Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Fried István „… az »igazi« Európa küszöbén botorkáltunk” (Az ismerős és az ismeretlen az Egy polgár vallomásaiban)
72 ek mégsem egészen; s ami még fontosabbnak tűnik, a határátlépéssel ugyan a személyiség egy másik világban találja magát, nem olyan magától értetődő az oda történő átlépés; amit előző „állomáshelyén”, a négy német esztendő alatt önmagának gyűjtött, ami ott valóban sajátként artikulálódhatott, ami önmagasága átalakulástörténetének „bensővé” tett része lett, nem hagyható maga mögött. Kiváltképpen, hogy ama hozadékot, mely a „másik” Németországból származott, világszemléletébe integrálta. Hogy ez 1923-ban is ily egyértelműséggel fogalmazódott volna meg az utazó előtt, ezt az értelmezés ugyan joggal kérdőjelezi meg (a hivatkozott Thomas Mann műveivel való behatóbb ismerkedés semmiképpen nem keltezhető 1923-ra, némi előzményt feltételezve, inkább a Nobel-díj megítélésétől lehet számítani), ezért újból arra céloznék, hogy a lényegében 1934-gyel, az apa halálával befejeződő elbeszélésbe nem kronológiailag iktatódnak be az 1929–1934 között történtek. Ám újra: a határ megélése nyomán támadt élmények, ez élmények fakasztotta ráismerések néhány elemére nem célszerűtlen utalni. Az európai utazás első benyomásai azt az addig fel nem ismert (és ki tudja, mennyire feltételezett) sejtést erősítik: két világ határán válnak el egymástól, lesznek nyilvánvalók olyan tényezők, mint a centrumé és a perifériáé. A helyszín: „a kimustrált vasúti kocsi”. Az alább következők ugyan feltételezés formájában mondanak ki valamit, de amit kimondanak, alátámasztja a „közép-európai utas”-ban a rajta úrrá lévő alacsonyabbrendűségi komplexust. Hiszen a tárgyi környezet félreérthetetlenül adja tudtára: utazása, kényelme, a szolgáltatás minősége ki van szolgáltatva egy/a központ jó- vagy kevésbé jóindulatának. A vasúti társaság elfogadja utasként, de a vasúti kocsi „állag”-ával legott érzékelteti, mennyire tartja. „Lola az ablak mellett ült, abban a kimustrált vasúti kocsiban, mely valahol a Párizs környéki vonalakon, a helyi forgalomban szolgálhatott addig, s a franciák most száműzték a kocsit ide Aachenbe, a német–belga határszélre, mint valamilyen pestises vidékre. (...) »Jó lesz nekik« – gondolhatták a párizsi irodában, mikor leküldték a kocsit Aachenbe. S csakugyan jó volt ez így nekünk.” A hatalmi átrendeződés győzteseit a legkevésbé sem érdekli Aachen európai történelmi múltja, az onnan, a „túl”-ról ide utazók „kiszolgálása”; értésükre adják, hogy a központból a határnak ama oldala „pestises vidék”, a saját és az idegen között létesülő kapcsolat jellegét a „büdös-avas, toprongyos vasúti kocsi” érzékelheti az utazóknak. Az alfejezet egy további passzusában a személyre, személynek szóló helyzetleírás erősíti, miszerint egyrészt a „szemioszférának aszimmetrikus struktúrája van,” részint: „Az aszimmetria a kölcsönviszonyok között válik láthatóvá: a szemioszférának van centruma és van perifériája.”15 Az Egy polgár vallomásai ban az önleírásból kibukó (ön)irónia a védekezés szolgálatára van szegődtetve. Az elfogódott utasok a kényelmetlenséget európaiként fogadják el; európaiak, mert elfogadják, amit európainak tartanak: „Dideregve ültünk e törött ablak mellett, bámultuk az »európai« katonákat.” „Minden »európai« volt szemünkben, a büdös-avas, toprongyos vasúti kocsi, a nagy hatású, ezüstmonogramos, pecsétfoltos kabátban szuszogó belga jegyszedő, a vaksi szortyogó gázlámpa a kupé mennyezetén.” „Nyilván »európai« volt számunkra a lószőr is, mely kilógott a kupé rongyos üléséből.” A visszaemlékező a kellő távolságból nézve teszi az európait az idézőjelek közé, a felkészületlen vagy az áhítattal felkészülő utasok nem a „vidékiség”-re ismernek a vasúti kocsiban, hanem a maguk vidékiségétől vezettetve érzik, amit „aszimmetriá”-nak könyvelnek el. Igeválasztásomat talán elfogadhatóvá teszi, hogy utóbb az elbeszélő fölkészültségéről számol be. „Mi olvastuk már akkor az »egész francia irodalmat«, – s csakugyan olvastam Zola, Anatole France és Maupassant néhány regényét, lehetőleg német vagy magyar fordítás-15 Lotman, i. m. 94.
