Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - ***: Borászok a Duna borrégióból (Interjú Font Gáborral, Frittmann Jánossal, Galántai Norberttel, Lantos Szabolccsal, Szentpéteri Attilával, Dabasi Gáborral, Hetényi Józseffel, Kökény Benővel, ifj. Kökény Benővel, Gálné Dignisz Évával, ifj. Gál Csabával, Gonda Jánossal, Koch Csabával, Koch Pálmával és Kovács Róberttel - az interjúkat készítette Bárdos Ferenc és Kriskó János)
189 – Mindig is igyekezett lépést tartani a szakmai változásokkal. Lesz ereje a pezsgőkészítést is professzionális szinten megtanulni? – Sokan elhiszik magukról a szakmában, hogy már nincs mit tanulniuk. Különösen igaz ez azokra, akik már befutottak. Kell egy saját stílus, önálló arculat, de ha az ember nem veszi figyelembe a fogyasztói igényeket, nagyon rövid idő alatt elszalad mellette a világ. Az az ember vagyok, aki nyitott szemmel jár, és minden információt, ami beépíthető, be is építi a saját munkájába. Szeretek és képes is vagyok folyamatosan tanulni, és tudom, hogy nem érhet véget soha. 70 éves koromban is így kell majd hozzáállnom a kérdéshez, amikor már a fiam lesz itt a gazda, aki 17 éves, és már többször a tudomásunkra hozta, hogy folytatni szeretné, amit mi elkezdtünk. Szentpéteri Attila Ifjú Szentpéteri Attila kiskőrösi bortermelő egy családi vállalkozás harmadik generációs tagja. A szőlővel a nagyapja kezdett el foglalkozni, majd az édesapja, Szentpéteri Attila is kedvet kapott a borászkodáshoz. Ő tett először lépéseket a minőségi borkészítés felé a családban. A vállalkozás alapjait az teremtette meg, hogy a nagypapa vásárolt egy pincét az Öregszőlők nevű dűlőben. A területhez tartozott néhány tőke kadarka is. Ezt kezdte művelni, kezdetben csak hobbiként. Természetesen bort is készített belőle, leginkább az ösztöneire hallgatva. Ma már növényvédelmi mérnök és szőlész-borász végzettségű vejével, és szintén szőlész-borász unokájával hármasban építik az időközben szépen kiteljesedett vállalkozást. Az unokával, ifjú Szentpéteri Attilával beszélgettünk a vállalkozás borshopjában. – Édesapám eredetileg agrármérnökként végzett, növényvédelemre szakosodott. Itt, a borshoppal átellenben található az a növényvédelmi szaküzlet, ami az eredeti vállalkozása volt, és most is a család tulajdonában van. Kezdetben csak szabadidejében segített a nagyapámnak, de annyira megtetszett neki, hogy elvégezte a szőlész-borász szakmérnökit a Corvinus Egyetemen. Eldöntötte, hogy palackozott minőségi borkészítésre adja a fejét. Nagyapám támogatta a döntésében, bár nehéz terep volt a borászkodás az akkori világban, különösen, hogy apám a legmagasabb minőséget célozta meg. Bele is vágott, fejlesztette a pincét. A gazdabolt volt a bázis, és segítette az indulást. Megvásárolta a szükséges eszközöket, tartályokat, prést, egyebeket. 2006-ban jelent meg először a piacon palackos forgalmi borokkal, de már a korábbi években is kísérletezett több fajta borával. A kezdetektől indult hazai borversenyeken, és igen hamar szép eredményeket ért el, tradicionális magyar és világfajtákkal egyaránt. – Ön is a családi példát követve kapott kedvet a borászathoz? – Terelgettek a szülők a borászat felé már általános iskolás koromtól kezdve. Kezdetben csak játszani jártunk ki a szőlőbe, aztán szép lassan besegítettünk a szüretbe és más munkákba is. Volt egy eredeti kadarka-ültetvény, amit nagyapámmal és édesapámmal kizárólag hármasban műveltünk, oda más nem tehette be a lábát. Együtt volt a három generáció, együtt dolgoztunk. Sok mindent ellestem tőlük. Ez is közrejátszott abban, hogy beleszerettem a szakmába. Nem volt különösebben nehéz dolgom, mondhatni, beleszülettem. Ugyanakkor dönthettem volna másként is. Fociztam, nem is rossz színvonalon. Felvettek Budafokra, a Soós István Szakközépiskolába, de ezzel párhuzamosan felvettek sportiskolába is. Másodosztályban játszottam, eljutottam felnőtt csapatokhoz is, egyszer még a korosztályos válogatottba is bekerültem. Ha komolyabban foglalkoztam volna a labdarúgással, akár magasabb szintre is eljuthattam volna. Ma már úgy gondolom, jó
