Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 1. szám - Orosz István: Emlékek apámról III.
100 bővizű patak mellett, közel a postához, a kis település központjához. Innen azonban távolabbra kellett munkára járni. Én nem sokáig jártam, beteg lettem, sárgasággal a gyergyószentmiklósi honvédkórházba utaltak. A kórház egy iskola épületében volt. A budi – amelyre gyakran volt szükségem – az udvar sarkában. Egy jóindulatú fiatal orvost sikerült rábeszélnem, hogy engedjen haza. Megtette, aláíratva velem egy nyilatkozatot, hogy ha belehalok a sárgaságba, szüleim nem fogják beperelni a kincstárt. A román fegyverszünet estéjén indultam haza. A vonaton összetalálkoztam, Gyapayékkal, ő kiügyeskedte, hogy valami tábori színjátszó társulatba került. Hosszú és zsúfolt utazás (Dés, Nagykároly, Érmihályfalva, Debrecen, Szolnok, Kunszentmárton) után kerültem haza. Otthon napok alatt helyreállt az egészségem. Szeptember közepén már újra „erődítettem”, a lakosságot a Tisza-partra vezényelték ki az ártéri erdőt irtani, hogy a túlsó partról jól át lehessen ide látni, mert majd ott fogják védeni a Tisza vonalát csapataink. Ebben nem hitt senki, de ellenállni sem mert. Apám a fegyverszünetet várta. Tulajdonképpen helyesen gondolta, hogy a Lakatos-kormányt ennek a megkötésére hozták létre. De éppen mert bízott ebben, a központi utasításokat is teljesítette. Azt is, hogy csomagolja össze a község iratait, s meneküljön. Úgy gondolom, két dologtól félt. Még nincs fegyverszünet, az oroszok ellenségként jönnek, s őt, mint a község vezetőjét, elvihetik vagy falhoz is állíthatják. De ha ez nem így történik, fennáll az a veszély is, hogy – ha csak átmeneti időre is – visszajönnek a németek, s akkor azok végeznek vele az oroszokkal való együttműködés miatt. Így hát – bár én elleneztem – október 6-án (vagy 7-én?) nekiindultunk. Szentes felől már hallani lehetett a lövöldözést. Csépáról az értelmiség nagy része menekült, a pap is, az orvos is – apám ezt rosszallta, de mit tehetett ellene. Első nap Dezsőék (Muzslay) borbási tanyájáig jutottunk. Másnap – Kecskeméten át, ott az internátusban, Hámoréknál kaptunk ebédet – Lajosmizséig jutottunk, a katolikus parókián (plébánia) kaptunk szállást. Harmadnap jutottunk fel Pestre, illetve Budára, Pista bácsiékhoz a Tarcali utcába. Onnan hamarosan továbbmentünk Kápolnásnyékre, Pista bácsi ott helyezte el családját, állapotos feleségét s két lányát. Én az út nagy részét kerékpáron tettem meg, apám, anyám, a község ládái lovaskocsin. Egy csépai parasztember kocsija volt, őt kirendelték erre a szolgálatra, hozta a családját, feleségét és kisfiát is. A község ládái Lajosmizsén maradtak a községházán, a kocsi, kocsis és családja Kápolnásnyékig jött, ott Pettenden – kaptak helyet, szerencsésen hazajutottak a hadak múltán, még előbb, mint mi. Én benéztem a Kollégiumba is, kevesen voltak; Szabó Miklóssal a Körtéren találkoztam, szidta a kormány tehetetlenségét. Október 15-én a Horthy-proklamáció Kápolnásnyéken ért bennünket. Leírhatatlan volt az öröm, még nagyobb az elkeseredés, mikor néhány óra múlva kiderült, hogy nincs vége a háborúnak, felülkerekedtek a németek, hatalomra segítették Szálasit. Néhány napra még visszamentem a Kollégiumba. Már kinevezték az új igazgatót, Kolozsváry Bélát. Ő meghívott bennünket a társalgóba, igyekezett meggyőzni jóindulatáról, arról, hogy meg akarja menteni a Collegiumot. (Már nyár elején támadta az Egyedül Vagyunk, Szabó Miklós feleslegesen és ügyetlenül válaszolt Pro domo című füzetében, azt bizonygatva, hogy a Kollégium nem baloldali.) Emlékezetem szerint a legnyíltabban nyilasellenes módon az akkor még gólya Brusznyay Árpád beszélt, igen jól fölkészült nagydarab sánta fiú (a bátyja katolikus pap). Később hasonló nyíltsággal hangoztatta kommunistaellenességét is. 1956 után a veszprémi megmozdulásokban való szerepe miatt kivégezték. Brusznyai Árpádra emlékezve a forradalom utáni megtorlás legsötétebb lapjait kell felütni. A veszprémi tanár, noha tanítványai forradalmi csoportot alakítottak, a fegyveres harcban nem engedte őket részt venni, sőt a forradalmi tanács elnökeként több helybéli párttagot és ÁVH-st mentett meg a lincseléstől. A forradalom leverése után a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló fegyveres összeesküvés szervezésével vádolták meg, és életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Pap János, az egyik általa megmentett pártember azonban kijárta a szerinte „enyhe” ítélet megmásítását. Brusznyai megmentése érdekében több ismert magyar értelmiségi is szót emelt a Kádár-kormányzatnál, köztük
