Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 9. szám - Lengyel András: „A József Attila-filológia crux-a” (A csodaszarvas datáláshoz)
57 megjelenik: „Ragyog az ég. Terülő fagyos háló, / a jeges bogok rajta csillagok.” (327.) Az 1933. augusztus elején közzétett A csodaszarvas zárlata e sorba töretlenül illeszkedik bele. Mellesleg: ha lenne József Attila-szótár, könnyen érzékelhető lenne, hogy költészetében bizonyos szókapcsolatoknak megvan a keletkezési és sűrűsödési ideje. Így például az ágak-bogak frazéma is jól érzékelhetően nem húszas évek végi, hanem 30-as évekbeli fejlemény. Egy példa erre: „Tar ágak-bogak rácsai között / kaparásznak az őszi ködök.” (Ősz. 1935. márc.) Summa summarum, azt hiszem kimondható: szemléletileg és poétikailag bármennyire is visszaesésszerű a csodaszarvas megverselése, a vers utalásrendszere nem évekkel a megjelenés előttre, hanem a megjelenés körüli idők alkotói periódusába helyezi el a verset. A szöveg nyelvi, retotikai és poétikai jellemzőinek belső feszültségeit ugyanis csak úgy lehet föloldani, ha (1) a verset 1933-ban születettnek tekintjük, s (2) föltételezzük, hogy a költőt akkoriban valami ideiglenesen átfogó orientációváltásra késztette, aminek következtében (3) kénytelen volt korábbi motívumaiból, fordulataiból ezt-azt elővenni. Hogy ezt az önkorrekciót egy régebbi – ismeretlen, elveszett vagy lappangó – verse radikális átírásával érte-e el (az Ákácokhoz „narodnyik” és „szocialista” verziójának léte jelzi, hogy az ilyesmi nem volt tőle idegen), vagy egy teljesen „új” verset írt e célra régebbi megoldásai némelyikének aktiválásával, egyelőre nem tudjuk megmondani. De hogy az ismert versszöveg 1933-as, az bizonyos. Visszalépésszerű kisiklás ez, de a szöveg utalásrendszere 1933. nyári versként állítja elénk A csodaszarvas t. * Mi válthatta ki a visszaesést? Sok mindent tisztábban látnánk, ha pontosan meg tudnánk ezt a kérdést válaszolni. Annyi biztos, ha rövid idejű volt is ez az epizód, kilendítette pályájáról a költőt. Ha összevetjük A csodaszarvas t az 1933. nyári versekkel, az Ódá val vagy a Babits-töredékkel, a törés mértéke aligha túlozható el. A csodaszarvas megszületése mögött a költői feladatvállalás szemléletváltása érhető tetten. Valamilyen megfontolásból a meggyőzendő célközönség megváltozása, perspektívaváltás következett be. A vers címzettjei nem a szocialista munkások voltak, még csak nem is a magaskultúra ideális (ideáltipikus) fogyasztói, hanem a múlt illúzióiba belemerevedett, „nemzeti” preferenciájú, politikailag saját korát nem értő, bizonytalan identitású olvasók. Ez, amennyire „külső”, köztörténeti adatokból kikövetkeztethető, nem kis létszámú olvasóközönség volt. A „zavaros”, jobbra tolódó társadalom nem kis részét fedte le – ez a populáció adta meg a 30-as évek második felének, a 40-es évek első felének a politikai klímáját, a politikai tömeghangulatot. Ezt a réteget baloldalról megszólítani és (jó irányba) befolyásolni, valódi progresszív feladatvállalás lehetett volna – ha lehetséges lett volna. De az általános „jobbratolódás” körülményei között (s az állami közületi propagandagépezet ellenében!) ez az irodalom eszközeivel már eleve lehetetlen volt. Már maga a feladatvállalás is illuzórikusnak tekinthető, s kifutása reménytelen. Az irodalmi kód finomsága önmagát, önmaga hatástörténetét blokkolta. Ezt ebben a pillanatban József Attila vagy nem érzékelte még, vagy e téren egy pillanatra önmagát is becsapta. A mitológiai csodavad megverselése persze nemcsak politikailag tekinthető kudarcnak, esztétikai ballépésnek is bizonyult. Méghozzá azért, amit pár évvel később maga a költő tematizált a „nép” fogalom használatával kapcsolatban. 1933-ban ugyanis már sokkal pontosabb fogalmi apparátus állt az értelmezés rendelkezésére annál, mint amire az eredetmonda csodaszarvasa lehetőséget adott. Érdemes is idéznünk a Van-e szociológiai indokoltsága az új népies iránynak című nyilatkozatának ide is vágó szavait. Petőfiék népfo galmáról mondja: „Ők a nemesi társadalommal álltak szemben, és azért fordították ellene