Forrás, 2021 (53. évfolyam, 1-12. szám)
2021 / 7-8. szám - ***: Borászok a Duna borrégióból (Interjú Font Gáborral, Frittmann Jánossal, Galántai Norberttel, Lantos Szabolccsal, Szentpéteri Attilával, Dabasi Gáborral, Hetényi Józseffel, Kökény Benővel, ifj. Kökény Benővel, Gálné Dignisz Évával, ifj. Gál Csabával, Gonda Jánossal, Koch Csabával, Koch Pálmával és Kovács Róberttel - az interjúkat készítette Bárdos Ferenc és Kriskó János)
163 Borászok a Duna borrégióból Kunsági borvidék Soltvadkert – Kiskőrös Font Gábor A soltvadkerti Font család generációk óta szőlőtermesztéssel és borkészítéssel foglalkozik. Őseik 1740-ben már ott voltak a település alapítói között. Jelenleg 38 hektár saját tulajdonú szőlőterületen gazdálkodnak, melynek nagy része Soltvadkerten található, kisebb hányada Bócsához tartozik. Kizárólag magyar nemesítésű vagy a vidéken hosszú ideje jelen lévő fajtákat termelnek. Évente 8000 mázsa szőlőt dolgoznak fel. A kft. alapítója Font Sándor szőlész, tagjai ifjú Font Sándor ügyvezető és Font Gábor borász, a Magyar Borakadémia tagja. – Meddig lát vissza a családi borászat történetében? – A nagyszüleimnek már volt forgalmazásra szánt boruk is. Abban az időben még csak egyetlen csatorna létezett, az állami szőlőskert felé tudták értékesíteni a borokat, lédig formában. A szüleim is folytatták mindezt, részben örököltek területet a szüleiktől, később vásároltak is, fokozatosan fejlesztettek, és 1990-től, amikor a lehetőség megnyílt az önálló gazdálkodásra, elkezdték a borok forgalmazását. Először csak lédig kiszerelésben. Ezzel párhuzamosan mi ketten az öcsémmel is bekapcsolódtunk a családi vállalkozásba. Én 1999-ben végeztem Budafokon mint borász és üdítőital-gyártó technikus, majd 2005-ben a Kecseméti Főiskolán kertészmérnökként. 2001-ben, tehát már a főiskolai éveim alatt elkezdtük a reduktív, palackos boraink készítését és forgalmazását, ami javarészt az én feladatom volt. 500 liter Irsai Olivérrel kezdtem. Nekem azért is volt nagyon jó élmény a főiskola, mert a korosztályomon pontosan le tudtam mérni a reduktív boraim fogadtatását. Ez adott ösztönzést ahhoz, hogy a következő évben már megpróbálkoztam a kékfrankos rozéval is, és lassan emeltük a tételszámot is, meg a mennyiséget is egy-egy fajtából. – Az édesapja csak lédig borokkal foglalkozott. Az ön belépése kellett ahhoz, hogy palackozott boraik is legyenek? – Igen, de ez érthető. Ők ismerték a tradíciót, de nem végeztek szakirányú iskolá kat. Én fiatal voltam, érzékeltem az ágazatban jelentkező egyre újabb kihívásokat, és megpróbáltam időben reagálni rájuk. 2003-ban már voltak hűthető, koracél tartályaink. Kezdetben csak a legegyszerűbb hűtési technológiánk volt: egy fúrott kút vizének keringetésével tudtuk hűteni az erjesztés során a tartályokat. A kút vize 12 fokosan jött ki a talajból, alkalmas volt arra, amire szántuk. Abban az időben jelentős lépésnek számított ez is. Óriási előrelépés volt, hogy le tudtuk vinni 15 fokra a must hőmérsékletét, mert szinte minden ezen múlik: az illatok, a zamat, a szín, a gyümölcsös ízek. Ettől kezdve az életünk, az elmúlt húsz évünk arról szólt, hogy az itt megtermelt, jó minőségű szőlőből világszínvonalú, kiváló minőségű borokat állítsunk elő. Egészen más kontextusba kellett
