Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Lengyel András: „A József Attila-filológia crux-a” (A csodaszarvas datáláshoz)
63 zontján: „nemzetietlen”) szocializmust fölváltó „nemzeti” kommunizmus eszméje volt. Ennek az irányultságnak a problematikussága nem csak mai távlatból nyilvánvaló, de már a harmincas években is érzékelhető volt – ha másból nem, a „nemzetiszocializmus” (nácizmus) fogalmi közelsége miatt. A két nagy trend elhatárolása egymástól persze elvileg sem egyszerű, gyakorlatilag pedig csaknem lehetetlen. De a „nemzeti” a modernitás körülményei között mint szempont nagyon erős vonzású. A tőke globális érvényesülése, paradox, de érthető módon az elkülönülés zsigeri reakcióit váltotta ki, s váltja ki a mai napig. S ezzel az érzületben egy nagyon problematikus, de nagyon széles körű potenciális kapitalizmusellenes egységfrontot hoz létre. Ezt a nagyon mélyről fakadó érzületet lovagolta meg, jó érzékkel, de teljes rosszhiszeműséggel a nácizmus is, s az antikapitalista érzület jobb- és baloldali változatai közül is több efelé tapogatózott. Ezek a konfigurációk antiszemitizmus nélkül is jelentkezhettek, a „nemzeti” antikapitalizmusnak nem mindegyik formája volt automatikusan zsidóellenes is. De akármelyik változatról volt is szó, a szétválasztó mozzanat az állagvédő, pusztán csak kommunikációs érvként szolgáló retorikai „antikapitalizmus” és a tőkepozíciókat valóban fölszámolni igyekvő, „szociális” antikapitalizmus közt húzódott. Ez a választás azonban természetéből adódóan, gondolkodástörténetileg és politikailag megint csak az átmeneti, felemás, lényeges pontokon teljesen zavaros gondolati konstrukcióknak kedvezett. S nem is véletlen, hogy mindez Magyarországon végső soron a nyilas mozgalomba futott ki; az egész erjedés haszonélvezője a nyilasság mint csatornaideológia és -mozgalom lett. Ennek a meglehetősen zavaros, s önmagában belsőleg is kibékíthetetlen ellentéteket hordozó áramlatnak Rátz Kálmán szinte ideáltipikus megtestesítője volt. Útja Gömböstől a csalódott és marginalizálódott kommunistákon át a nyilasokig, majd visszafelé is, az oroszbarát ellennyilas szerveződésig vezetett. Opciója a hagyományos ideológiatörténeti fogalmakkal szinte leírhatatlan. Nagy valószínűséggel ő sem tudta pontosan meghatározni saját politikai pozícióját. (Ismerünk olyan későbbi önminősítését, amelyben önmagát „kommunistának” minősítette.) Rátz Kálmán mindenesetre – intellektuális gyöngeségeivel együtt is – bonyolult képlet volt. Spontán zavarosságai és a munkásmozgalmat „nemzetivé” átszervezni akaró manipulatív késztetései nem igazán választhatók szét, s nézetei ugyanakkor egyszerre voltak nyilvánosak és titkosak; nehéz elkülöníteni, hogy publikált szövegeiben mit lehet névértéken venni, s mi az, ami csak egy háttérben tartott, titkos elképzelés láthatóvá tett nyoma. Az, hogy a munkásmozgalmi figurákkal való érintkezése ellenére útja nem írható le egy „jobbról balra” tartó egyenes vonalú „fejlődéssel”, mindvégig megmaradó radikális jobboldali (pl. nyilas) preferenciái kétségbevonhatatlanul jelzik. Ugyanakkor, s ez eszme- és politikatörténetileg is figyelemre méltó új vonása az „ellenforradalmi” genezisű jobboldalnak, opciója már a munkásság megnyerésének igényét is tartalmazta. Szerepének az a magyarázata, amelyet Szabó Miklós repülőegyetemi előadása (1983) nyomán Szerdahelyi István (József Attiláról. Bp. 2020: 76–77.) ad elő, hogy tudniillik a kommunisták, pl. Madzsar József is manipulálni, fölhasználni igyekeztek a jobboldal bizonyos erőit, nem alaptalan, de nem több féligazságnál. Az igazság másik fele az, hogy a gömbösi jobboldal is igyekezett felhasználni a munkások politikai aktivitását a saját érdekében. A NEP, nagyon tudatosan, munkásokat tömörítő, szatellit szervezeteket (pl. Nemzeti Munkásosztag, 1932/33) igyekezett létrehozni (József Attila, Rátz ígérete szerint, alighanem egy ilyen szervezetnek lehetett volna a „titkára”), és a munkások a pártjelvény szimbolikájában is megjelentek. (A jelvényen a búzakalász a fogaskerék közepébe van befűzve.) S bár ma már tudjuk, a budapesti munkások szervezett „nemzetivé” tétele nem sikerült, maga a törekvés, a politikai számítás tetten érhető a sajtó híradásaiban. A jobb- és baloldal között az érintkezési felületet az olyan kalandortermészetű borderline figurák