Forrás, 2020 (52. évfolyam, 1-12. szám)
2020 / 7-8. szám - Németh Krisztina: Éghajlati változások hatása az Alföld szőlőtermelésére
138 abiotikus hatások, a biológiai (pl. fajták) és technológiai elemek (szőlészeti és borászati), a termelés számos pontján módosíthatják a végtermék jellemzőit (pl. lombfelület, termésmennyiség szabályozása, mustjavítás stb.). A szőlőtermesztés két fő ága – a domináns borszőlő- és a kisebb jelentőségű csemegeszőlő-termesztés – részben más kihívásokat jelent és megoldásokat kíván. A csemegeszőlő és a bor mint végtermék eltérő fogyasztói és piaci igényeket jelent, amely jobbára nemcsak a termékek paramétereiben, hanem a fogyasztási szokásokban (pl. alkoholtartalom, magvatlan bogyójú fajták, stb.), a társadalmi elvárásokban (pl. biotermesztés) vagy a piaci trendekben (könnyű, illatos borok) jelentkezik. A klímaváltozás egyes ágazatokra való hatásainak vizsgálata mellett fontos cél, hogy ezeket megfelelő módon, részben ágazatspecifikusan jelenítsük meg, illetve olyan rendszert fejlesszünk, ami lehetővé teszi a termelők számára, hogy megfelelően reagáljanak ezekre a hatásokra, hosszú távú döntéseiket erre is építve hozhassák meg. Az elmúlt évszázadra visszatekintve jelentősen megváltozott az alföldi szőlőtermesztés szerkezete, változott a fajtaösszetétel, a művelésmód, a területnagyság, a birtokszerkezet, és ehhez kapcsolódóan az ültetvények népességmegtartó funkciója is. Ezek a változások összefüggésbe hozhatók az éghajlati tényezők változásával, mivel a környezeti tényezőket befolyásolni nem tudjuk, kénytelenek vagyunk alkalmazkodni hozzájuk. A Duna–Tisza közének éghajlata aszályra hajló, és az elsivatagosodás veszélyét is magában hordozza. Pálfai (2004) kutatásaiból tudjuk, hogy az ország területének kb. 90%-a aszállyal veszélyeztetett. Hosszabb időszakot vizsgálva Magyarország 4 fő aszályossági zónára tagolható, mely alapján a legjobban sújtott terület az Alföld, ezen belül a Duna–Tisza közi Homokhátság, ahol a tartós szárazság és az emberi tevékenység hatásával növelt talajvízszint-süllyedés miatt helyenként már az elsivatagosodás jelei is fölfedezhetők. Hajósy (1952) a következőket írja az Alföld csapadékviszonyairól: „Az Alföld nagy térsége az a területe hazánknak, ahonnan a legtöbb panasz érkezik a szárazság okozta károk miatt. Nagyobb is a csapadék változékonysága, különösen a nyár két utolsó hónapjának aszályra való hajlamossága. Tekintetbe kell vennünk, hogy az Alföldön a nyári hónapok átlagban mintegy egy fokkal magasabb középhőmérsékletűek, mint a Kis-Alföldön, kisebb a levegő páratartalma is, ezért ugyanaz a csapadékmennyiség gyorsabban párolog, a növényzet kevesebbet tud saját magának hasznosítani. A természet eme mostohaságán csak a szárazság elleni védekezés különböző módjai, és elsősorban az öntözés bevezetésével tudunk változtatni.” Majd 20 évvel korábban, 1937-ben Lampl Hugó okl. mérnök, miniszteri tanácsos, a m. kir. öntözésügyi hivatal vezetője már kiemeli írásában az öntözés és a jó vízellátás szerepét a megfelelő termésmennyiség és -minőség kialakításában: „A mezőgazdasági termelés három természet adta tényezője: a termőföld, a napfény és a csapadékvíz. Hazánkban ezek közül a termőföld általában kiváló, a napfény bőségesen megvan, a csapadék mennyisége azonban már nem mindig kielégítő és elégséges a növényzet kifejlődéséhez és a termés megérleléséhez. A Liebig-féle minimumtörvény szerint a növény fejlődését a legkisebb
