Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 1. szám - Nyerges Gábor Ádám: Biográfia és én-konstruálás Orbán Ottó életművében
91 mata van ennek a történetnek, utalások is rá, különféle versekben, és a történet is úgy nagyjából meg van írva abban az önéletrajzi darabomban [a Honnan jön a költő? című, 1984-es esszékötetében – Ny. G. Á.], amiben valami pályaképet, vagy nem tudom, minek nevezzem, próbáltam adni magam ról.”). 7 Ez az említett önéletírási szándék szétválaszthatatlanul összefügg az Orbán-életmű egyes darabjaiban megszólaló, egységes és önazonos szubjektum kérdésével. Fontos azonban észrevennünk az Orbán Ottó verseinek túlnyomó többségében megszólaló lírai szubjektum állandóságtörekvése mellett a versek legtöbbjének fókuszában álló, azokban megképződő, leírt-bemutatott versbeli „én” hozzávetőleges önazonosságát is. Orbán Ottó verseinek esetleges „alanyi” vonatkozásai, önéletrajzi referenciái ugyanis nem kizárólag az életút adott történéseinek, konkrét eseményeinek rögzítésére, elmesélésére szolgálnak, hanem legalább ugyanolyan erős hangsúllyal kísérlik meg e megverselt „én” világ- és történelemszemléletének, művészet-, irodalom- és nyelvfelfogásának,8 teljes ként láttatott személyiségének (újra- és újra)bemutatását.9 A versek (mindig, eleve töredékekben megvalósuló) biográf törekvései tehát egyben elválaszthatatlanok egy egységes (ön)identitás megrajzolási, leírási kísérletétől.10 Vagy, ahogy Vári György fogalmaz: „[H]a ez a sors a költészet részévé válik, ha az életműben létrejön egy figura, akinek alakja rávetül az életrajzi szerző alakjára, akkor már aligha vitatható Szerb Antal megállapítása: a sors maga is szöveggé válik és része lesz az életműnek. Orbán Ottó költészete olyan költészet, mely egy költőszerep megalkotásáért küzd, számot vetve ennek a szerepnek az elbizonytalanodásával.”11 Orbán Ottó életművében azonban folyamatosan megvannak olyan műfaji határátlépési gesztusok, amelyekhez hasonlatos átjárhatóságot a pályatársak közül leginkább Tandori Dezső munkássága esetében figyelhetünk meg.12 S noha Orbán Ottó művészetére nem igaz, hogy „...könyveinek hagyományos műfaj szerinti besorolása maga a megtestesült képtelenség”, 13 az Orbán-esszék, -cikkek és -nyilatkozatok, valamint a versek oda-vissza és egymásra utalások, tematikus metszéspontok olyan kusza összefüggésrendszerét14 hozzák létre, melyben eligazodni hovatovább a Tandori-oeuvre műfaji feltérképezéséhez hasonlatosan képtelen vállalkozás volna. Egy (minden esetben) közös pont azonban mégis megfigyelhető e más-más műfajű írások képezte közös halmazban: nevezetesen a rend-7 Orbán Ottó – Kabdebó Lóránt (szerk. és jegyz.: Nyerges Gábor Ádám), Színpompás ostrom lángoló házakkal, Bp., Magvető Könyvkiadó, 2016, 212. 8 „Kritika-, tudomány- és elméletbírálata, valamint töredékes műhelyvallomása és ars poeticája azonban lappangó párhuzamos életrajznak látszik.” Bodnár György, Orbán Ottó esszéi és az irodalomtudomány , Hungarológiai Közlemények, 1997/1–2., 63. 9 „A nyelvbe való temetkezés képzetköre az önéletrajzi elemeket szoros kapcsolatba hozza poétikai vonatkozások kal...” – írja Bónus Tibor Orbán Hatvanadik évére című verse kapcsán. B ónus Tibor, „Én ejtem a szót, de más beszél” (?). Imitatív formációk Orbán Ottó költészetében, Hungarológiai Közlemények, 1997/1–2., 49. 10 Prágai Tamást idézve: „Orbán Ottó költészetének besorolhatatlansága szerintem sem olyan vonás, amit mentegetni kellene (...), hanem egyfajta » aktuális « létértelmezési problémára adott költői válasz, vagy, éppenséggel megfordítva, olyan létértelmezési stratégia megnyilvánulása, melyben maga az alkotás hangsúlyos szerepet kap.” Prágai Tamás, i. m. 11 Vári György, A megtalált szerep. Orbán Ottó: Az éjnek rémjáró szaka , Jelenkor, 2003/5., 527. 12 „Tandorinál egy idő óta mintha elszakadtak volna az irodalom műfajhatárai, s szövegei rejtélyes, de áttekinthető módon, átfolynak egymásba...” Margócsy István, A komplett Tandori = M. I., Eleven hattyú. Kritikagyűjtemény, Pozsony, Kalligram Kiadó, 2015, 174. 13 Uő, i. m. , uo. 14 Pl.: „Az ő esetében nem egyszerűen magánhasználatra szánt újraolvasásról van szó, amely megerősíthetné a költői opciókat, összevethetővé tenné a saját teljesítményt másokéval. Egyben azt is jelenti, hogy a korai/korábbi versek olvasatai feltűnnek az írásaiban: értelmező jellegű szövegekben és versekben egyaránt.” Balázs Imre József, Az újraolvasás feltételei. Orbán Ottó: Összegyűjtött versei, Jelenkor, 2006/2., 226.
