Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Lengyel András: „A József Attila-filológia crux-a” (A csodaszarvas datáláshoz)
64 képezték, mint Rátz Kálmán is volt. S hogy e figurák igazából mindig is intranzingens jobboldaliak maradtak, Rátz esete is jól mutatja, akinek mozgása az ellenforradalmi tisztek csoportjától a nyilasokig ívelt, s a pálya – látszólagos – cikcakkjai csupán annak kifejeződései, hogy a számára adott mozgástér menet közben változott, és a mozgástér módosulásából adódó „új” érveket és kommunikációs paneleket valamiképpen föl kellett vennie magába, érvkészletébe az ilyen „meggyőződéses” szereplőknek is. Nem véletlen, hogy miközben Rátz a kommunistákkal, tehát egy törvényen kívüli irány képviselőivel kokettált, töretlen maradt kapcsolata hajdani tiszttársával, az immár miniszterelnök Gömbös Gyulával, s amikor Gömbösnek alkalma nyílott rá, hogy a politika elitpozícióiba, pl. a képviselői székekbe saját embereit ültesse, az egyik gömbösi „homo novus” a parlamentben Rátz lett. Talán mondani sem kell, hogy nem kiváló képességei, hanem „megbízhatósága” miatt – miközben egy másik, Rátznál sokkal tehetségesebb és nagyobb formátumú hajdani tiszttársuknak, Bajcsy-Zsilinszky Endrének Gömbös megüzente: „Bandi parírozzál, vagy ki fogsz irtatni a parlamentből.” Zsilinszky ugyanis, a maga nem ellentmondások nélküli módján, de komolyan vette a kor kihívásait, és lényeges pontokon korrigálta önmagát. Ezzel viszont szembekerült Gömbössel. A manipulációs igyekezet tehát itt is, ott is megvolt. Ám József Attila, alkatilag, nem a manipulálók közé tartozott. Ebben a komplikált erőtérben csak vesztes lehetett, bárhogy próbált is esetleg „okos” lenni. Tehetsége természete nem a goebbelsek és a finkelsteinek körébe utalta. A „nemzetiszocialista” epizód tehát eleve kudarcra ítélt, megszületése pillanatában már el is vetélt „alkalmazkodási” kísérlete volt. Hogy József Attila, ha csak rövid időre is, Rátz zavaros víziójával is érintkezésbe került, s megpróbálta ezt a víziót versben és programnyilatkozatban is megfogalmazni, racionalizálni, csak súlyos magánéleti és mozgalmi válságával, illetve e válság gyors és elkapkodott elaborációjával magyarázható. Az Ódá ban artikulálódó fiktív, egy véletlenszerűen fölbuk kanó nőre irányuló „szerelem” és az élettársa erre adott, zsarolásszerű válaszreakciója, öngyilkossági kísérlete, majd fontos mozgalmi törekvésének, az Egységfront körül című cikkének merev, „moszkovita” elutasítása kétségbe ejtette és megfontolatlan ellenreakciókat váltott ki belőle. Előbb, A csodaszarvas ban költőként reagált a helyzetre, majd A nemzeti szocializmus című és kezdetű rövid programcikkben politikusként. A vers, pechjére, meg jelent egy obskúrus bulvárlapban, a programhirdető cikkecske, szerencséjére, kéziratban maradt. S hamarosan, már 1933 októberében, versben, érzelmileg korrigálta a hibáját. Majd az ideológiatörténeti konzekvenciákat is egyre tudatosabb lépésekben, egyre pontosabban levonta. 1933/37 közötti értekező prózája, s az ezen írásaitól nem független nagy gondolati költeményei ennek a folyamatnak részét alkotják. Az ezekben testet öltő radikális önkorrekció átfogó módon alapozta meg nagy költővé és jelentős gondolkodóvá válását. Egyebek közt szocializmusfelfogásának újragondolását, a népiekhez („Új Szellemi Front”) való összetett viszonyát és a „liberálisokkal” való pragmatikus, a Szép Szó meg teremtéséhez vezető részleges kiegyezését, amelynek lépései költészete kiteljesedését és a politika aktuális frontvonalai fölé emelkedését is lehetővé tették. De poétikai fordulata már A csodaszarvas megírása előtt megtörtént, s a Ha lelked, logikád kezdetű töredékében már joggal jelenthette ki: „nem kell más verse már, költő én vagyok”. Mindez azonban nem rejtheti el előlünk, hogy az előrelépés válságokon keresztül, a válságok legyőzésével történt meg.
