Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Nyerges Gábor Ádám: Biográfia és én-konstruálás Orbán Ottó életművében
93 az orbáni értekező prózáról: „Orbán Ottó ezt a műfajt mint számára érvényes kifejezésmódot egy világ- és önértelmezési pozíció kialakításának segédtereként vette birtokba...”19 A kapcsolódási pontok döntő relevanciáját ugyanis, úgy gondolom, az adja, hogy a belőlük kirajzolódó, bennük megképződő személyiség egyazon identitáskonstrukció jegyeit mutatja mindvégig: az Orbán-versek, valamint -esszék és -nyilatkozatok megszólalója és tárgya is jellem zően ugyanaz az „én”. Ez az összefüggés teszi számomra indokolttá, hogy az Orbán-versek „én”-jének vizsgálata során ne valamiféle vélelmezett alkotói autoritásból eredeztetett jusztifikálási szándékkal, hanem a „teljes” Orbán-életműben folyamatosan megképződő és azt alakító identitásrajz minél pontosabb elkészítése érdekében idézzem és értelmezzem Orbán Ottó versei mellett időnként értekezéseinek, esszéinek, cikkeinek és bizonyos (nagyobb lélegzetű) nyilatkozatainak – tehát „önállító, önérvényesítő, énlétrehozó” 20 beszédének – is egyes, a versek „én”-jével kapcsolatba hozható,21 az „én” megkonstruálása szempontjából releváns szöveghelyeit. Hagyományviszony, „egyéniségprobléma” Az Orbán-líra egyik lényeges problémacsoportja a költői-irodalmi (tágabb értelemben véve a „teljes” kulturális) hagyományhoz való viszonyulása. Ez esetben valóban indokolt problémák csoportjáról is beszélnünk, mivel a kérdés nem pusztán arra korlátozódik, milyen hatástörténeti jegyeket mutatnak Orbán költészetének egyes időszakai. (Noha fontos megjegyezni, hogy a pályakezdő Orbán Ottó – a maga idejében konzervatívabbnak, konvencionálisabbnak ható – költői hatásbefogadó gesztusai és eljárásai többnyire eltérnek az akár az 1970-es, ’80-as években, akár a későbbi időszakokban Orbán művészetére jellemző korábbi, illetve a vele kortárs irodalmi teljesítményekhez, művekhez, alkotókhoz kialakított viszonyulás jellegadó metódusaitól, mintázataitól.) Orbán (mindenkori) hagyományviszonya, -felfogása ugyanis érdemben befolyással volt ars poeticájára (s ebből következően verseinek jelentékeny hányadát kiadó ars poetikus csoportjára is), parodisztikus eljárásaira (egyáltalán, paródiái külön műfajként, külön verscsoportként való létrejöttére avagy létre nem jöttére is), esszéírói-értekező munkásságára is éppúgy, mint adott alkotói periódusa költői eszköztárának kialakítására, összetételére és annak arányaira is. S mindezek mellett, illetve ezektől korántsem függetlenül, legfőképp: ez a költői önkép, identitás meg- és mindenkori újraképzésének egyik legfőbb befolyásoló tényezője, változója.22 Számos felhozható példa közül álljon itt egy idézet az orbáni ars poetikus-19 „Orbán Ottó, esszéiből ítélve, a másként-szólásnak azt a módját választotta, amely – a költőitől nem távolesően – a tanú számára lehetséges dimenziókat is kidomboríthatja, az extratextuális mezőből gyűjtve információt, referenciális szöveg módjára. Ez a szövegfajta a világ történéstényeiből poetikus alakítás, átalakítás nélkül, konstituálódó én megnyilvánulásmódja.” (kiemelés tőlem – Ny. G. Á.) Faragó Kornélia, Esszépróza, performativitás , Hungarológiai Közlemények , 1997/1–2., 65–66. 20 Uő, i. m., 66. 21 A fentiek értelmében ugyanis Faragó Kornélia általánosítását [„A költői énnek a költőétől világosan megkülönböztethető identitása van. Az esszében konstituálódó identitás közelebb áll a szerzői személyiséghez” (kiemelés tőlem – Ny. G. Á.)] legalábbis az orbáni versbeli, esszébeli és szerzői énkonstrukciók kapcsolatrendszerében nem találom helytállónak. Uő, i. m. , uo. 22 Noha más szempontból szemlélve az Orbán-lírát, részben más eredményre is jutva, Bónus Tibor is hasonló észlelésről tudósít hagyományviszony és identitás kapcsolatára (is) utalva: „Az életért való küzdelem tematikus » megjelenítése « és A költészet hatalmá nak rekontextualizáló műveletei ezen értelmező
