Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Lengyel András: „A József Attila-filológia crux-a” (A csodaszarvas datáláshoz)
56 kétséges, Arany János Rege a csodaszarvasról című költeménye. József Attila versének már a címe is erre alludál, a vers egésze is voltaképpen Arany eredetmondájának (aktualizált) parafrázisa. Ez a forrásfelismerés azonban önmagában nem datálja versünket. Az Aranyszöveg keletkezési és megjelenési időpontja számunkra nem ad, nem adhat fogódzót: a 19. századi Arany-életművet a 20. századi költő bármikor fölhasználhatta. A 20-as évek végén éppúgy, mint mondjuk 1933-ban. Ám van egy életrajzi és több poétikai fogódzónk a keletkezéstörténet – a „hatás” – megközelítéséhez. Tudjuk, Arany János életműve többször, ismétlődően foglalkoztatta József Attilát. De tudjuk azt is, Nagy Lajos expressis verbis kimondja egyik emlékezésében, hogy 1933 nyarán is, Lillafüredre utazva, József Attila intenzív Arany-olvasásban volt. A Budapesttől Lillafüredig tartó hosszú útra Aranykötetet vitt magával, figyelmét végig lekötötte az olvasás. A táj, amelytől pedig útitársa, Nagy Lajos el volt varázsolva, nem érdekelte, belemerült Arany verseinek élvezetébe. Azt is tudjuk, Lillafüreden több verset is írt (nem csak az Ódá t), s ezek közül több is Arany ins piráló hatását mutatja. Így például a Babitsot megkövető Magad emésztő kezdetű nevezetes töredéket és a szintén töredékben maradt, de éppen torzóként zseniális Ha lelked, logikád kezdetűt. (Ez utóbbiról és az összefüggésekről lásd korábbi cikkemet.) S ha elfogadjuk (márpedig el kell fogadnunk), hogy A csodaszarvas 1933 augusztusában jelent meg, akkor a benne tetten érhető Arany-inspiráció időrendileg is beleillik Arany János 1933. nyári hatástörténetébe. A nagy költőelőd gazdag életművéből – valamilyen okból – József Attila akkor a csodaszarvas motívumot is aktualizálta. Ezt az összefüggést egy sajátos, önmagára visszautaló intertextus jelenléte is erősíti. A Lillafüreden írt töredék egyik nevezetes passzusa így hangzik: „Ha lelked, logikád, mint patak köveken, csevegve folyik át dolgokon, egeken, ver az ér, visz az ár, eszmélhetsz nagyot, nem kell más verse már, költő én vagyok.” Az itt fontos szerepű ér/ár kettős mint panel fölbukkan A csodaszarvas ban is: „át az éren, át az áron”. (Itt és most mellékes, hogy az ér/ár kettős szerepe itt jelentéktelenebb, s csak másodlagos hasznosításra vall. De az önidézet időben is megint összekapcsolja a két verset. Méghozzá 1933 nyarán.) Érdemes kicsit közelebb lépni a nyolcadik strófához is, az itt, zárlatban megjelenő képhez. Ez ugyanis voltaképpen egy kozmológiai kép, amely az eredetmonda szarvasának agancsát és a „csillagvilágot” sűríti össze egyetlen metaforába: Kortyolgat [mármint a szarvas] az ég tavából, villó aggancsa világol – ága-boga tükörképe csillagvilág mindensége. Az azonosítás alapja itt nyilvánvalóan az agancsnak, mint a szarvas egyik, nagyon jellegzetes attribútumának és az égi csillagtérképnek a vizuális hasonlósága. Ezzel az azonosítással a vers az eredetmagyarázó mitológia csodavadját beemeli a kozmoszba, óriásivá növeli, s mintegy a csillagvilág párhuzamát, a kozmosszal egyenlővé teszi. Metaforizálja. Keletkezéstörténetileg mindez azért beszédes, mert a „csillagvilág” szerepeltetése is belehelyezi a verset a József Attila-i költészet időrendjébe. Az égnek mint viszonyítási és szemléleti alapnak a szerepe, jól érzékelhetően, 1932/33-ban nő meg József Attila költészetében. Ennek a szemléletátalakulásnak az egyik tézisszerű megfogalmazása 1932-ben így szólt: „Egész világ ege alatt / Emeld fel művedet, szavad –“ (Invokáció. 1932. dec.) A képzelet ilyen mozgása az 1933 júniusában írott Ódá ban is tetten érhető: „Milyen magas e hajnali ég! / Seregek csillognak érceiben.” Az 1932-ben született Háló egyik (mellesleg szintén zárlatként szereplő) képe vizuálisan egész közel helyezkedik el A csodaszarvas záróképéhez: „Kiterített fagyos hálóm / az ég, ragyog – / jeges bogain szikrázón / a csillagok.” Ennek a képnek egyik változata egy 1932-ből való töredékben is
