Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)

2020 / 7-8. szám - Szabóné Ronkó Erzsébet: Garmadára fel, szélbarázdába le! (A Fülöpházi-buckavidék változatos felszíne)

217

Indulásra készen, még az utolsó pillanatban ellenőrzöm a kulacsokat, biztosan tele vannak-e. A hűsítő vízre szükségünk lesz! Az árnyék is kevés, szellős, hosszú ujjú felsőruhát, hosszú nadrágot (de hasznos, ha nem puha szövetű) és zárt cipőt javaslok. Világos fejfedő is hasznos, mert megvédi bőrünket és szemünket a Nap ultraviola sugaraitól. – Miért

nem jó, ha rajtam melegítőalsó van? – érdeklődik az egyik kisfiú. Nos, a válasz viszonylag egyszerű: a laza homoktalajba befészkelik magukat a tájra, életközösségre nem jellemző idegen gyomnövények, melyek erőszakosan terjednek, kártevők és versenytársak híján. Az egyik ilyen soktüskés, szúrós ter

mésű özönnövény az átoktüske. Kis termése könnyen ragad a puha cipőfűzőbe, szövetbe. Nos, ezek okozhatnak egy kis kellemetlenséget.

A túránk legveszélyesebb mozzanata a nagy forgalmú 52-es számú főútvonalon való átkelés.

A főút természetre gyakorolt hatásairól megosztok néhány gondolatot. Az 1938-ban épített betonút kettévágta az összefüggő természeti rendszert, a nyomvonalán elpusztította a talajéletet. Ezenfelül sok állat, például a békák, borzok, sünök, olykor madarak is igen nagy számban a forgalom áldozatai lesznek. A repülő rovarok tömegei – a tápláléklánc fontos láncszemei – sokszor végzik a száguldó autók szélvédőin. Jobbról-balról tanya, melléképületek, birkák, pónik. Pulik és komondorok jeleznek, szerencsére kerítésen belül. A tanyákat elhagyva megállunk és visszanézünk az előttünk elterülő laposra. Itt tesztelem először a csoportot: emlékszik-e még valaki a térképre? Milyen színű foltot jelölt itt, közvetlen az út mellett? Kórusban mondják: kéket! Az egyik kislány még a nevére is emlékszik: Hattyú-szék. Igen ám! De se víz, se hattyú, se „szék”! Bizony, a tó már a múlté. Ma már lapos kaszáló a hajdani sekély, szél által kifújt mélyedés. Az 1980-as évek közepén kezdtek fogyatkozni, zsugorodni a szikes tavak. Bocsánat! Nem is igazi tavak voltak, hiszen legtöbbször nyár végére kiszáradtak. Az előttünk lévő Hattyú-szék, a Fülöpháza melletti Szívós-szék és Szappan-szék, s a Kerekegyháza melletti Kondor-tó időszakos vizek voltak – idézem fel a múltat. Kora tavasszal a hóolvadáskor teleszaladtak vízzel, és még a nyár eleji, „Medárd-napi esők” is táplálták. Nyár közepére, aszályos években teljesen kiszáradtak, s természetesen akkor a leszáradt tómedret nem fű borította, hanem az úgynevezett sziksó, ami fehérré varázsolta a mélyedés fenekét. A fehér anyag a vízből kikristályosodott sziksó, a nátrium-hidrogénkarbonát, ami lúgos környezetet biztosít a talajban, a vízben. Régen az asszonyok összeseperték, szappanfőzéshez, mosásra, tisztításra használták. Így a környék tanyáin keletkezett mosóvíz nem szennyezte a földeket. Innen körülbelül 20 km-re nyugatra, a Kígyósi Csárdával szemben még megcsodálhatjuk a sziki életközösséget, az itt fészkelő, fokozottan védett madárritkaságokat, mint például a gulipánt, vagy a gólyatöcsöt. Ősszel és tavasszal különösen nagy a nyüzsgés, ugyanis ezek az időszakos vizes élőhelyek a vándorló vízimadarak pihenő- és táplálkozóhelyei.