pótolta félreértelmezését. 2) Nemcsak a német városok érlelték meg az újságírói lehetőségekre ébredőt, hanem a párizsi esztendők szembesítették a félreértésekkel, a Nyugat városainak polgáriságára vetett mélyebb pillantások nyomán tárult föl előtte, hogy ifjúi revoltálása, budapesti 21 Dolgozatomban törekszem a Márainak tulajdonítható, noha a hosszú alkotói pályán korántsem teljesen változatlan kultúrafogalom körülírására, mely fogalmat szoros kapcsolat fűzi az életrendhez/felfogáshoz, a hétköznapokban is megnyilatkozó szellemiséghez, melybe a műveltség is belefoglalódik.
